elejére

2017-19

2014-16

2012-13

2011

2010

2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr

elejére

2009. augusztus 31.

Falkavezérnek tanulok. Kezdett már Maci elhatalmasodni, időnként elém állt, és ugatott, amivel körülbelül négy dolgot követelt: enni, inni, sétálni, játszani. Nem tűnt elégnek a NEM szócska, mondhatnám, le se szarta. új stratégia lett szükséges. Ma próbáltam ki. Vicsorogtam. Aztán halkan morogtam (a tévé hangját persze közben levettem a tökéletes hatás kedvéért.) Első reakció: meglepődés. Fülek le-fel. Értetlenség. De a szemkontaktust nem veszítette el, mint ahogy én sem. Egyre jobban koncentrált rám. Aztán hirtelen két kezemet előrelöktem. Ő három métert ugrott hátra, mondhatni, fejvesztve. Ezt másodszor is megismételtem, ugyanilyen eredménnyel. A szobámba se jött be vagy egy órán át.
Nos, gyerekek, én vagyok a főnök? Szerintem igen. Azóta nem a lábamon fekszik, hanem minimum egy méterre. Így simán fel tudok állni anélkül, hogy dombjait-völgyeit át kellene hágnom, mint eddig. Heuréka.

2009. augusztus 27.

Voltam én pilóta valaha? Oh, yes. Sokminden nem biztos, de ez az. Sokat tanultam az égről, a szélről, a terhelésekről, a törőterhelési-többestől, és egyéb - korántsem közérdeklődésre számot tartó - dolgokról, de most, ahogy a cirrocumulusokat látom az égen, már értem, ma miért nem fáj annyira a lábam, és hogy jön a rosszabb idő. Amit nem bánok. Az nekem jót tesz.

Macibóll ki kellett bányásznom egy irtózatos nagy, buzogányszerű bogáncsot; csak a szára állt ki, a feje beékelődött a füle mögé a finom, selymes szőrbe. Nem volt esélyem kibogozni. Esett szét darabjaira, és az a nagyon finom, plüssmaci-szerű szőr nem bírta el a bontogatásomat. Végül ollóval levágtam a bogáncs fejét, amikor nem voltam képes tovább lebontani róla a szőröket. Sajnálom, Maci! Majd kinő.

Suzy - ahogy Dani hívja - ma reggel is itt ébredt. Jó nagy rántottát sütöttem nekik sajtos kiflivel, plusz sajttal beszórva, és még a tegnap elfelejtett, bazsalikomos, hagymás paradicsomsalátát is mellé raktam. Szerintem jót reggeliztek. Aztán a leány elmosogatott. Megköszöntem neki. Annyit mondott örökké mosolygós szájával, hogy "de hiszen mi ettünk"... Annyira édes! El tudnám nézni akár 31 évig is. Jó lenne, ha Dani mellette kötne ki. Haj, beleszólásom semmi. Mindig a nőnek kell okosnak lenni, hogy megfogja a hapsit. Majd elválik, Suzynak sikerül-e.

2009. augusztus 25.

"Én azt hittem..." - hányszor hallottam már ezt a naivitást közvetítő, sajnálatra méltó, megbocsátható félmondatot...
Dudi hetek óta naponta beszél velem telefonon, amit az elmúlt évek nagyjából havi egyszeri, vagy még kevesebb társalgásai fényében alapvetően szokatlannak minősítek. Persze: bajban van. Persze: ilyenkor nekem mondja el. Ezzel semmi baj nincs. Általában nekem mondja el mindenki, ami baja van. Megszoktam. (Néha úgy jelentkezem be: itt a lelkisegély-szolgálat...):)
De. Jó ideje azt képzeltem róla, hogy magányos - szinte hajléktalan - egy félig felépült szentendrei házban, ahol a padló még porzó beton, körötte csak dobozok és szemét, van egy ágya, ahonnan látja a hajlnalcsillagot, víz és wc az udvaron, ha enni vagy mosni akar, el kell mennie Pestre, szóval nagyon sajnáltam. Azt mondta, 4 nappal ezelőtt vett tíz kiflit, és még ma is ezt eszi. Filozofált a szabadság érzéséről, ami attól jön, hogy egy fillér sincs a pénztárcájában. Elautózott tegnap a fia kapujáig, lehívta, hogy adjon neki pénzt cigarettára. Tényleg sajnáltam. Ma, amikor a 4-napos tíz kiflit említette, odáig jutottam, hogy mindjárt felpakolom a húslevest, amit főztem, és elmegyek hozzá, hogy megetessem. Aztán hangok jöttek a telefonból. Kiderült, ott a fia, a menye, dolgoznak, hoztak neki enni, inni, meg ami kell.

Tanulság: még mindig túl naiv vagyok. A segítő impulzusom meg túl erős. Nagy pofáraesés lett volna, ha beállítok hozzá (hozzájuk) egy lábas húslevessel. (Volt már egy ilyen élményem: gyerekkori barátnőm ugyanilyen magányosnak és elesettnek látszott, amikor bevásárlószatyrommal beállítottam hozzá, hogy majd én megmentem. A hűtője tele volt kajával, sörrel, nem is tudtam berakni, amit hoztam.) Kérdés: minek képzelem én magam? Teréz anyának? De ami fontosabb: miért ilyen álságos mindenki, aki azt akarja magáról elhitetni, hogy már semmije-senkije nincs, hogy vegetál a társadalom szélén, amikor ez kurvára nem igaz? Dudi esetében egyáltalán nem igaz. Mégis hetek óta etet engem a kiszolgáltatottságával, a pénztelenségével, azzal, hogy éhezik, hogy cigarettára sincs pénze, hogy autója tönkrement, és egyáltalán semmit nem tehet, hogy életben maradjon. Utálkoznom kell. Néha szerintem érdemes is.

Hetek óta hallgatom az órákig tartó sirámait, és még csak nem is gyanakodtam, hogyan telik neki ennyi mobilszámlára, mikor egy fillérje sincs. Mindig mobilon panaszkodik. Szinte már csak miatta töltöm fel a telefonomat, hogy meg tudjam hallgatni, hogy lelkisegélyt tudjak nyújtani. Miért vagyok én ennyire hülye?
Figyu, nem arról van szó, hogy ő bármit elvárna tőlem segítség gyanánt, csak az időmet igényli, a napi egy-másfél órát, amíg beszél. Én nem beszélek, csak ő. Azt várja, hogy sajnáljam, hogy hallgassam, hogy tanácsot adjak, hogy helyeseljek stb. Ezt mindig meg is teszem, de az a tény, hogy hazudik a helyzetéről, nekem nem elfogadható. Nem akarom olyanért sajnálni, ami nincs. Világéletében milliomos volt, most sikerült neki padlót fogni, de van bőven tartaléka, amivel - idővel - ebből is kimászik. Ilyenkor talál meg engem, amikor átmenetileg reménytelen a helyzet.
Sose kerestem meg őt, ha bajom volt. Az a filozófiám, hogy a bajról senki sem szeret hallani. Tehát tartom meg magamnak. Ő mindig akkor keres meg, amikor baja van.

Becsapottnak érzem magam. Olyan embernek adtam teljes együttérzésemet, aki nem érdemli meg. Pocsék. Tényleg azon voltam, hogy felpakolom a lábas húslevest "szegénynek", és elviszem. Furcsa lett volna ott találni az egész családját, akik gondoskodnak róla. Mivel Dudi az elmúlt 30 évben nem dolgozott, nyilván megszokta, hogy gondoskodnak róla. Amikor ez a gondoskodás hézagossá vált, nekiállt sajnáltatni magát. Velem. Jaj, ne! Dudi kért kölcsön pénzt, amit halaszthatatlan kozmetikus- és fodrász-beavatkozásra költött. Ez a lényeg. A lénye.
Boldogan hallgatom bárki gondjait, igazi problémáit, de az álságosság nagyon kiborít. Tehát most kissé ki vagyok borítva.

Más. Vegalédinek sütöttem krumplit. Rendelésre. Nem tudom, hol fogja megenni. Dani ma este 8-ra megy dolgozni - már elment, pedig még 6 óra sincs -, felteszem, találkozik a lédivel, aki nem túl messze lakik a munkahelyétől. Csak azt ne hidd, hogy hagyományos a sültkrumplim! Az oda-vissza hámozókéssel fél milliméteres szeletkéket gyalultam a krumpliból, a szalagszerű vékonyságokat paprikás, sós lisztbe forgattam, úgy sütöttem ki. Pillanatok alatt elkészül. A dobozba, amibe raktam, bélésként helyeztem vastag papírokat, mert a paparikás zsír eléggé domináns ezen az ételen. Az íze viszont isteni! Majd megtudom, a lédi mit szólt hozzá.

Amíg van olyan ember - speciel pont Gordon Ramsay konyhájában -, aki azt hiszi, a hideg víz gyorsabban felforr, mint a forró, addig én vagyok a király. (Ember, muszáj ennyire hülyének lenned, hogy én jobban érezzem magam?!)

A Forma-1-et vasárnap úgy "néztem" végig, hogy közben Dani bíborhuzatú pehelypaplanját varrogattam, mert a huzat elkezdett a szanaszét feslés irányába tendálni. Számtalan hasadást felszámoltam, ma meg még többet. Közben valahogy a Vacsoracsata maradt a képernyőn. Inkább hallgattam, mint néztem, ez volt a baj. Az alámondó olyan idióta, időnként trágár, hogy sikítani szerettem volna. És nem, és nem értem, hogy lehet ilyet megengedni, valaki megírja, valaki jóváhagyja - már mindketten faszkalapok - aztán valaki még el is mondja, aki a legnagyobb faszkalap. Mert azért meg kell gondolni, mit vagyok hajlandó elmondani. Csak nem mindegy, mit adnak a szádba: szart, májat vagy cukrot?! Akinek mindegy, az ássa el magát. Hajj, de mérges vagyok, ne nézzétek soha többé a vacsoracsatát! A szereplők még elmennek valahogy, de a szövegelőember elmondhatatlanul alpári, színvonaltalan, és tényleg trágár időnként. Tudod, mintha a sarki kofának akarna csak tetszeni. Na de mások is nézik! Megígérem, a paplan további varrása közben - mert még van rajta hézag - egész mást fogok nézni. Ezt nem érdemes.

2009. augusztus 24.

Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy mit jelent igazából a thm, azaz teljes hiteldíj-mutató, mivel én azt hittem, ez a teljes díja a hitelnek; a szó jelentése számomra a minden, az összes, azaz hogy nincs több. Na de az OTP személyi kölcsönt reklámoz, 1 millió 5 évre, 35,46% thm-mel. Könnyű kiszámolni, hogy ez 354.600 Ft hiteldíjat jelent. Ezt csak hozzá kell adni, gondoltam, az egymillióhoz. De nem ám! Mert a havi törlesztőrészlet 31.495 Ft! Ezt beszoroztam 5 évvel, azaz 60 hónappal, és mi jött ki? 535.100 Ft-tal több, mint az előbbi sima összeadás vége. Amiről azt hiszi a baromarcú, becsapni való polgár, hogy több nem lehet. Akkor?! Miért kell egyetemi tanárnak, vagy banki szakembernek lenni ahhoz, hogy egyből megértsem, mennyiért mennyit kell visszafizetni?

2009. augusztus 23.

Felvettem a lottónyereményemet. Volt miből bevásárolnom - a közért mellékhelyiségében van a lottózó.
Álmot láttam hajnalban. Egy vízpart meredek partjára léptem, tudtam, hogy a laza homokban legalább térdig fogok süllyedni, de egy pillanat alatt már nyakig voltam a homokban, és utána szinte zuhantam még mélyebbre. Kezemet az arcom elé kapva arra tudtam csak gondolni a felülről beszűrődő, fogyatkozó fényben, hogy kapok-e majd levegőt odalent. Nagyon mélyre csúsztam, el is határoztam, hogy most fel kell ébrednem. Sikerült. Feledhetetlenül szar volt!

Elaludtam még egyszer, az már szebb volt. Azt álmodtam, hogy egyáltalán nem fáj a lábam. Úgy siklottam az utcákon, mint egy hajó, és nem éreztem semmi rosszat. Nem is volt összeráncolva a szemöldököm, mikor felébredtem!

Felvettem a tegnapi Fokuszt, mert tudtam, hogy Peti elmeséli a kényszerleszállását. Semmivel sem mondott többet, mint az Air Race-en. Viszont a fenti képet valamiért a kamera elé tette. Meghatódtam!! Én festettem ezt neki a 40. születésnapjára, amit a homlokára pingált szám is jelez. Meg a dátum. Olyan volt ez számomra, mint egy üzenet: "szeretlek, mama!" Olyan, mintha ma lett volna az a világraszóló buli, ahová ezt a képet ajándékba vittem. A Báder-féle fogadóban, kertben, pincében, étteremben, hatalmasat mulattunk rengetegen. Alig hiszem, hogy már 13 éve volt. Köszönöm, Besenyő!

2009. augusztus 21

Nem is mondtam: tegnap vettem észre, hogy 3-találatom van az ötöslottón. Nem sok a lóvé, 13K, de jól esik. Ha úgy veszem, hogy havi 1K-t költök lottóra, egy évi költségem visszajött. És a számok ritkák, nem én, a gép töltötte ki: 1, 2, 90. Ki az a marha, aki ilyen számokat játszana meg? Én soha. Oszt mégis kihúzták.
Holnap meséli el Besenyei Peti a Fokuszban, hogy mi történt vele, amikor kényszerleszállt. Nem akartam őt telefonommal zaklatni, hogy első kézből informálódjak - ennyire nem vagyok tapintatlan, vagy olthatatlan kíváncsiságtól gyötrődő -, inkább majd megnézem holnap a tudósítást. Egyszer úgyis el fogja mesélni.

Sólyom Lászlót nem engedték át Szlovákiába... Ez nekem olyan, mint egy háború. És pont egy régi, közeli szomszéddal... nem normális az az államfő - a túloldalon -, aki ezt elrendelte és felvállalta. Mi jöhet még?

Maci Danival együtt dél után hazatért, nem volt tűzijáték-veszély, mindenki jól érezte magát. Bár többet is ki tudnék húzni a fiamból, mint ennyit. Nem nevezhető szószátyárnak. Azóta igazából csak félszavakat, leginkább udvariatlanságokat kapok tőle. Volt pofám harmadshzor is megkérdezni, elmegy-e a lányért, mert a vacsorát hozzá szeretném igazítani. Most, harmadszorra rámförmedt: - Megmondtam, hogy előbb végignézem ezt a filmet!
A spenótot megfőztem, a sajtot bepaníroztam, hogy a vega libának megfeleljek, mindössze azt akartam tudni, hány óráig legyek készenlétben a forró serpenyőmmel. Nem kaptam választ. Azt hiszem, írok egy cédulát, hogy kell megsütni a sajtot, aztán elvonulok az ágyamba. Miért ne szarjam le ezt az egészet?!

2009. augusztus 20.

	Ma is zúgtak a gépek sokat. Tévén néztem a Red Bull Air Race-t. Sajnos, Peti hibázott, ezért nem került az első 8-ba, tehát nem indulhatott. Most kapta vissza az újjáépített gépét - amivel még a windsori verseny előtt kényszerleszállt és összetörte -, nem is lehetett ideje megszokni, beállítani.
	Én azon aggódtam nagyon, hogy a magyar gyártmányúval repül, ami tél óta be van zengve, de amiben én sosem bíznék. Legalább ezt megúsztuk.
	Aki ilyen közel repül a vízhez - szerintem nem több 20-30 centinél -, az az én szememben nem normális. Tudod, mi történik, ha a kerék beleér a Dunába? Azonnali átvágódás, a gép darabokra törik, a pilóta nemigen éli túl. A víz összenyomhatatlan, úgy viselkedik, mint a beton. Irtózatosat tud ütni. Ez a kis Hannes Arch igen fiatal ehhez a sporthoz, aggódom az életéért. Ha csak véletlenül repült ilyen alacsonyan, méginkább aggódom.

Nagyon nehéz a víztükör fölött megítélni a magasságot. Csalós.

Lehet, hogy Dani szerelmes? Ma mindenesetre egy csajhoz ment, és ráadásul a kutyával. Ez pozitívum a szememben a leányt illetően. No meg szabadság: semmi esti séta, se vacsorafőzés, se kiszolgálás. Haj, de szép az élet! Már előre féltem, milyen pánikba fog esni Maci a hozzánk nagyon is közeli tűzijáték durranásaitól. Ahol most van, oda valószínűleg nem hallatszanak el a durranások. Azért küldtem sms-t, hogy figyeljen rá, ha mégis.

2009. augusztus 18.

Deko Tv. Riporternő (szőke és ifjú): - Nem olyan divat, hogy a kortárs építészetben, hogy szép? Hogy olyan, hogy szép?
Válasz (építész háttal fordul a kamerának, először a Szabadság-hidat takarja el, utána az egész Dunát, és csak a fekete zakója hátát sűrűn beborító, szinte csillogó korpákat látni): - Hogy igen, hogy van, hogy lenne ez a fajta szépség, ami megnyilvánul....

Mondd meg őszintén, erre mit?!...

Az már szinte alig bosszant, hogy a Zone Clubon egyik kedvenc műsoromban szereplő szinkronhölgy a Napsütötte otthonok c. műsorban tízszer azt mondja: Riéma, miközben oda van írva, hogy Riomar. Spanyolországról van szó. De most őszintén, ha valaki abból él, vagy keres pénzt, hogy rendesen beszéljen, kérem, könyörgöm, miért kap pénzt, ha képtelen erre?!

Áj, vannak aztán számomra hátszőrt-borzolgató kifejezések is, amiket sajnos hallok, de nem bírom: Igazándiból. Nasi. Üzi. Zsepi. Zacsi. Vacsi. Szióka. Kutyus. Jégkorcsolyázó. Ja és a tegnapi: Vadászrepülő pilóta.

Egész nap repülnek a házunk mentén a Red Bull Air Race pilótái: gyakorolnak aug. 20-ára. Egyszer hallottam, hogy megcsúszott egy légcsavar. Hidd el, hogy így volt. Ismerem a hangot. Embertelenül felpörög a motor. Ez akkor következik be, amikor jó nagy gázon hasít az ember, és nem figyel a golyóra. A golyó - ha középen van - jelzi, hogy a gép nem csúszik. Ha az oldalkormány (pedál) rossz használata folytán megcsúszik a gép (s a golyó kilendül valamelyik oldalra), akkor a légcsavar is megcsúszik. Más megfújást kap, mint ami kell neki. A motor felbőg. Ezt hallottam. Kárt is tehet a motorban, ezért nálunk - mármint előző életemben - az ilyesmit szigorúan büntették. Hej, MHSZ, hol vagy már! ?

Végre mosok. Megmondtam Daninak, ha nem hordatja - hordja - el innen az előszobából a halomba rakott táskákat, szatyrokat, akkor nem fogok mosni. Nem férek hozzá a fregolihoz sem. Összes haverja itt tárolta az ozorai motyóját. Éjjel, illetve hajnali 5-kor - de sötét volt - kibotorkáltam, és láttam, hogy az egyik szatyor világít. Nem álltam meg, hogy végére ne járjak a rejtélynek, nos, egy olyan napelemes kis lámpa volt, elő is szedtem, világított is nekem egész virradatig. Meg még azon is túl.
Most muszály Gordon Ramsay-t néznem, aki a konyha ördöge, de inkább a Kitchen Nightmare főalakja, jobb műsort mostanában nem is tudnék említeni.

2009. augusztus 17.

Tegnap láttam Torgyán Józsi bácsit - hozzá kell tennem, abszolút gentlemannek tartom -, a festett, sötétbarna-mahagóni fürtjeivel, és röhögnöm kellett. Szemben vele Verebes István, akinek volt bátorsága tisztességben megőszülni, s ez a kontraszt röhögtetett igazán: vajon Torgyán bácsi miért nem képes elviselni a természettől ingyen adott ősz fürtjeit? A férfihiúságnak ezt a fokát tényleg csak kacagással tudom fogadni. Se értelme, se tisztelete, se haszna semmi.
A mai Mokkában a szép szőke csaj boldogan üdvözölt két vadászpilótát, ötször elmondta, hogy ők "vadászrepülő pilóták". Egyik se javította ki, mert megilletődöttek és udvariasak voltak, csak én kiabáltam rá, hogy "Te hülye picsa, valaki vagy vadászrepülő, vagy vadászpilóta!" Nem hallotta. Ajvé.

Tisztáztam az adóosztállyal, hogy tavaly októberben ellopták a kocsimat, ezért nem kéne az idei évre adót kivetniük rám. Azt mondták, rendben. Mégis jött egy csekk, hogy 362 forintot fizessek. Tudod, mit? Én már nem kérdezek semmit, nem olvasok utána, nem nyomozok, befizetem, és kész. Megérteni úgyse fogom soha.

Meg kell állapítanom, hogy bár semmi közöm hozzá, Dani valahogy mégis úriember lett. Nemcsak azért, mert tegnap este Rákosborzasztóra elautózott a barátnőjéért, de ma még Ozorára is visszament a haverjaiért, és rendben hazaszállította őket. Kalap le. Most alszik, miközben zúg a számítógépe, és pofázik a tévéje. Mindjárt én jövök. A Nagy Nihilátor.

2009. augusztus 16.

Ozora

Dani hazajött, egy nappal előbb, azt mondván, szar volt az egész. De fenti két fotóját díjazom. Alant a nagy találkozás Macival. Aki ritkán engedi félárbocra a füleit. De ilyenkor...

Egy órán keresztül - míg mohón vette birtokba az angol vécét, fürdőszobát, és le-fel járkált - Dani azt kántálta megszállottként, hogy "Ájgátgúútkala". Kiderült, hogy ez az "I've got good colour" kántálási megfelelője, szóval annak örült, hogy jó színe van. Tekintve, hogy tükröt se látott régóta. Megette a húslevest, eldőlt, és persze megint én kapcsoltam ki mind a számítógépet, mind a tévéjét. Alszik, mint aki nagyon fáradt. Örömmel hallottam, hogy nem ő vezette haza a kocsit, hanem Artúr. Mert Dani szerintem csak holnapra lesz igazán józan. Addig hever szerteszét a cucc, amit ki-, el- és szétszórt.
Fő, hogy együtt a család.

2009. augusztus 15.

Már biztos vagyok benne, hogy kutyám sokkot kapott Ozorán, ebből adódott összes baja, véleményem szerint mind pszichoszomatikus. Embertömegbe került, szokatlan környezetben, szabadban aludt, aztán jöttek a petárdák, amiktől sikítófrászt kapott. Hazakerülvén mindez lecsapódott és szó szerint kijött rajta és belőle. Már semmi baja. Azonkívül, hogy mindenhová követ, és igyekszik a lábamtól nem messzebb mint 10 centire lenni. Ez különösen a klotyóban kényelmetlen, mert az nagyon is egyszemélyes. Elneveztem Vereckei-hágónak, mert bárhonnan felkászálódni készülök, előbb át kell rajta kelnem. Dombjait és völgyeit megmászva, miközben kímélve.

Képzeld, micsoda mailt kaptam tegnap: "Kedves Maci :o) és Olga és Dani, Bátyád Brandon, Amira anyu és Ronnis apu kíván neked sok boldogságot első születésnapod alkalmából :o)" Ha nem érted, ez a Von Valilberg kennel kedves gazdáitól jött, Maci bátyja Brandon (balra), anyukája Amira (fölöttem) és apja Ronnis (fölül balra) küldte. Ilyen csodaszép családra mindenki csak büszke lehet! És hogy nem feledték el távolba szakadt fiukat/testvérüket, az engem igen meghat. Érthető, miért csillognak Maci hátán vörös szőrök a napfényben.

Nem lehetne szebb kutyám, mint amivel fentiek megajándékoztak! Ez a kis öccs (vagy báty), Brandon pont úgy áll, ahogy Maci szokott, mindene, hátsó, merev, póniszerűen kocogó, csámpásnak látszó lábai is ugyanolyanok, csak a színe más. Ja, és a nyelve elején nincs sötétkék folt. (Meg tudnám zabálni!) A feketével "festett" körmei is akár Maciéi.

Véletlenül láttam a Sulyok Vince haláláról szóló hírt. Veled együtt én sem tudtam, ki volt ő. Norvégiába menekült a kommunizmus elől, és ott mindent megtett, hogy magyar műveket megismertessen norvég nyelven. 75-ben Petőfi-kötetet adott ki, és sok más könyvet is lefordított norvégra egészen mostani haláláig. Jó magyarnak lenni, mikor ilyet hallok. Mivel életem majd két évében én is azt hittem, örökre elszakadok a hazámtól, jól megtanultam, milyen nehéz ez. Tudtam, vissza kell jönnöm bármi áron, mert igazi élet számomra - bármilyen nehéz is - csak itt van. Mély tisztelettel tölt el, ha kint élő magyarok által látom, mennyire nem lehet elfeledni, hogy magyar vagyok. És aszerint élni. Magyarnak lenni kiváltság. Az is lehet, hogy máshol könnyebb magyarnak lenni, de megmaradni nem lehet könnyű, viszont örökre szól. Függetlenül az országtól, ahol élsz.
Valamiért a floridai élményem jutott eszembe: a miami tengerparton egy nyitott bárba ültem be, az kérdezte a csapos, honnan jövök. Hungary. Áh, Kocsis, Puskás! - felelte rögtön. És ez pont 40 évvel volt azután, hogy említett csodálatos sportolóink elkövették a 6:3-at. Jó volt magyarnak lenni. A csapos azonnal tudta, hová tegyen. És a vigyora nagyon őszinte volt. A kiszolgálás pedig királyi (azt hiszem, bloody mary-t ittam, mert másnapos voltam).

Pátoszmentesen igazából csak azt akartam mondani, hogy ha magyarnak születtél, sohasem lehetsz más. Ez valami ragacsos, örökre szóló stigma. De jó értelemben. Hozzá kell persze tennem azt, hogy ez akkor érvényes, ha az életre eszmélésed Magyarországon következett be. Ha itt nőttél fel. Sulyok Vince például tökéletesen beszélt magyarul 50 év távolléte ellenére. Ez az, ami számít.

Maci megint befűzte magát a lábam alá, selymes fülei a sarkamat simogatják, olyan nevetséges zugokba is képes betárolni testét, ahová el se hinném. De megteszi. Muszáj lemennem vele, addigis!

2009. augusztus 14.

Maci ma egy éves. Orrán vízcseppek gyöngyei; mindig disznó módjára lefetyel szerteszét. Csirkelevest főztem neki répákkal, szerette. Legalábbis megette. Azt nem mondhatom, hogy csont nélkül, mert csontok voltak benne jól szétfőzve. Úgy megnőtt a sörénye, hogy már gond kezd lenni. A bal füle mögött - miután hazaért - találtam egy irdatlan szőrcsomót (szörnycsomónak is nevezhetném), amit megszakításokkal több órán át próbáltam kibontani. Leginkább kitéptem számos szál szőrt, de végül majdnem elimináltam a gócot. Tűrte, mint hős.

Uapporosicc! Uapporosicc! - hallom a sötét hajnalban, a nap még el se képzelte, hogy fel fog kelni. Mi a frász lehet? töprengtem alvásra hangolva, de már ébredő bosszúsággal. Ha nekem hasalásból fel kell térdelnem, akkor kábé a könnyűlovasság támadásának harsonáit hallom, illetve próbálom visszafojtani zárt fogsoraim között. Megtettem. Kinéztem. Tőlem balra, a szomszédos erkélyen a banya szőnyeget csattogtatott, majd kissöprűvel söpört lefele. Mint 50 éve az anyám, csak neki nem volt erkélye. Poroló volt az udvaron. E beteg elme felé fogalmaztam többféle rövid és velős mondatot, de aztán - tudván, hogy ettől soha többé nem fogok elaludni - letettem róla. Még figyeltem kicsit, ahogy háttal kihajol a mélység fölé, és ezúttal a haját söprűzi valami kefével, és szórja le a fölösleges hajszálakat. Aki nem normális - vagy csak nem tud aludni, és leszarja, hogy a szomszédja tud-e -, azzal úgyis hiába akasztanék tengelyt. Nem akasztottam, pedig ő kiakasztott.

2009. augusztus 13.

Maci az este még kihányta az egész ebédjét, vagy minek nevezzem, egyszer evett csak, megivott két liter vizet, aztán ma hajnali 5-kor elkezdte összehányni a lakást, és be is fejezte. Nem élmény a "huttya-huttya" öklendezésre ébredni félsötétben. Próbáltam kiterelni, de megvetette a lábait, és minden szőnyeget összeöklendezett, mire ki tudtam toloncolni az előszobáig. Sárga vizet hányt - már bocs, hogy el kell képzelned, de miért ne, én fel is takarítottam, ennél sokkal egyszerűbb neked elképzelni -, és nem mondhatom, hogy kedve olyan jó, mint máskor. Fel se ugrott az ágyamra, hogy kinézzen az ablakon. Kedvem lett volna Daninak sms-t írni, hogy mit tettél vele, te átkozott, egész este fosott, és egész hajnalban hányt. Még szerencse, hogy a fosást nem engedte el itthon, csak nyafogva körbe-körbe járt, amiből idejekorán megértettem, hogy menni kell. Aztán az első sarkon láttam is, hogy komoly oka volt rá. Annak ellenére, hogy előtte 2 órával sétáltunk. Megerősödött a hitem: a kutyára hallgatni kell. Ok nélkül semmit nem csinál.

Főztem neki rizzsel kevert tésztát, az talán nem árt, meg is ette a keveset, amit adtam. Az előbb egy marék tápszert is kapott, eltüntette. Mikor láttam, hogy Pogácsa itt szaladgál az ablak alatt, gyorsan lementünk mi is egy kis futkosásra. Sajnos volt ott egy nyekedli, némileg tacskóra hajazó korcs is, ami azonnal nekitámadt macinak az összes - kis testébe férő, de fröcsögő - agresszivitásával. Ilyen támadás Macit még nem érte, fogalmam se volt, mi lesz. Az lett, hogy oroszlánként támadt rá, és üldözni kezdte. Orsi meg én fogtuk le Macit, hogy meg ne ölje. Ilyet még nem láttam! Eddig minden nyekedli támadásának fittyet hányt, elfordult, leszarta, de ezt tényleg el akarta kapni. Végül megmentettük, de engem megijeszt a tendencia. Józan paraszti eszem azt mondja: ha megtámadnak, védd magad. Na de ha én fogom fizetni az állatorvos számláját, az már nem lehet mindegy. Mikor végre elvonszolták a nyekedlit, megtudtam, hogy egy öregasszony kutyája, aki most sétáltatásra bérbe adta a két kislánynak, akiknek meg fogalmuk se volt róla, hogy kell vele bánni. Az öregasszonyok kutyáival általában az a baj, hogy nem hagyják őket szocializálódni, félnek mindentől, ahelyett, hogy engednék szegény dögöt ismerkedni. Aminek az a vége, ami most lett. A kis hülye ismerkedés helyett nekitámadt Macinak, aki - ismétlem, legnagyobb megrökönyödésemre - a sarkára állt, és bosszút állt volna, ha el nem kapjuk.

Pogácsával jókat futkostak, bár Maci a harmadik labda után már nem futott, nincs jól, láttam. A hátát simogatva szinte szúrnak a csigolyái, az oldalán a bordák hangsúlyosan zötyögnek a tenyerem alatt, szóval sovány, és most úgy látom, gyenge is. A szőre nem engedi látni, de ha lekopasztanák, szerintem egy mauthauseni atlétára hajazna. Mégsem adok ma több kaját, szeretém a hajnalt átaludni szőnyegpucolás nélkül.

2009. augusztus 12.

Nem soká tartott szabadságom, Dani ma hazahozta Macit, aztán - gyors fürdés, angol wc, borotválkozás, reggelizés után - visszaindult szabadon bulizni. A fő ok egyrészt az volt, hogy embertelen tömeg gyűlt össze Ozorán, másrészt petárdázni kezdtek. Amitől Maci sokáig reszketett, azt se tudta, hova bújjon, hárman-négyen se tudták megnyugtatni, -vigasztalni. Három órán át reszketett, mint a nyárfalevél, és éjszaka betört a sátorba, és Danin aludt. Mióta hazajött, csak két liter vizet ivott, semmit nem eszik. Alszik. A rémület biztos kimerítő, gondolom, talán holnapra megint az a kutya lesz, akit elengedtem. Azon kívül, hogy eddig vagy 30 bogáncsot kiszedtem belőle, nem látszik rajta semmi furcsa.

2009. augusztus 11.

Még államelnökünk is beleesett A tanú c. film csapdájába, amikor - fülem hallatára - azt mondta, "ha a helyzet így tovább fokozódik..." - mindegy, mi a mondat vége, maradjunk annyiban, hogy a helyzet csak az említett filmben fokozódott. (Segítek: a helyzet javul, romlik stb., de nem fokozódik. Viszont az, hogy elnökünk megnézte ezt az alapfilmet, nálam jó pontot jelent).

Ha meglátok egy fekete valamit a szőnyegen - mondjuk, egy összepöndörödött Maci-szőrcsomót, amely a szőnyeg vizes szivaccsal történő, amúgy nagyon hatékony felületkezelése során néha visszamarad -, első gondolatom mindig: Jajj, csak szaladni ne kezdjen! Miután lábujjal megérintés után sem szalad el, mérhetetlen megkönnyebbülés lesz rajtam úrrá. Ha ezt nem érted, elmondom: régi, Izabella utcai lakásunkban svábbogarak korzóztak. Kiirthatatlanul. Én ezektől az őrületbe kergetődtem. Maradandó negatív élményeim még ma sem hunytak ki, mert midnen foltot úgy nézek: szalad-e. Szerencsére itt még egy se szaladt.

Vannak celebek - már az is elég, ha valaki egy vacak műsort vezet -, amilyen pl. István Dániel (tényleg vissza kellett pörgetnem a reggeli rtl-műsort, hogy a nevét ideírhassam, mert sose jegyeztem meg), akik azt se tudják, mit beszélnek. Ez az ifjú ma azt mondta, nyerhet valaki multivokális szemüveget... Ezt is háromszor visszahallgattam, az F-betűnek még a legapróbb fuvallatát sem észleltem, tehát juhé! Énekeljünk több szólamban, szemüvegek!

Ma tudtam meg azt is, hogy vannak dolgok, amik "elősegítik az emberek közérzetét"... :)
Arról már igazán sokszor írtam, mennyire irritálnak a következő szavak: beleinvesztál (in=bele), legoptimálisabb (optimális=legjobb), de ma a rendőrkapitánytól új szót is tanultam: eshetőleges! Hallottál már ilyen magyar szót? Ne csodálkozz, nincs ilyen. Ez csak a rendőrség szótárában szerepel, akik mindent elkövetnek, nehogy normális magyar nyelven kelljen jelentést írniuk, sőt beszélniük. Náluk az eshetőleges szándék azt jelenti, ha pl. valaki belő egy redőnyön keresztül egy lakásba, és nem látja, kit talál el. Ezzel áll szemben az egyenes szándék, amikor látod, kit akarsz kinyírni. Ajvé! (Na de ez legalább értelmes.)

A lényeg pedig az, hogy Dani sms-e szerint "minden rendben, fíling van, Maci boldog!" - mi lehetne ennél szebb mára? Nagyon hiányoznak annak ellenére, hogy élvezem a tökéletes ellustulás összes kiváltságát.

Tudtad, hogy már fehér kéményseprők ilyen-olyan (jó hosszú a nevük) szövetsége is létezik? Azta. Gondolkodom rajta, hogy megalapítom a Sánta Földönfutók Harcra Kész Örökbecsű Nemzeti Gárdáját... Mankó ingyen... Célcsoport (leküzdendő): bárki, aki szaladni tud. (Később kiterjeszthető lenne a zúzott könyökűek körére is.)

2009. augusztus 8.

Csendes a ház: elment a kutya, a fiú, és a fél házartás: rengeteg takaró, párna, kalapács, söprű, kutyaholmik, ruhák és több karton sör, ásványvíz. Segítettem bepakolni, tekitnve, hogy Suzuki vonalon 10 évnyi sátorozásra kiélezett pakolási tapasztalatom van. Lehajtottam a hátsó ülést, amit befedtünk az összes vízszintesen elteríthető anyaggal, takarókkal, hálózsákkal, szőnyegekkel stb. A sarkokba begyűrtem, ami oda befért, az ülések közé jöttek a karton italok, kisebb csomagok, a nagy bőrönd is. Maci eközben állandóan beugrott az első ülésre, ha tudott volna kiabálni, azt harsogja: Itt ne hagyjatok véletlenül!! Ilyen izgatottnak még sose láttam. Tökéletesen vette az adást: itt utazás van alakulóban, és ő ebből nem maradhat ki! Méretes helyet kapott az ágynemű tetején, a szőnyegekkel befedett csomagtartóban, az ablak is annyira lenyitva, hogy az orra jól kiférjen (különben hajlamos kiugrani), egy boldog kutyaorrot láttam utoljára, meg Dani és Artur integetését, akik tíznapos őrületre utaztak teljes egyetértésben és boldogságban.
Elgondolkodtam, mit vesztettem azzal, hogy az én ilyen koromban nem léteztek se szabadtéri, se egyéb hasonló fesztiválok, mint most pl. a Sziget, vagy ez az Ozora. Nekem szerdán és hétvégén el kellett villamosoznom a világ végére egy művelődési házba, hogy élő zenére táncolhassak, és fiúkat lássak. Mérhetetlen a különbség a mai ifjak és az én akkori helyzetem között. Örülök, hogy nekik ennyivel jobb. Bízom benne, hogy az új sátor beváltja a hozzá fűzött reményeket, és csak jót fogok hallani az egész tíznapos kiruccanásról.
Macinak csomagoltam vagy 3 kiló kaját, mindkét tálját, még az oltási plecsnijét is elvitettem Danival, hátha összeverekszik valakivel, s tán még egy embert is megsebesít - ilyenre volt példa Csumival, megharapott egy kezet, ami közé meg a támadó kutya közé nyúlt -, szóval azt hiszem, mindenről gondoskodtam. Dani a nyakláncára fűzte az ultrahangon szóló sípot, amire Maci már nagyon is hallgat, vitt egy rakás zacskót, és kutya nyakában a láncon lóg egy pici, vízhatlan kapszula, amiben a telefonszámunk rejtőzik. De a testébe ültetett chip is bizakodóvá tesz: ha ellopják, előbb-utóbb egy állatorvos megtalálja az igazi gazdáját, aki én vagyok.
Úgy érzem, mintha két gyerekem volna: nem is tudom, melyikük örömének örülök jobban. Kutya a természetben fog élni 10 napig, és ugyanez a fiamat is boldoggá teszi. Engem meg méginkább.
Az élet szép! A szeretteim öröme számomra kétszeres. A szabadságról, amit távozásuk jelent, már ne is beszéljünk. Enyém a világ 10 napig! Se főzés, se séta, se semmi kötelező tevékenység, aj, de rámfért legalább ennyi nyaralás!
Már kaptam telefont, sátor felverve, jól működik, csak még nem engedték be őket a hivatalos sátorverő helyre. Viszont reggel ők lesznek az elsők. Ennek ára az, hogy lebontják, majd újra felverik a sátrat. Kutya már űzött birkákat, ugatott meg szamarat, és száz méterről visszavágtatott, mikor a síp hangját meghallotta. Szerintem nagyon boldog. Én is csak mosolygok, míg ezt írom. Annyi szarsgáot hallok jobbról-balról, saját köreimből, hogy kiváltságosnak érzem magam, amiért csak annyi bajom van, amennyi. Ami viszont szót sem érdemel.

2009. augusztus 7.

Mindenki szerelmes belém, én meg nem érzek semmit - foglalta össze Dani fiam a szerelmi életét. Haj. Ma is csak hazaesett, megfürdött, kenterbe vágta a fürtöket a fején - jó, tudom, hogy ezt a kifejezést másra szokták használni, de mindegy -, zabál a tányérból, állva, illetve nem is, járkálás közben, hogy ne rúgjon be majd annyira, mintha éhgyomorra lenne, hisz ünnepelni megy a kollégáival, akikkel épp most 3 éve van együtt.
Már régen olvastalak - mondja -, ne írjál rólam semmit! Persze, felelém. Aztán csak róla írok. Holnap kezdi 2 hét szabadságát, aminek nagyon örül, s amiből egy hetet Ozorán tölt a fesztiválon. Amely célból a sátrat ajándékoztam neki szülnapjára. És Maci is vele megy. Ez a legjobb az egészben. Olyan szabad leszek, mint rég nem. Például most is itt ül a nyakamon a feladat: ma még le kell vinni a kutyát. Pedig már eldőlnék a tévé előtt végre. De nem lehet.
Megmakacsoltam magam: nem vasalok inget. Erre Dani kivasalta. Tényleg! És rendesen. A fene essen belé, ez mindent tud, de úgy tesz, mintha csak én tudnám. Kihasznál.

2009. augusztus 6.

Mára csak egy apró felháborodás jutott: a Raiffeisen bank Savoya-parki kirendeltségén nem tudtak nekem kifizetni 150 fontot. Nem volt. Azt hallottam, ha ma megrendelik, hétfőre megkapják. Mi ez? Felhívták a Campona-beli kirendeltségüket, ott van font. Holnap tehát odáig is el kell vándliznom. Az ember azt hiszi, hogy a bankban ott van a pénz. És mégse. Az ember - én - azt is hiszi, hogy mindent megtesznek a kényelmemért, tehát nem engem küldenek el a bánatba, Budafokra, hanem ők gondoskodnak a pénzről, amit elvileg egy bankból mindig felvehetünk, vagy nem?
Fentiekből kifolyólag szegény Macit majd 4 órára magára hagytam, amikor megjöttem, le nem vált a lábszáramról. Még a vécébe is beült velem, úgy, hogy mozdulni se tudtam. Szegénykém nem értette meg, hogy eme kis helyiségnek nincs egy másik ajtaja, amin át meglóghatnék. Ő csak azt tudta, hogy még egy orra előtt becsukott ajtót nem bír elviselni, ami kettőnket elválaszt. Csodálatos ez a jószág! Az "ide" parancsra a bal lábam mellé igazodik, és jön, ahogy kell. Ma már póráz nélkül is tökéletesen abszolválta. Mostanában Pogácsával játszik, ama szomszéd Orsi nevű lány kutyájával, akivel amúgy nem bánnám, ha Dani összejönne. Pogácsa nagyon fut a labda után, Maci alig, nem szoktattam ehhez. Orsi parancsol a kutyájának: ül! fekszik! Maci ül és fekszik a parancsra, Pogácsa meg csak néz. Röhögünk.

2009. augusztus 4.

Soha jobb délutánt, mint a mai! Danielzon korán hazaesett - 7-re ment dolgozni -, ráadásul egy barna szépséggel, akit megint csak előszoba-konstellációban láthattam egy beintegetés erejéig, és máris vitte kutyát Velencére. A csajjal együtt, persze. Mi lehet ennél jobb? Mindenki boldog! Én meg attól, hogy ők boldogok. Szép ez a nap, tuti.

Vitiligo - egy bőrbetegség, ami fehér foltokat okoz. Azt mondják, Jacko is ebben szenvedett. Most jut eszembe 18 éves korombeli nagy szerelmem, akivel csatákat vívtunk az ágyon - mindketten szüzek voltunk, és ez nem is változott a csaták során (de kár!) -, akinek szája szegletében ott volt a fehér folt a kreol bőrén. Pont ezt szerettem benne. Télbi volt a beceneve, amúgy meg Ivánka Sándor, akkoriban nagy jövőjű balettáncos. Soha többé nem hallottam róla, pedig azt hittem, nagy szerelem volt a miénk. Amilyen két szűz szerelme csak lehet. Ajjaj.
Te jó ég, beírtam a nevét a keresőbe, és kiderült, hogy Valaki! Esküszöm neked, és miért is hazudnék, az elmúlt 40 évben soha nem néztem utána, hogy mire vitte, vagy ki lett belőle. Az internet világában azonban minden kutatható. Nagy meglepetés volt, hogy rátaláltam. Ajjaj! Én csak a forró csopaki éjszakákra emlékszem, amikor tényleg komolyan birkóztunk a sötét szobában egy ágyon, és egyikünk sem volt hajlandó a szüzességét feláldozni. Hazudok: én nem voltam hajlandó. A legnagyobb baromság, amit elkövethettem. Hisz szerelmes voltam belé. Hisz kívül-belül tetszett, szép volt és okos. A franc essen minden hülye szűzlányba, akinek - mint nekem - fogalma sincs, mire tartogatja magát 18 évesen. Ez már beteges. Ha még egyszer születnék, sok mindent másképp csinálnék.

2009. augusztus 3.

Szúnyogmentes éjszakám volt. Vettem az Auchanban valami dugaljba dugandó szerkezetet, ami állítólag 90 napig meg fog óvni a szúnyogoktól. Tegnap megóvott, ez biztos. (Kéne kezdenem számolni a napokat, de biztos el fogom téveszteni.)

Ha van olyan bölcsesség, amit elfogadok, akkor a következő biztos az: "Nagy dolgokkal olyankor foglalkozzatok, amikor még kicsinyek" - mondta Lao-ce. Halleluja.

Mivel is foglalkozom? Játszom kaszinókban, blackjack-ezem, pókerozom, slotokat pörgetek, vesztek és nyerek (főleg nyerek). Jó időtöltés. És több pénzt hoz, mint a 6-órás állásom, amihez még 2 órát buszon is kellett utaznom, és nem voltam itthon, ami viszont a kutyámnak nagyon fontos. Tehát úgy is mondhatom: tökéletes minden. Napi 8 óra nem-itthon-levés helyett itthon vagyok, azt teszek, amit akarok, mosok, főzök, takarítok, kutyát sétáltatok, s az adóbevallás nem játszik. Pénzt keresek. Nem lehet mindenki ilyen szerencsés, tudom. De megérdemlem, hogy én az legyek.

Naná, hogy nem mentem ki Gödre. A gondolatra is pánikoltam, hogy össze kéne szedni magam, beülni az autóba - aminek a kuplungja olyan kemény, hogy sikítok, ahányszor rá kell lépnem -, meg az összes régi-új ismerős, akiket egyáltalán nem akartam látni, továbbá a házam helyét sem, amit már kipucoltak onnan... Nem tudtam fizetni az évi házhely-díjat, ezért lemondtam inkább a házról, amit eltakarítottak, hogy hely legyen. Ahhoz a házhoz annyi emlék, annyi évnyi nyár fűz, hogy a hiányát, a helyét nem bírtam volna látni. Ez szép és költői, de igazából csak nem volt kedvem se felöltözni, se elindulni, szóval itthon akartam maradni, és kész. Ez van.

2009. július 31.

Ez már a második Zsuzsa, akit nem tudok elviselni. Vagy a Mokka, vagy a Reggel műsorvezetője, úgyis tudod, ha ezeket nézed néha. A másiknak, Csisztunak rögtön eszembe jut a neve, meg a borsódzásom is beindul tőle; szerencsére ritkán látni. Jé, eszembe jutott: a reggeli megpróbáltatásomnak Demcsák az oka. Aki úrinő-effektusai révén kigolyózta magát a kormányszóvivői állásból. Volt olyan hülye, hogy blogot írt, és abban leszólt némely szegény gyerekeket némely óvodákban, ahová ő dehogy is vinné a saját porontyait.
Ma reggel kutyás műsor volt, amit csak üdvözölni tudok, mert talán örökbe is fogadják azt a szegény hármat, akit láttam, de ez a nő képtelen volt kimondani a kutya szót. Itt ma mindegyik csak kutyus volt (jajj! már vakarództam tőle!). Ezt nevezem én prüntyi-effektusnak. Nyilván a papírzsebkendőt is zsepinek nevezi, és az általam mélyen utált "amikor manócska még a pocakomban volt" reklám szövegét is ő írta. Ez a mézes-mázaskodás, ez a "jaj, de mindenkinek megfelelek ám én!" mentalitás az agyamra megy. Hogy nevezhet egy 60 kilós, hatalmas pásztorkutyát kutyusnak?!
Az már tényleg hülye, aki ilyeneken felhúzza magát. Szóval én.

Aztán még a szúnyogok is gyötörnek. Hajnali 4-kor már kivertek az ágyból. Eddig egy se volt, még hiányoltam is őket, ott egyen meg engem a fene.

Ki kéne mennem Gödre vasárnap, mert apám és még néhány más régi ember miatt ünnepi megemlékezést tartanak ott, a Fészekben. Apám alapító tagja és igen markáns személyisége volt a Fészeknek, amíg élt. Én is ott váltam emberré (néha úgy érzem, férfivá). Ha valaki megkérdezné, milyen gyerekkorom volt, azt kell mondanom: csodálatos, soha senkinek jobbat nem tudnék kívánni. Göd, Fészek, Duna, szabadság, barátok; tökéletes. Anyám, mivel szeretője volt, egész nyárra kiadott bérbe Zsóka mamájának, aki főzött rám, és még más hat gyerekre. Zsóka amúgy a legjobb barátnőm volt. Tökegyedül éltem egy faházban, amit nagyapám épített (bevallom, éjjelente az ablakon dugtam ki a seggemet, ha pisilni kellett, és kész - a pottyantós wc-hez majd 100 métert kellett volna gyalogolni).
Felügyeletet nem szenvedtem el, viszont kajával tökéletesen el voltam látva. Azt csináltam, amit akartam. Ritkán valaki rámszólt, hogy most már ideje aludni menni, de vállat vontam, hogy nekem nem parancsol senki. Aztán hétvégén apámnak - ki 125 köbcentis motorjával megérkezett - elmondták, hogy szemtelen vagyok, de őt nem érdekelte. Ő amondó volt, hogy vesszen a férgese, ha belefulladok a Dunába, úgy kell nekem, miért nem úszom jobban. Naná, hogy jobban úsztam szinte mindenkinél. Ahogy így visszanézek, igazi fenegyerek voltam, mármint az, amit ez a szó akkor jelentett.
Azt, ugye, csak akkor látod, mi voltál, és miért lettél az, ami, amikor már elment az idő. Most. Biztosan ennek a sok nyári szabadságnak és naponta veszélyes őrületnek köszönhetően lettem viszonylag jó műrepülő pilóta. Mindig a kaland kellett, a veszély, az erőpróba.
Gyönyörű emlékeim vannak. Ha holnap meghalnék, se volnék elégedetlen az életemmel. S ilyenkor teszem fel a kérdést - a páholyomban ülve -, hogy vajon hányan mondhatják ezt el magukról? Ezer kőkemény kihívásnak feleltem meg, életben maradtam ott, ahol sokan nem, és közben hihetetlenül boldog is voltam. Mert azt tettem, amit akartam. Nagyon hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy mindezt megadta. Lehet, hogy Istenben is hiszek, de nem biztos. Ezért inkább a Gondviselésnek ajánlom a köszönetemet.

"Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket" - mondta Paulo Coelho. Szerintem a dőlt betűt sem érdemli meg. Ez nem bölcsesség, hanem bölcselkedés. Olcsó. Elfogult vagyok: Coelhóról jó véleményem nincs. Álmodom, mondjuk, egy kertes házról (amúgy szinte mindig). Aztán hirtelen pénzhez jutok, legyen sorsfordulat - lottónyeremény vagy örökség -, amitől könnyebben elérhetem ezt az álmot. Ez lenne az, ami megakadályoz?! Ki az a barom, aki ezt elhiszi? Utálom az önjelölt prófétákat.

"Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből" - ezt Benjamin Franklin mondta, és IGEN, ez tényleg bölcs.

2009. július 30.

Hajnali 4-kor csöngetés. Már a stílusából tudtam: csak Dani lehet. Kutya összesen kettőt vakkantott, de ráröpült az ágyamra, majd az ajtóhoz, majd vissza, képtelenség lett volna nem felébredni. A boldogsága leírhatatlan volt, mikor ajtót nyitottam végre. Azóta is bojkottál, csak Dani szobájában ejtőzik.

Dani azt mondta, a töke tele van a Balatonnal, semmi nem jött be abból, amit várt ettől a nyaralástól. Napfelkeltekor még szervíroztam neki némi virslt mustárral (egy ócska, több napos zsömlét megvizeztem és a sütőben frissé varázsoltam, mivel kenyeret nem tartok magamnak itthon), aztán elaludt vagy délután 4-ig.
Rossz érzés az asztalon látni 30 ezer értékű üdülőcsekkjeimet, amiket tavaly kaptam, a fene se nézte a dátumát. Június 10-én lejártak. Még nézem őket egy darabig, mint annyi mindent, amit elvesztettem hülyeségből, aztán kidobom.

2009. július 27.

Ezúton is mindenkinek köszönöm, aki névnapomra üdvözletet küldött! Nem is hittem volna, hogy ennyit kapok.
Jó kis esti megmozdulás volt ma kutyának, és ha neki jó, persze nekem is. Megint találkoztunk Pogácsával, a labradorral, volt labda- és botdobálás, száguldozás, verekedés, jól kimozogták magukat itt az ablak alatt. A szomszéd néni vállalta, hogy ha már locsolás céljából kezében van a slag, levizeli a kutyáinkat is ott kinn a járdán. Maci meglepően állta a vízsugarat, szerintem élvezte. Utána eszelős vágtázást produkált a lucskos bundájában. Most pedig jó nedvesen és fáradtan hever itt nekem, azt hiszem, ma jó gazdi voltam.

2009. július 25.

Kutya jól van. Dani ma indult a Balatonhoz egy hétre faházas kempingbe. Lementem vele, mikor bepakolt a csomagtartóba. Ott fogadta az új sátor a boldog szülinapot felirattal. Őszintén örült, sőt! Végre nem kell a régi, hatalmas, súlyos sátrat vinni, szuper! A fényes arcát látva azt kell hinnem, ennél jobb születésnapi ajándékot még nem sikerült vennem. Nagyon készül az ozorai fesztiválra, ahová Macit is vinni akarja. Ottl ez az új sátor nagyszerű szolgálatot tesz majd.

Maciból elképesztő mennyiségű szőrt fésültünk ki az elmúlt napokban. Azt hittem, amíg egész felnőtt nem lesz, nem fog vedleni. De igen. A puha, bársonyos aljszőrzete mind ki akar jönni. Jól viseli a megpróbáltatást, csak időnként ugrik félre - megjegyzem, hang nélkül -, és úgy néz rám, mint Frankensteinre. Ebből tudom, hogy nagyon meghúztam valahol. Általában a nyakánál, mert ott a legsűrűbb. Átható, szinte ellenséges pillantással méreget két méterről, tudom, hogy a dolgot egy időre fel kell függesztenem.
Amíg Dani pakolt a bőröndbe, hozzám simult, tudta, hogy el fog menni, és ehhez neki nem lesz köze. Mindig tudja. Ha én úgy készülök, mint például az elmúlt négy alkalommal az önkormányzathoz, fekszik valahol, sőt, akár el is vonul a fürdőbe (a szőnyeget mindig összekaszabolja), pontosan tudja, hogy a készülődésem nem neki szól. Nem jöhet velem. Amikor elindulok, a fejét sem emeli fel. Honnan tudja?! Tudja.
Az éjjel megint sokat futkostam, meg ő is, ablakok csapódtak, jött a szélvihar, aztán úrrá lettem a helyzeten, de szegény addig nagyon aggódott. A dörgés már nem is annyira ijeszti, mint az ablakcsapódás. A lábamhoz simul és reszket. Nyugtatom, simogatom, csókolgatom, hidd el, hogy mindent megteszek. Végül kegyelemben átaludtuk az éjszaka hátralévő részét.

2009. július 23.

Azt látnod kellett volna, ahogy Maci miatt a fiam kiakadt! Reggel 8-ra ért haza az éjszakai műszakból, akkor Maci már rázta a fejét, és a jobb füle felé állandóan bedőlt. Néztem én bele, amennyire látni lehetett, tiszta volt. Orvoshoz kell vinni, mondtam, ha toklász ment bele, az súlyos lehet. Próbált kitérni, hogy miért nem én, azt feleltem, akkor így marad. Én még mindig - és már megint - az önkormányzathoz voltam hivatalos, bemutatni a jogosítványomat és megadni a bankszámlámat. Utána - ezt nem tudta - el kellett mennem a Király utcai sportboltba, ahonnan a neten megrendeltem egy szuper sátrat, aminek belmagassága 180 centi, 4-személyes, és kiváló szolgálatot fog tenni majd a gyermekem ozorai fesztiválján. A húsz éves vászonsátrunknak szerintem rég leáldozott, azóta különösen, mióta elvesztek némi cövekek, és az alja felszakadt. Azonkívül legalább 20 kiló, ez az új meg csak 7. És korszerű anyagból van. Megálltam egy árnyékos parkolóban, és ráírtam a zsákra filccel, hogy Happy birthday Dani 27! Aztán elhelyeztem a csomagtartóban, valamikor biztos megtalálja. Legkésőbb holnapután, mikor a Balatonra indul egy hétre nyaralni.

Mire hazaértem, ők már elmentek - Maci és Dani. Orvoshoz. Talpas Klinika. Egy kóválygó, alig lábán álló kutyát hozott haza. Kapott egy injekciót azért, hogy elaléjon. Aztán a fülébe nyúltak, de alélva is vinnyogott. Végül a doktornő megint megszúrta, hogy magához térjen. Nem tért. Javasolta Daninak, hogy tapsoljon, ébressze fel. A kutya meg sem mozdult. Még egy injekció. Ettől annyira lábra állt, hogy haza lehetett vele sétálni. Amikor megláttam füle-farka lógva, majdnem elsírtam magam. Odajött hozzám, aztán összeesett. Állítólag nem volt a fülében semmi, csak zsír. Kapott valami antibiotikumot is, für alle Felle. Fizetni nem lehetett, mert a komputer beszart. Talán ezért rendelték vissza a kutyát 2 nap múlva. Tudod, mikor fogok visszamenni?... Kutya egyelőre ott esik össze, ahol valamelyikünk üldögél, most nálam, mert Dani elment Mogyoródra akvaparkozni. Adtam neki egy 5-ezrest, ennyi a belépő. A tegnapelőtti névnapjáról úgyis megfeledkeztem, legalább most jobban érzem magam.

A kislány nagyon tetszik nekem, szőke és sudár, csak annyit kiáltottam ki neki az előszobába, hogy "hogy hívnak?" "Lilla" - felelte. "Szép név" - mondtam. Megköszönte. Sajnos, Dániel nem híres arról, hogy a protokollt tartja. Hivatalosan nem mutatkoztunk be egymásnak. Nem ragszkodom protokollokhoz, hátha csak két hétre szól a dolog, ki tudhatja? Biztos vagyok benne, hogy ha halálosan szerelmes lesz egyszer, másképp fog hozzáállni.

Maci megette a reggeli virslit, amit Daninak szétfőztem - szétrepedt, ezért újat kért -, majd adtam még húslevesbe áztatott száraztápot is. Elfogyott. Bízom benne, hogy ha étvágya van, nagy baj nem lehet. Így a mai napunk végül is egész jól alakul.

Attól eltekintve, hogy füst fogadott a konyhában, mikor arra jártam. Voltál már úgy, hogy tökéletesen elfelejtettél egy ételt, ami alatt izzott a főzőlap? Én már voltam. És megint. És még hányszor? Hagymaágyon, kolbásszal próbáltam némi sertéshús-csipkedéseket összeálló étellé formálni, amit majd krumpli mellé adhatok. Egy szénné égett trutymót találtam, hiszen egy órára elfelejtettem. Most hűl. Csak remélni tudom, hogy a kedvenc lábasom megúszta a dolgot. Még nem merek hozzányúlni, hiszen többszáz fokra melegedett, és az időjárás nem segít gyorsan lehűlnie.

Végre már a Viasat3-on is megjelent Gordon Ramsay, a konyha ördöge, azaz The Kitchen Nightmare. A kedvenc műsorom. Most kezdődik, naná, hogy megnézem.

2009. július 22.

Holnap negyedik napja lesz, hogy az önkormányzatnál próbálom egyrészt az ellopott kocsimat kiiktatni, másrészt az újat átíratni. Tegnap azt mondta két ügyintéző is, hogy semmi gond, már megszoktuk magát, olyan, mintha ide járna haza.
Az első napon semmit nem tudtam intézni, csak megtudtam, mi minden hiányzik. Pl. egy meghatalmazás fiamtól, hogy kivonassam az ellopott kocsit végleg a forgalomból. Viszont - az előbb hazudtam -, azt mégis elintéztem az adóosztályon, hogy az eddig csak ideiglenesen, 6 hónapra kivont Cliót végleg vonják ki. Ugyanis a 6 hónap elteltével automatikusan visszahelyezték, és kirótták rám az éves adót, nagyjából 18 ezer értékben. Megrémített. Mivel a rendőrségi határozatot Dani végre megszerezte (megjegyzem, egyszer küldték ki ajánlottan, akkor nem tudtuk átvenni, ezzel ők le is tudták, soha többé nem kísérelték meg kézbesíteni), nálam volt, ezt letudtam. Megtudtam azt is, hogy ha üzemeltető akarok lenni, idéntől már üzemeltetői nyilatkoztatot is kell tennie a fiamnak, aki a tulajdonos. Két tanú stb. Ráadásul pénzért, ami nem lehet se 1, se 5 forint. Mert ha nem jelöl meg egy rendes összeget, akkor 100 helyett 125%-át kell fizetni az átírási díjnak. Te érted ezt? Én nem.
Megírtuk a nyilatkozatot, tanúk is voltak, a meghatalmazás is elkészült, új menet következett.

Másnapra megint interneten kértem időpontot, ami nagy előny, a rengeteg várakozó - még állóhely is alig volt, nemhogy ülő- - megdöbbenésére szinte azonnal fogadott egy pult. Azt elfelejtették megemlíteni, hogy az átírás előtti biztosítás megkötéséhez sorszámot kell húznom. Az pedig azt hozta magával, hogy az átíráshoz is elveszett a netes számom, újat kellett húznom. Körülnéztem, és azt modntam, lehetetlen végigvárni.

Harmadik nap: félórával a netes időpontom előtt érkeztem, és rögtön húztam egy sorszámot az automatából a biztosítóhoz. Szerencsémre nem volt elfoglalt, gyorsan leülhettem eléje. Az összes papír - egy kazal - nálam volt, természetesen két kivétellel: a jogosítványomat elfeledtem, és nem tudtam fejből a bankszámla-számomat. De azért megkötöttük, befizettem a 0-s bonusosztály szerinti 13 ezret, minek utána átvehettem a netes sorszámomat, ami azonnali ügyintézést tett lehetővé a szemben lévő pultnál. Átírás következett. Képzeld, sikerült! 6 ezer volt az új forgalmi, 6 az új törzskönyv, és mivel helytállt az üzemeltetői szerződés, annak 25%-át Dani nevére, fennmaradó részét sajátomra kitöltött csekkel kellett befizetnem. Derűs és boldog voltam. Annak ellenére, hogy holnap vissza kell mennem bemutatni a jogosítványomat, plusz megadni a bankszámla-számomat, amivel a biztosítós hölgy jólelkűen egész héten vár.

Amikor tavaly a Cliót vettük, még szó sem volt üzembentartói szerződésről. Simán bejegyeztek engem üzembentartónak, akkor is Dani volt a tulajdonos. Ez évre tehát megint kitaláltak valamit, hogy ne legyen ilyen egyszerű. Tavaly meghatalmazás sem kellett ahhoz, hogy bármelyikünk intézkedjen, idén már ez is kell. Csak úgy mondom, hogy tudd.

A hétvégi kiruccanásom nem múlt el áldozat nélkül: a srácok buliztak a lakásban, azt fel sem rovom, hogy a konyhai tükör tele van arc- és kéznyomokkal, a díszpárnáim a kanapé mögé tűntek el, üres üvegeim garmadája növekedett, de a legszörnyűbb: a Wüsthof solingen késemet kidobták egy pizzásdobozzal együtt! Csökkentette némileg felháborodásomat a történet, amit Dani előadott, miközben hazafuvarozott hétvégi bulimból: belemászott a hatalmas szemeteskukába, és próbálta előtalálni az eszközt, de nem sikerült. A mi kis ügyefogyott házipofánk még segített is neki, kinyitotta a szemétajtót, de mivel jól ismerem őt, hogy félkegyelmű módjára mindent gyűjt, biztosan tudom, hogy rég eltette a kést. Így nyugodtan hagyhatta a srácot turkálni. Aki viszont megérdemelte! Ezt a kést még az általam kevéssé tolerált, régebbi barátnőjével közösen vették nekem karácsonyra, igazi ajándék volt, majd 20 ezerbe került, de nem ezt értékeltem, hanem hogy végre olyan késem lehet, mint Gordon Ramsay-nek. Minden percét élveztem a vele töltött két évnek, amióta megvan. Már-már szuperszakácsnak éreztem magam néha, mikor sikerült olyan sebességgel szeletelnem valamit, ahogy a tévében látom. Ennek most vége. Két súlytalan késem marad összesen, mert az előző ötöt már előző öt pizzásdobozzal együtt a srácok régen kidobták. Ugye, ideje, hogy azt mondjam: ELÉG! ?

Van abban jó is, hogy Dani időnként éjszakai műszakot vállal; ma elvitte új, szőke babáját a Velencei-tóhoz, természetesen Macival együtt. Akiről azt a frenetikus hírt hallottam végre, hogy úszkált! Nem ám csak úgy gyorsan be meg ki, hanem körülúszta Danit, és nem a part felé igyekezett bőszen, mint eddig, hanem befelé! Szerintem ez áttörés. Az első eset, hogy láthatólag élvezte a vizet.
Úgy hever most itt a lábamnál, mint egy csecsemő, az oldalán, behúzott mancsokkal.
Tegnap végre elmentem az Obiba egy akciós ventilátorért (2500 csak), beüzemeltem, forgatta a fejét, Maci pedig hátraugrott, mikor meglátta, nem próbált barátkozni vele, inkább kimenekült a szobából. A fejforgatást leállítottam, mert olyan meleg van, hogy jobban esik, ha folyton engem fúj, ily módon mintha Maci is megbarátkozott volna vele; ma már többször észleltem, hogy egyenesen belefekszik a légfuvallat sugarába, és láthatólag nincs több konfliktusa az új tereptárggyal.
Fejlődünk mindannyian, nem igaz?

2009. július 19.

Tegnap irdatlan vihar kerekedett a főváros körzetében szinte mindenhol. Épp Fóton ejtőztem a társaságommal, megküzdöttünk becsülettel egy négylábú kis sátortető lebontásával, amit a szél azonnal kilométerekre akart volna repíteni. Mivel nem hagytuk, velünk együtt készült elrepülni. A bontás csak félig sikerült, több tartórúd végzetesen elgörbült, szerencsére annyira, hogy végül a szerkezetet be tudtuk tuszkolni egy sufniba. Beleizzadtunk.

A hírekből értestültünk, hogy Dunakeszin lezuhant egy Zlin-142-es. A legtöbb híradás azt említi, hogy egy váratlan széllökés miatt fordult a hátára és csapódott a földnek. Én csak azt tudom, hogy a gép a levegőben együtt van a széllel, minden áramlattal, nem úgy működik, mint pl. egy fixen álló sátor, amit csak úgy el lehet sodorni.

A gépnek van saját, levegőhöz viszonyított sebessége, és ha ez megfelelő, akkor mi történhet? Legfeljebb a földhöz képest gyorsabban vagy lassabban repül, attól függően, hogy szembeszél támadja-e, vagy hátszél. Turbulencia persze - főleg földközelben - rázúdulhat, de erre számtalan mód van felkészülni. Például a viharjelzést komolyan kell venni. De a tegnapi őrület még a zárt kertből, ahol én voltam, is jól láthatóan közeledett, súlyos felhők, porvihar, valódi veszély. Aki ezt magasabbról nézheti, mint az a 165 centi, ami nekem jutott, sokkal előbb és sokkal többet lát. Köteles látni. Nekünk volt időnk mindent idejében elpakolni, ezért nem értem, hogy akinek módjában áll 20-40 kilométerre is ellátni, miért késlekedik biztonságba helyezni magát és a gépét. Annál súlyosabb a helyzet, hogy a pilóta állítólag tapasztalt volt - amennyire egy 30 éves az lehet -, biztos látott már vihart, földig érő felhőket, érzett már durva turbulenciát, és mindezt szimulátoron gyakorolta. Vajon miért nem vette komolyan, amit tanult, aminek közeledtét látnia kellett?
Továbbra is csak a kis kertből tudok kiindulni, ahol korlátozott keretek között láttuk a fekete felhőket, éreztük a lehűlést, a szél erősödését, és felkészültünk rá. Vajon egy tágas reptéren, ahol messzire látni, miért nem vették komolyan ezt a vihart legalább annyira, mint én és a társaim a kertben? Mindenki tudta, hogy jönni fog.

2009. július 16.

Írtam a polgármesternek, hogy minek kaszálnak a házunk körül, amikor 15 centi zöld végre kinőtt a nagy szárazság után - meg azután, hogy a tavaszi kaszáláskor nem szedték össze a szénát, ettől kiégett az is, ami nőhetett volna -, szóval arra utaltam, hogy kidobott pénz ott kaszálni, ahol nincs mit. Három nap múlva megjelentek a nyakba akasztós kaszálók, és ismét lekaszálták azt, ami nincs. Olyannyira idegesíthettem valakit a levelemmel, hogy 3 nap után, azaz ma, megint megjelentek a kaszálók, és folytatták a semmi kaszálását. De ezúttal gereblyés embereket is hoztak.
Jó érzés, ha az ember visszajelzést kap, na de ilyet? Lehet, hogy képtelen vagyok egyértelműen fogalmazni? Lehet, hogy a NE! azt jelenti valakinek, hogy DE! ? Én nem értem.

2009. július 15.

Csúsztatott S - így fordította valaki (nem fizetnék neki) a History TV Közelharc c. - repülés témájú - műsorában a sima leborítást. A koreai háborúról szólt a film, volt benne az általam rettegett "kanyar" is, ami persze forduló lenne, és többször emlegették a "szélső pilótát", aki a kötelékvezér mellett repül, és simán kísérőnek mondanám. Már ha én fordítanék.
Hogy negligáljam fentiek miatti háborgásomat, hadd említsem a Pax tévé egy adását, ahol épp jósolnak (ne kérdezd, miért nézem, csak véletlenül, becsszó!), itt Leila, a számisztikus (sic!) jósol éppen. Azt értem, hogy misztikus, de mi lenne az a SZÁ? Valakinek szó szerint ezt prognosztizálta: A tudást és a tapasztalatot kell megtanulni! Anyám erre csak annyit mondana: Ajvé! Én meg csak annyit mondok: Anyám! És hidd el, csőstül kapja ez a Leila a telefonokat, hívánsonként 375 forintért. Az isten állatkertje hatalmas.

2009. július 14.

Van azért itt nem is egy évforduló: az új életem kezdete, ha úgy vesszük, második születésnapom. Július 14-ére írta ki műtétemet Kölnben Henning Rohde professzor, a híres gyomorspecialista, akit egyáltalán nem érdemeltem meg, de ő valamiért magának választott a műtőasztalra. És mivel még élek 26 év után, nyilván sikerült a rákomat kivágnia. Elég jól. Igen, 83. július 14-én úgy feküdtem ott a 4 órás műtét után, mint akit az úthenger elintézett, és csak röpke képeim vannak arról, hogy valaki meglátogatott. Mégpedig Mutti, az én kedves anyósom, akinek szintén július 14-én van - volt - a születése napja. Azonkívül a Bastille ostromának ünnepe is pont e napra esik. Van tehát ma mit ünnepelnem.

Hihetetlen előrelátás, hogy a miami repülőtéren szolgálók nyakkedője patentos. Miért? Így ha egy ajtó becsípi a nyakravalót, vagy egy gengszter megragadja, nem lesz belőle fejkontaktus. Egyszerűen leválik. Ugyanazon reptéren egy főnéni azt mondja: "Mennydörgést hallottam. Azt hiszem, hogy villámlott is..." Nos, végül is ez az ő szakmája. Lehet, hogy látott már hangtalan villámot, illetve villám nélküli dörgést is hallott, nem tudhatjuk. Na jó, biztos a közismerten slampos fordítók hibája lehet, akik a szinkront intézik. Akik még mindig fordulatnak hívják a fordulót, amit a repülőgép végrehajt a levegőégen. Még szerencse, hogy nem kanyarnak mondják.

2009. július 11.

Összetevők: baromfi húspép, víz, morzsa, búzaliszt, panfrpor (tojáspor, glutén), napraforgó étolaj, baromfi bőrös zsiradék, étkezési só, fűszerek, szójafehérje, stabilizátor: E450, E466, dextróz, ízfokozók: Na-glutamát, antioxidáns: E316, aromák, élesztő, fűszerkivonat, állati fehérje, sűrítő anyagok: E412, karragén, E425, E417, módosított kukoricakeményítő, színezékek: E160a, c. EBBŐL ÁLLT A TEGNAPI TALLÉR.
Javíts ki, ha teljesen hülye vagyok: Ha már fagyasztok valamit, mi szükség stabilizátorokra, antioxidánsokra, miért nem állhat az a dolog csirkehúsból, tojásból, morzsából, és kész. ? Úgy gondolnám, hogy a hőmérséklet konzervál. Természetes anyagokat. Miért kell ízeket fokozni, mikor egy sima rántott csirkének tökéletes az íze? Mit kell rajta színezni?! Mielőtt gutaütést kapok, inkább nem kérdezek tovább.

Fontosabb ennél, hogy VAN SLUSSZKULCSOM! Egy fehér Suzukihoz tartozik. Nem rajongok a típusért, azért is adtam el x éve, de fiamat nem lehetett róla lebeszélni. Ma hazahozta. 4 rugó, 12 éves, de minden fontosat kicseréltek rajta, téli gumik is vannak. Ami pedig a legfontosabb: máris száguldanak Patrikkal meg Macival a délegyházi tavak felé. Szerencsére vikendezik ott egy barátnőm, akit telefonon értesített várható érkezésükről, s aki sikoltozott az örömtől, hogy végre megint láthatja édes fiamat, kutyámat. Ez olyan öröm, aminél nagyobbat ma senki nem adhatott volna. Tudom, hogy mindenki sínen van a boldogság felé. Mi kéne még? Dani találkozik régi haverjaival - barátnőm két fiával, kikkel tíz nyarat dühöngött végig -, kutya végre tán úszni fog, és mindenki teljesen boldog. Ajvé! Én pláne.

Ach, megvolt a nagy battle of the bulge, kutya úszott, haverok örültek egymásnak, nekem azt üzenték, hogy legközelebb a hajamnál fogva fognak kivontatni a lyukamból. Próbálok felkészülni.

2009. július 10.

A sarki séta tegnap 8-kor összejött, a leány pontos volt, Danit is leimádkoztam időben. Kutyáink boldogan rohantak egymás után. Én az ablakból lestem. Aztán egy ifjú pár perc múlva csatlakozott. Nyilván a leányhoz tartozik, nyilván kinézett az ablakon, és látta, hogy a piros ruhás nőszemély helyett immár egy karcsú ifjú tartozik a kutyához, aki nála sokkal magasabb és lényegesen szebb. Ezt bizton állíthatom, mert egyrészt meglestem, másrészt a srác sehol nincs Danihoz képest. Ily módon kerítői fáradozásaim egyelőre hamvukba holtak.

A Duna tévén láttam tegnap egy műsort egy képzőművészről - fentebb láthatod a képét -, akit Veres Gábornak hívnak, és egy malomban lakik valahol Szombathely táján. Az ő plafonjára szögezve láttam meg a HA-SIF lajstromjelű Z-50-es műrepülőgépet, aki a kedvencem volt. Rengeteget repültem, versenyeztem vele. (SIF=Sierra India Fox). A Fox arról volt híres, hogy kőkemény a magassági kormánya, de viszont pontos, oda megy, ahova akarod. Számtalan szép emlék jutott róla eszembe - szinte még az izomlázat is éreztem a karomban, amit ő okozott mindig -, miközben azon gondolkodtam, hogy kerülhetett ennek az embernek a világvégi malomháza plafonjára?! Ehhez a géphez fűződik a régi emlék, mikor Alajos nem akarta elhinni, hogy trimmelés (rásegítés) nélkül tudok akkorákat húzni, amekkorákat húztam. Mondtam, ragassza össze a trimmkábeleket egy celluxszal, ha leesik, trimmeltem, ha nem, nem. Persze, hogy nem trimmeltem, viszont meghúztam a 8-10 g-t. Az már egy másik történet, hogy tizenév távlatából ő erre pont másképp emlékezett. Mindig utált veszteni.

Nézd meg jól ezt az "ételt", amely nem érdemes erre a szóra! Soha ne vedd meg! Állítólag baromfiból van, már ha létezik barnahúsú baromfi. Megtörtént a 3 perces mikrózás, jól is nézett ki, puha is volt, amíg olyan forró, hogy nem nyúlhattam hozzá. Ahogy normálisra hűlt, úgy keményedett betonszerűvé a bundája. Ez még elmegy egy kellő mennyiségű őrlőfoggal rendelkező éhes embernél, de belül, ahol a fehér hús helye lett volna, sötétbarna volt! Nem tudom, láttál-e sötétbarna baromfihúst, én még nem. Felháborodásom teljes.

Gyakorlatilag mindenki azzal etet minket, amivel akar, amíg az legalább kissé hasonlít arra, amit várunk. De ez?! Kíváncsi vagyok, a kutyám hajlandó lesz-e megenni. Ha már fizettem érte.

2009. július 8.

A szájak! Már vagy a századik részét nézem a Northern Exposure c. sorozatnak (azt hiszem, Miért éppen Alaszka a címe magyarul, pedig én úgy fordítanám, hogy Északi száműzetés, de mindegy), amelyben Maggie egy igazán szép nő. Erre ma látok egy filmet, ami majd 20 évvel később készült, és ott van Maggie, az én Maggie-m, dupla ajkakkal. Undorító volt! Miért hiszik a nők azt, hogy amit a jóisten adott, az nem elég?! Viszolyogtam az ajkaitól, pedig a sorozatban ő volt a kedvenc arcom. A szimpla ajkaival.

Ach, kibontottam egy ananászkonzervet (a lé állítólag jót tesz a bőrnek). Az oldalára nagy betűkkel kétszer két feliratot tettek, arra hosszas töprengés után sem tudtam rájönni, mely nyelvterületnek óhajtottak kedvezni, tehát: ANANAS, alatta ANANÁS. (Micccsoda különbség!) Méginkább alatta: plátky/plátky. Mit gondolhatnék, nyilván szelet/szelet. Két nyelven. De melyik kettőn? És aki ezt megtervezte, vajon még ma is normális emberek között üzemel? S talán még újra reá bízzák a következő konzervdoboz-feliratok tervezését? Anyám!

Az előbb jöttünk haza egy nagy sétából, ami csak a sarokig tartott, de ott aztán begyorsult. Egy helyes kislány a szomszéd házból összeengedte a kutyáját az enyémmel, ezek meg vágtattak, mint a szél, harcoltak, birkóztak, egyszóval semmi dolgunk nem maradt, mint állni és nézni, hogy halálra fárasztják magukat és egymást. Beszélgettünk, persze kutyáról. A leányt nagyon szépnek találtam, beindult bennem a kerítőnő, de jól is mutatna Dani mellett! Megbeszéltük, hogy 8 körül esténként találkozunk, és lefárasztjuk a kutyáinkat. Titkos vágyam, hogy egyszer Danit küldöm magam helyett, és ők majd jól összebarátkoznak. Milyen anya az, aki nem próbál elképzelni a fia mellé egy szép leányt? Én most pont itt tartok. Csak legyen egy olyan este 8, amikor a gyermekem nem dolgozik. Máris messzemenő reményeket kovácsolok... A kutyák csodásan megértik egymást, nem először történne meg, hogy összehoznak embereket is.

Látod, minden nap hoz valami újat, reményt, aminek örülni lehet. Örülök.

2009. július 6.

Ritkán nézem reggel az RTL-en a Mokkát, vagy a másikon a másik reggeli izét, mert annyi indifferens, röhejes témát tudnak csak felhajtani, amitől a szőr feláll a hátamon. Döntsd el, melyik csatornára jellemző a Lilu nevű terhes szőke, mellette a vörös Keleti Andreával. Ezek ma reggel végigvihogták azt az egész 3/4 órát, amit véletlenül velük töltöttem. A szőke nő képtelen másra asszociálni bármiből, mindenből, mint a saját terhességére. Ettől már tényleg a hideg ráz. Egy szegény szakács megpróbálta értelmesen - komoly arccal - elmagyarázni, hogy készít túrótortát. Ez a két csaj végighahotázta az egész beszámolóját. Kell hozzá keksz? Tényleg? Hahaha! Na és maragarin? Hahaha! Keverni kell? Hahhhhaha! Többféle saját családi "anekdota" eszükbe jutott közben, amire a frász se kíváncsi. De elmondták. Mielőtt felrobbantam volna, átkapcsoltam. Pedig a túrótorta receptje érdekelt volna, de ez a két röhögős picsa lehetetlenné tette, hogy hozzájussak. Tényleg nem értem, hogy némelyek mi a bánatért kapnak fizetést. A tököm tele van vele, hogy minden a babákról szól csak azért, mert a műsorvezető terhes. Maradjon otthon, oszt élvezkedjen magának! Fú, de nem vagyok rá kíváncsi. Csak azért bírtam annyi ideig ezt nézni, mert igazán kíváncsi voltam, mikor áll le a magáról szóló szöveggel, és mikor kezd végre valami, valaki mással is foglalkozni. Nem értem meg.

Maci nekiállt a szoba sarkában ásni. Ebből tudtam, hogy jön a rossz idő. Méginkább tudtam, mikor megint mellém telepedett, de úgy, hogy a feneke az ölembe került, a háta eltakarta a Michael Jackson temetését övező balhé részleteit.

Nem örömteli, de a kapunkkal szemben szelektív hulladékgyűjtőket állítottak fel. Tegnap egy fiatal srácot láttam, aki felborította a fémes kasznit, kinyitotta az alját, és kiszedett minden fémdobozt. A többi szemetet gondosan visszarakta, becsukta, felállította. Ma egy idős, hajléktalan külsejű egyén matatott a színes üvegek lyukán benyúlva egy hurokkal ellátott bottal. Kiemelt egy csomó üveget, aztán elvitte. Van-e vajon olyan ország, ahol már a szemetesedényeket is "fosztogatják"?

2009. július 5.

Már megint a 27-es szám... 27 éve használom a Lenor öblítőt. A kéket. Évtizedeken átívelő küzdelmeim magukban foglalták a csempészáruk vásárlását, zugpiacokat, ismerősök szolgálatait, akik Németországból behozták, szóval sokat tettem azért, hogy töretlen legyen az illat a ruháim között. És most egy új dizájnnal karcsúsított palackban egy más illatot kaptam. Dani egyenest hányingert kap a szagától, hisz ő születésétől egy bizonyos Lenor-illathoz szokott. Mint ahogy én is. Hogy merik, hogy képzelik, hogy eltüntetnek egy illatot, egy terméket, amit ennyi időn át ennyien szerettünk?! Kétségbe vagyok esve. Szegény Mutti emlékét is megcsúfolva érzem, hisz ő szoktatott rá a kék Lenorra, soha mást nem használt. Vajon miért kell valami jót megváltoztatni? A puszta változás nem mindig a jó irány. Néha okosabb a régit megtartani.

2009. július 4.

A vízcsapból is Michael Jackson folyik. Szerintem azt a párszázmillió dollár adósságát simán letudják a vevők őrületéből, akik mindent vesznek most, ami róla szól.

Most hallom az RTLklubon, hogy Kutaskozmapusztán új repülőtér nyílt, minek kapcsán "műrepülő világbajnokok", úgymint Veres Zoltán és Besenyei Péter "úgynevezett dugóhúzókat és piruetteket" mutattak be. Jaj nekem! Először is Veres Zoltán soha életében nem volt világbajnok, és szerintem már nem is lesz. Besenyei persze volt. Többször is. A közöttük lévő örök ellentét lényege körülbelül pont ez (hogy az egyik mondja magáról, a másik pedig meg is csinálta). Arról is szívesen megkérdezném a tisztelt hírszerkesztőt, honnan veszi a dugóhúzót (a piruettre már ki sem akarok térni, olyan röhejes, valószínűleg valamelyik orsót nevezi így). Létezik tényleg dugóhúzó nevű figura. Ez az, amit jó nagy magasságban kezdünk, minimális sebességgel, a kormányok hirtelen kitérítésével. Önpörgésbe kezd a gép, amit abba sem hagy, amíg valaki közbe nem lép (pl. a pilóta). Pördületenként minimum 200 méter a magasságvesztés. Aki nem repül, az is ki tudja számítani, hogy mondjuk 3 pördületnyi dugóhúzó - ami már látványnak elmegy - min. 600 méterrel hoz közelebb a földhöz. Ki az a barom, aki bemutatón ilyet akarna csinálni? Senki. Hidd el.
Megértem, hogy egy riporter nem ért semmihez, de miért tesz úgy, mintha?

Eme "világbajnokok parádéján" persze Besenyei Peti nem mutatkozott, neki nincs szüksége kutaskozmapusztai "megmérettetésre" Veres Zolival, aki viszont bárhol szerepel, csak vegye a tévé. Uhh, rosszmájú vagyok, de hidd el, látom a helyzetet. Jól. Ez az ember - akit a képen látsz - bármire képes lenne, hogy Peti helyébe lépjen, hogy lelökje az égről. És ez már 15 éve így megy. Nagyon jó pilóta ő is, de ahhoz, hogy igazán becsüljem, valódi címek kellenének, nem médiakacsák. Ez van. Ő nem világbajnok, és kész. Ha elhiteti magáról, ha te elhiszed, akkor be vagy csapva. Ezt nem szeretem.

Pedig amúgy Veres Zoli igen szeretere méltó, vicces, eredeti humorral megáldott ember. Hihetetlen sokat röhögtem a viccein, a megnyilvánulásain. Sokat edzőtáboroztunk, versenyeztünk is együtt, nagyon jó fejnek ismertem meg. Mindaddig, amíg pozícióharcba nem kezdett az "elittel", akik akkor mi voltunk, pl. Besenyei és én. Engem sikerült taccsra tennie, de Petit soha. Merem remélni, hogy ez így is marad. Hadd legyek konzervatív: én már csak Besenyőnek drukkolok, amíg élek. És amíg ő él - tartsa meg a Gondviselés minél tovább! Veres Zoli meg harcoljon, repüljön, hazudjon, szerepeljen, amíg elhiszi, hogy felér egy Besenyei Péterrel. Szerintem soha nem fog, talán ebbe is hal majd bele. Ezt persze nem kívánom neki, inkább azt, hogy végre érje be a második hellyel. Ami máris megvan. Ezért nem kell harcolni se.

Hajnalban általában csökött vagyok, bekapcsolom a tévét, és csak nézem, akármi az. Így került sor az ATV-n egy ismétlésre, vetélkedtek házaspárok, vagy csak párok, kérdésekre kellett válaszolniuk. Az egyik pár Mari Zsuzsiból és Aradszky Lászlóból állt. Te jó ég, már ez is sok. Aradszkít alapból egy kis hiú majomnak láttam, festett hajjal, megöregedni képtelenséggel, aki folyton szerepelni akar, ha kell, ha nem. Szerintem jól láttam. Kérdés: Miből építtetett házat magának Bill Gates? Volt lehetőség választani földet, jeget, vályogot, mahagónit stb. A hülyébbek persze a jeget választották, ne is menjünk bele, mekkora baromság. Én a földre tippeltem, mert ez a jövő, végül igazam lett, pedig kurvára nem érdekelt. Aradszky azt szólta a jégházat választókra, hogy "A globalizáció úgyis elolvaszotta volna"... Anyám! Lehet, hogy szerencsétlen, tudatlan elméjében nyomot hagyott a "globális felmelegedés" fogalma, de a száján ez már túl hosszú lett volna kijönni. A műsorvezető azt mondta: Ez a cél! Erre ő azonnal közmondásba fogott: "A cél szentesíti az eszközt!" A mondatnak sehol nem volt helye, csak - ismét - az ő szegéény kis elméjében. Mindenre igyekezett ilyenfajta válaszokat adni, amitől komolyan elkezdtem őt sajnálni. Ez a kicsi ember évtizedek óta abból vegetál, hogy elénekli az "Isten véled, édes Piroskám"-ot, és ennyi. Ha szereplésre kérik, közmondásokkal riposztozik. Ha kell, ha nem. ANNYIRA szánalmas! Vajon ki fogja megemlíteni neki, hogy jobb lenne végre visszavonulnia? És vajon én miféle elfajzott lény vagyok, hogy ezt a műsort egyáltalán képes voltam végignézni?! Mentségemre szolgáljon, hogy hajnal volt, és még nem ittam kávét.
Tanulság: megöregedni szar. De tudni kell.

2009. július 2.

Itt járt a takarítógépes ember, lényegében egy sima porszívóról van szó, ami azért azért nem sima, mert olyan szűrőkkel van szerelve, amiken tényleg nem megy át egy mikron se, ennélfogva simán bekapcsolva kitisztítja a szoba levegőjét 20 perc alatt. Éreztem. Cserélődött a levegő, illatosan, tisztult, keveredett. Aztán amit a fél szőnyegemről felszívott, az drámai volt. Mindezt halkan, szinte kedvesen duruzsolva adta elő. A vágyaim mostantól e proszívó irányába (Lux) indulnak. Több mint 200 rugó az ára, persze hallgattam, mennyire nem éri meg 5-8 évente 10 ezerért porszívót venni, igaza is van az embernek, csak az a baj, hogy az ember gyakrabban kisebb összegeket simán kiad, miközben egy nagyot ritkán. Akkor is, ha tudja, hogy most pl. 30 évre vásárolt valamit. Ki a fene tud előre gondolkodni 30 évre?!

Sajnos, a masina nem vizes üzemű, így szó se volt a kanapéim rég várt megújításáról. Ahhoz majd bérelnem kell egy vizes takarítógépet, nem úszom meg. Hej! Csak azt sajnálom, hogy nem az "ellenségeim" telefonszámait adtam meg az ügynöknek, aki min. 10 darabot kért. Lehet, hogy sokan fognak átkozni, amikor telefonon bejelentkezik, és rám hivatkozik. Pedig az áru tényleg jó. Nem is értem, hogy adhatom a nevem egy ügynök kezébe, aki majd jó ismerőseimet hívja fel, és engem emleget. No de megtettem, fátyolt rá. Segíteni akartam neki. Ha már nem vásárolhattam.

A legutóbbi előtti Red Bull Air Race során ütközött az egyik srác egy madárral, ami nekem pelikánnak látszik. Súlyos darab. Óriási volt a becsapódás ereje. A madár nyilván atomjaira hullt a nagyjából 300 km/órás ütközéskor, de a repülőgép is alig úszta meg.

A vízszintes vezérsíkon ezt követte el az a szegény madár. Csoda, hogy az egész vezérsík le nem esett, ami viszont biztos halál lett volna a pilótának. Annak ellenére, hogy sok a madár a levegőben, és ma már a repülőgép is sok, elég ritkán történik ilyesmi. A madarak ügyesek. Gyorsak. Ami velem történt, semmi ehhez képest. Az egyenest a légcsavaromnak ment, ami jó.

2009. július 1.

Kiesett a frigóból a lecsós üveg. Szilánkokra tört a konyha kövén. Állok és nézem: egy halom trutymó szilánkok koszorújában. Elő rongyok, papírtörlők, keresgélem az angströmnyi szilánkokat, mivel mindig mezítláb járok itten... Kíváncsi kutyát kiutasítom, és csak törlök és törlök.
Mondjak újságot is? Szúnyogok még mindig nincsenek. Micsoda év ez? Már július van!

Hej! Holnap jön hozzám valaki egy szuper takarítógéppel, aki csak arra vágyik, hogy ingyen bemutassa nekem, mit tud a gépezete. Ki fogja tisztítani - végre! - a kanapéimat, és tán a szőnyegeimet is. Ráadásul Márton Attilának hívják az illetőt, mint azt a fideszes képviselőt, aki anno a Magyar Repülőszövetség elnökségének tagja volt, amúgy meg műrepülő pilóta (akinek én súgtam a fülébe, hogy a Jak-55-ös isteni gép, ki ne hagyd! - nem is hagyta), szóval tőlem nyugodtan bemutathat bármit, aminek következtében a kanapém végre tiszta lesz, és ez semmibe nem kerül. Szerették volna, ha van velem valaki - például a párom -, de csak egy kutyával tudok szolgálni. Majd említem, hogy a blogomat egynél többen olvassák, és ha jó az áru, biztos nem fogok hallgatni róla. Reklámot is hajlandó vagyok csinálni olyasminek, ami tényleg tetszik. (Ha te tudnád, milyen állapotban vannak a 20 éves kanapéim, úgy drukkolnál nekem, mint egy megasztárosnak!)

Ma tudtam meg, hogy "az idő pénz", és "csak két dolog elkerülhetetlen, az adó és a halál" mondás Benjamin Franklin nevéhez fűződik, és persze az ő bölcsességét dicséri. Ő mondta ezt is: "A tapasztalat drága iskola, de mit tehetünk, ha a hülyék számára más iskola nincs..." A sírjára - többek között - ezt vésték: "He tore from the skies the lightning and from tyrants the sceptre" (Turgot), azaz "Elvette az égtől a villámot, s a jogart a zsarnoktól".

Gondolkodom én bölcsességeken, de mikor fogok a nyomába lépni? :)

A szomszédasszony barackfája beérett, ezért muszáj megemlítenem, hogy szerintem az édes kajszibaracknál csodásabb gyümölcs a földön nincs! Évek óta elverte az idő, a jég, a szél, de most végre van annyi, hogy el tudja adni nekem. Hálás vagyok.