2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr
2006
Május 28.
- Én egy hálózati network eszköze vagyok - így érezte Csintalan Sándor a minap. :)) Amúgy szomorú vasárnap van. Folyvást lesem, eláll-e az eső, mehetek-e sétálni a kutyával. Szegény. Folyton esik. Ily türelmes állatot a föld nem hordott a hátán. Csak néha jön oda fejét a kezem alá túrni, majd némi simogatás után egyik lábát a másik után rám helyezni, nyilvánvaló, hogy akar valamit, két dolog közül választhatok: enni vagy menni.
Május 25.
Orbán
napja van. Orbán a vincellérek védőszentje. Nomen est omen? Az úszók szövetségi
kapitánya, Kiss László nyilatkozott eképpen: - Az Eb "himnuszát"
gyakorolták a gyerekek, szerintem egy kicsit az már megütötte őket, biztos
vagyok benne, hogy a mai nap a sajtótájékoztató és a valóban élőben látott
műsor után ez mégjobban fölkerül majd a témára...
A rendes, engedelmes, pontos, tisztelettudó énem fellázadt. Nem mentem
kötözésre. Azt mondtam magamnak, nem létezik, hogy még egyszer a doki
hozzápiszkáljon a sebemhez, letépegesse róla, ami nem tetszik neki, egyáltalán,
csipeszt látni se akarok többé. És ne is kenegesse jóddal, sőt, nézegesse
másnak a lába tövét, ne az enyimet. Végeztem vele! Részemről meggyógyultam,
mindegy, ő mit gondol. A kötést levettem, és elhatároztam, hogy ezzel
már nem lesz gond. Nincs is.
Na, még mindig nem történt semmi csudajó. Mi van? Meddig várjak? Mindjárt
elmúlik a lelkesedésem.
Május 24.
A
román titkosszolgálat szerint Bábolnáról valók a fertőzött romániai pulykák...
Hogy ott csak csirkét tartanak? Részletkérdés.
- Csúsznak az utak, és az erős hidegfront is hatással van a szervezetünkre,
tompul a figyelmünk, és ilyenkor sok a baleset. Ha nem tudunk róla, vagy
nem akarunk róla tudomást szerezni (miről is?), akkor lehetséges, hogy
a környezetünkben is bekövetkezhet ilyen; tudjunk róla és védekezzünk
ez ellen. - Ez volt Lucia mai isteni körmondata :)
Hihetetlen élményben volt ma részem: az Auchanban, alighogy elhagytam
a pénztárat, rávetettem magam egy Keks nevű mélyhűtött micsodára - nem
fagyi, valami puha sötétbarna két réteg között elhelyezkedő fehéres krémmel
töltött csodaédesség -, és épp hogy nem nyüszítve a gyönyörtől befaltam.
Mivel sosem eszem édességet (utálok mindent, amiben akár egy szem cukor
is van), évente egyszer előfordul, hogy rámjön egy fagylalt-féleség benyalása
iránti olthatatlan vágy, és ha nem kapom meg, rosszul is leszek: szédülök,
pontok táncolnak a szemem előtt, s az ájulás kerülget. Nyilván prózai
oka lehet: leesik a cukrom jó mélyre. Csodálom, hogy nem gyakrabban. Elképzelni
nem tudod, milyen élvezet volt!
Képzeld, van már bambuszom! Igaz, nem 18 méteres, csak 30 centis, de igazi!
Ligetre nem számíthatok, mert a cserép átmérője nagyban korlátozza ezt
a vágyamat.
Hideg van. Esik. Reggel kötözésre megyek, azaz tán leveszik végleg, remélem,
ezzel lezárul ez a program is. Tudtad, hogy az új kompakt Ariel kétszer
annyi beszáradtfolt-etávolító hatóanyagot tartalmaz? Na szálljatok le
rólam.
Május 23.
Mire
jó egy hosszú nyelű koktélkanál? Hátvakarásra! Pont a kellős közepén viszket
mindig a hátam, se alulról, se fölülről nem érem el csont nélkül, óh áldott
kanál.
Ahogy Luciától tudom, holnap "kevés esernyővel szükséges időjárás"
lesz. Egy szőke díva a Romantik zenekarból azt mondá a reggeli mokkában,
hogy "Győzikének nem volt infinitása..." A világ legszebb testű
tini Anettjának pedig úgy csattog a szája beszéd közben, mint a kasztanyetta.
Rosszul rögzített protézis jut róla eszembe. Amúgy gyönyörű nyári nap
van ma, de éccakára várjuk már a dühöngő hidegfrontot. Kíváncsi vagyok,
nem téved-e Lucia megint. Habár nyugat felől mintha elzárná a naplementét
valami szürke hályog.
Mitől vagyok ilyen boldog? Egyrészt vasárnap kiszedték a varrataimat,
ez önmagában egy ok. Várjál, gyorsan átkapcsolok máshova, mert ebben a
híradóban robbantás, karambol és halál nyomul. Brrrr. Másrészt úgy érzem,
jön valami baromi jó dolog. Közelít.
Havas Henriket tisztelem és csodálom. Bizony. Múltkor Dávid Ibolya a piaci
verseny tiszteletéről, a leszakadók keresztényi segítéséről beszélt, mire
HH: "Ez szocdem szöveg volt kicsit keresztényesítve".
Aradszki László (kiről juj de nem mondhatom ugyanazt, mint HH-ról) így
fogalmazott: "A publicitást a tévé jóvoltából köszönhetjük".
Egy lánytól megkérdezték, van-e kedvenc városa. "Én Torontóban gondolkodom"
- felelte. A másik szőke, Csepregi Éva hozzátette: "Én is szeretem
Olaszországot"...
Május 20.
Azért
a nagy igazságot ne felejtsük el: a tarhonya a tarhonyafán nő. Csak úgy
eszembe jutott, miközben a tegnapról maradt tarhonyát bekapartam egy dobozba
hűtés céljából.
A mai napom amúgy a bambusz jegyében telt. Mindenáron bambuszt akarok
ültetni! Pasziánszoztam órákon át. 500-ig szoktam játszani a vegas-módszerrel,
ha ennyit nyerek, úgy veszem, teljesül, amit játék közben kívánok. Mindig
verseket mondogatok egérkattintás közben, ma pl. ez volt soron: Enyém
lesz az álmom háza, körülötte bambusz árja. Je, van itt a szomszéd utcában
egy félig kész ház, amit láthatólag nincs miből folytatni, nagyon tetszik,
nagyon szeretném megszerezni. Gondolatban már betelepítettem a kertbe
a bambuszligetet. Elvarázsol ez a növény: napi fél métert is nőhet, de
mértek már egy méternél többet is. Állítólag suhogást lehet hallani, olyan
gyorsan növekszik. Kertem, házam még nincs, de bambuszt már feltétlenül
ültetnék. Csak tudnám, hova!
A tarhonyafáról jut eszembe egy repülősök között szálló történet a tripperbogárról.
Egy szerelőt azzal etettek, hogy jól teszi, ha vizelés közben töbször
megszakítja a "szálat", mert ha nem, a "vízsugáron"
felúszik a tripperbogár (mint a pisztráng a vízesésen), és beveszi magát
oda, ahova nem kéne. Szegény sokáig nem mert egyfolytában megkönnyebbülni,
csak szakaszosan. Ennél durvább az, amikor egy másik szerelőt meggyőztek
a pilóták arról, hogy ezen a héten elmarad a hétfő.
No azért mi mindig nagyon is tiszteltük a szerelőket, nehogy már másra
gondolj!
Május 16.
Kilencven fok, aztán száztíz, és így húszasával, amíg elérem a 180 fokot: felálltam és kiegyenesedtem. Égető fájdalom combtőben. Nyílt seb. Nem hagyják bezárulni még mindig. Aztán megyek, egyik láb a másik után, hősiesen. Csak köhögni ne kéne. Röhögni fogsz, hol kávéztam ma reggel? A kórházban, a sebészet automatájából vettem a kedvenc kávémat, aminek az ízéhez hasonlót képtelen vagyok előállítani itthon. Lesétáltam vele a parkba, a kedvenc padomhoz, ahonnan teljes rálátás nyílik a buja kert egyik részére, a hatalmas fákra, ott szívtam el az első cigit. Mintha ápolt lennék. Néztem a gesztenyefát, olyat még nem láttam: a virágai pink színűek. Nem vicc! Szóval kirándultam a kórházba kávézni. Normális vagyok?
Május 14.
Beborult...
Kedd hajnalban beugrottam a leletekért, közölték, félnyolcra menjek vissza
cuccostul. Koplalás, még vizet se ihattam egész nap. Este megműtöttek.
Választhattam altatás és epidurálás között. Inkább aludtam. Mégiscsak
kizárult sérv volt jól begyulladva. Azt hittem szállodában vagyok, mikor
a szobámba léptem: kétágyas, modern, ragyogó tiszta, következő ajtó a
makulátlan fürdő. Naponta friss ágynemű. Már másnap hajnalban körbejártam
a kórházat, nehogy elgyengüljek. Nem is szédültem, kiment az altató a
fejemből. A kert gyönyörű, kies, mindenütt madárdal, virágok, rend és
sok pad. Még két napig koplalás és szomjazás, aztán kaptam egy kefirt,
óh, mi gyönyör. Mintakórház volt a javából. Mindenki kedves, türelmes,
érdeklődő. Ilyet utoljára Kölnben láttam, huszonévvel ezelőtt. Alig volt
kedvem tegnap hazajönni. Úgy búcsúztam el a szépséges kerttől, mint egy
jó nyaralás után a meghitt tájtól. Most még naponta kötöznek, mert könnyezik
a vágat, de ezt már fél lábon is kibírom.
Egy utálatos emberrel találkoztam csak: olyan volt, mint Carter doktor
elcseszett mása. Zord arccal jött reggel, közölte, ezt nem úszhatom meg
komplikáció nélkül, a műtét is bonyolult volt. Elfertőződik, az biztos.
Felhajtotta a takarót, látta tiszta kötésemet, visszahajtotta, és annyit
mondott, ha most még nem, majd fog.
Hamarosan hoztak egy szép, fiatal lányt vakbélgyanúval. Ő mesélte, hogy
ez a műCarter előző este azonnal műtőasztalra akarta vinni, csak a rémülete,
meg a barátja mentette meg, másnapig gondolkodási időt kért. Ott feküdt
tehát mellettem, szintén semmit nem rakhatott a szájába egész nap, szurkálták,
vizsgálták többen is, végül úgy döntöttek, ez bármi lehet, nem feltétlenül
vakbél. Nem vágták fel. Aztán jött undok Carter, a lány elújságolta neki,
hogy holnap hazamehet, mire ez a sötét arcú azt találta mondani: "Nem
fogja túlélni, én megmondtam". Hát van még ilyen, e fajtáról valamelyik
P. Howard regényben olvastam: szikével a kezében, csillogó szemmel várja,
kit vághat fel (tán pont Minkiew doktor volt?). Ő volt az egyetlen gyenge
láncszem az egész társaságban, akivel módom volt találkozni. Szerencse,
hogy nem hagyják tobzódni... (Kötözésem alkalmával kopogás nélkül benyitott
a szobába, ahol csak én meg a sebész voltunk, kötetlenül szót váltott
vele, mintha ott se lennék: csak egy darab hús az asztalon... mikor jó
hangosan ráköszöntem, nem is értette, mire való ez.)
Kérdőívet osztott a főnővér, hogy vizsgálja a betegek elégedettségét.
Rögtön a János kórház jutott eszembe:
te jó ég, ha ott a traumatológián osztottak volna ilyen kérdőívet...!
És ha azon lett volna olyan d) pont, hogy "kriminális" - hát
minden x-et oda raktam volna.
Május 8.
Mindig
az a tanácsom: ne gyűlölködj, ne utálj, mert az rajtad fog kiütni. Volt
pár pillanat életemben, amikor valakit rontás alá kívántam volna, de pont
azért nem éltem bele magam, mert tudtam, csak nekem árt. Oszt mégis, most
rajtam nőtt egy utálat-daganat, pont a bugyivonalon. Pedig mostanában
tökéletes békében élek, senkivel semmi gondom és stresszem. Négy napja
küzdök a lázzal, a fájdalommal, és a hülye képzetekkel, amik először jutnak
halandók eszébe: vajon rosszindulatú? Nem lehet, mert az nem ennyi idő.
Viszont rémisztő, mikor a körzeti orvos elzavar, de azonnal, a sürgősségire.
Miért is nem mentem magamtól el oda, kérdezte. Hát mert azt se tudtam,
hogy létezik sürgősségi, pláne azt nem, hogy hol. Meg hogy hétvégén. Aztán
ha egy fájó púp nő rajtam hirtelen, ugyan hogy állapítsam meg, hogy ez
sürgős?? Ezt meg se értette. Tehát én voltam a hibás.
Mikor is kezdődött volna: pénteken. Amikor már esélyem se volt menni sehova.
Ma meg csak délután félhétre kaptam belépést a körzetihez. Hétkor már
a sürgősségin voltam kellően halálra rémítve. Szent Imre Kórház. Becsületükre
legyen mondva egyrészt a gyönyörű új épület, amit csak kívülről csodáltam
eddig, de az is, hogy másfél óra alatt egész sor dolog történhetett velem,
pl. háromszor kellett letolni a bugyimat, először finoman nyomkodtak,
másodszor a szakorvos rettentő durván, de nem sikoltoztam, pedig szerettem
volna, harmadszor az ultrahang jó sokáig tartó nyomasztása alatt suvadtam,
ami legalább arra adott reményt, hogy nincs kizáródott sérvem, egyéb diagnózis
viszont egy szál se. Volt vérnyomásmérés, vérvétel, pulzusmérés, hőmérés;
igen alapos és sokféle dolog ez másfél óra alatt. De az eredményt nem
bírtam volna kivárni, kértem, hadd jöjjek vissza reggel korán. Még ehhez
is toleránsan álltak hozzá, miután biztosítottam róla őket, hogy tudok
járni. Szeretem ezt a fajta kórházat. Csak az lombozott le, hogy a váróban
szemben egy tolókocsiban ülő öreg hölgy este fél kilenckor, négy óra egyhelyben
várakozás után még mindig nem tudta, hogy fog hazajutni. Utolsó elkapott
mondat, amit hallottam, az volt, hogy a mentőre bizony elég sokat kell
várni. Azt mondta, hogy itt csak megbetegedni lehet... Minden viszonylagos.
Majd holnap kiderül, hogy beborul-e. Vagy felnyesnek, mint a dagadt hurkát,
vagy elég lesz némi lórugásos tabletta.
Május 1.
Oh,
micsoda egy majális! Szürke az ég, hideg a levegő, a szél, az eső pedig
szeret ma esni egész nap.
"Nem győztek le, le az győzetik, aki megadja magát - mondja Orbán
a Várban -. Nem az ellenfél programja, nem is az eszméik győztek le, hanem
a pénzük. Ami volt temérdek. A pénznek nincs szaga, se színe, ezt pedig
láttuk és éreztük is szerte az országban. A sok pénz legyőzte az igazságot,
és most itt áll egy ország - nem azokat terheli a felelősség, akik a hatalom
maradására szavaztak, hanem a kormányt, aki megtévesztette őket. Mindig
a pénz győz-e? ez a kérdés. Ne hamarkodják el a választ. Ez a válsztás
is egy próbatétel volt, és az lesz az előttünk álló időszak is. Ez olyan,
mint egy olvasztótégely, melyet a tűzben hevítenek. A salak megég és megsemmisül.
Mi döntüjk el, hogy a következőt vállajuk-e, vagy lelépünk. Aki vállalja,
az ki is állhatja. A próbatétel megméri életünk és elszánásunk mértékét.
Előhozza, ami bennünk van. Azt fogják önöknek mondani, rosszul döntöttetek,
rossz lóra tettetek. Mondják azt, mi nem rossz lóra tettünk, jól döntöttünk.
Mert tudjuk, hogy Magyarország változás nélkül nem gyógyulhat ki bajaiból,
eddig eltitkolt pénzügyi válságából se. Legyenek büszkék a döntésükre.
Mit kell hát most tenni? Mindenkinek a maga dolgát. A vezetőinktől azt várjuk, haladéktalanul rendezzék a soraikat. A munka mekezdődött a Fideszben, és jövő héten megindítjuk újabb tagdtoborzó kampányunkat. Mi a mi dolgunk? Az elmúlt hónapokban sok fontos dolgot háttérbe szorítottunk a közös siker érdekében. Most pótolni kell, amit elmaradt. Törődni a családdal, feleséggel, férjjel, gyerekekkel, szakmánkkal, s rendezni személyes világunkat, igy készülni a megmérettetésre, ami lesz bőven. Nehéz idők jönnek Magyarországra - és helyt kell állni. Ellenfeleink épp hogy menyerték a választást, mára már elillant a bátorságuk.
Világos, mi készül itt. A rossz kormányzás eredményét ismét az emberekkel akarják megfizettetni. Veszélybe kerülnek 10 ezerszám a munkahelyek, az egészségügy és a falusi iskolák is. Egyre több ember szeme fog kinyílni. Meg tudják-e védeni magukat az emberek a hatalommal, a kormánnyal szemben? Bebizonyítottuk, hogy a párt és személyes ambícióink hátrább sorolandók, mint az ország érdekei. Ismerjük ellenfeleinket. Megpróbálják majd megvenni hallgatásunkat. Nemzeti összefogást ajánlanak majd, ami azt jelenti, együtt fizettessük meg az emberekkel az ő rossz kormányzásuk árát. Ez önmagunk és a demokrácia elárulása lenne, ezért erre nemet mondunk.
Tudjuk, hisz ismerjük őket, a súlyos megszorításokat majd reformoknak fogják nevezni, bennünket pedig ezek ellenségeinek nyilvánítják majd. Ezt fogja majd harsongni a kormány tenyeréből etetett összes kutató, tanácsadó.
A siker legnagyobb ellenfele nem az ellenfél, hanem a belső bizonytalanság, a kicsinyhitűség és az abból sarjadó (ezmegaz - elvesztettm a fonalat). Mi a hűség emberei vagyunk, mert azok győznek, akik hűségesek maradnak a célhoz. Hajrá, Magyarország stb."
Elég gyorsan gépelek, mégis kihagytam némi mondatokat, a lényeg viszont ez volt. Mivel az ATV műsora egész nap szünetelt - a csodás UPC jóvoltából -, az MSZP városligeti gyűléséről nem tudtam adást nézni. Véletlen?