2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr
2006
Március 23.
Az
előszoba pultján megláttam Paulo Coelho könyvét, Az alkimistát. Gyermekem
felejtette ott, akitől közben azt is megtudtam, hogy szárnyakat kapott
tőle, nagyon tetszett neki. Ezért ültem le a kikapcsolt tévé elé, hogy
ma délután elolvassam. Megtörtént. Már sajnálom, hogy a tévét kikapcsoltam.
Hogy mondjam el, amit gondolok, anélkül, hogy 11 millió olvasót meg ne
bántsak? Állítólag ennyien olvasták, bár azt nem tudom, hogy a véleményük
mi. 41 nyelvre fordították le, nyilván azok, akik ebben üzletet láttak.
Az meg tény, hogy fogyott, mint a cukor.
Álságos volna most olyan fejtegetésbe bocsátkozni, hogy a cukor kinek
mennyire fontos, mit helyettesít, mennyit árt és hasonlók. Alapvetően
azt a hatalmas kérdést fogalmazta meg bennem ez a könyv, hogy "Világ,
tényleg ez kell neked?" Még egy felkiáltójelet is odakívánnék a kérdőjel
mögé. De szeretnék tartózkodó maradni. Coelho általam elolvasott előző
könyve után fogadkoztam, többé tőle
nem olvasok semmit. Barátnőm azonban kapacitált, hogy Az alkimista igazán
jó, próbáljam meg. Megtörtént.
Nehéz udvariasan kifejeznem, mekkora csalódást okozott. Azt is nehéz elképzelnem,
kicsodának-micsodának kelt ez a könyv lelkesedést a lelkében, szellemében.
És mifélét. Sajnálom, emberek, számomra csak álbölcselkedéssel agyontöltött
hókuszpókusz volt az egész, már megint jellem- és helyzetábrázolásoktól
mentes, dialógusokat illetően pedig még annál is. Az irodalmi érték az
egyetlen, amit nem találtam benne. Dani viszont azt mondja, tele lett
tőle pozitív töltéssel. Hálistennek, legalább ennyi! Talán bennem van
a hiba, hogy ezt nem tudtam átérezni.
Közben fiam elhagyta a mobilját meg a kutyát, egyszerre. Most jöttünk
meg a környék körülrohanásából, de mindkettő meglett. Izzadok.
Azt mondta ma egy városvédő ember, hogy az óriásplakát az arra járókra
"nehéz vagy feszültséghordozó hatást jelenthet" ... Milyen lehet
vajon egy "nehéz hatás"? Meg a másik. Jelentve. ?
Március 21.
Megint
néztem a megasztárt. Kétszer könnybe lábadt a szemem. Először a Rúzsa
Magdolna nevű, mindössze 19 éves lány miatt, aki szerintem lelkileg már
legalább 39 éves, bár ez szerencsére kívülről nem látszik rajta. A hangja!
Emberek, utoljára Jennifer Rush sztratoszférába szárnyaló hangjától éreztem
így magam. De másokat is mondhatnék, akik világsztárok. Ha nem ő lesz
Magyarország HANGJA, akkor nincs isten az égben. A többiek csak énekelni
tudnak, de neki HANGJA VAN, ő SZÓL!
A másik, akivel holtversenyben az első helyet megosztanám, Póka Angéla.
Az a csaj egyszerűen JELENSÉG. A második könnybe lábadásom az ő éneke
okán jött rám. Szidtam közben az operatőrt, aki nem mutatta a színpadi
mozgását, ami szerintem az ő abszolút különlegessége a maga extrém, szokatlan,
néha merevnek látszó, mégis tökéletesen ritmusos, kifejező módján. Nem
lennék a zsűri helyében, mikor kettejük közt dönteni kell, mert meggyőződésem,
hogy két kivételes tehetséget láttam.
Tilla megint remekelt, valamelyik énekes produkciója után ezt mondta:
"Bátor voltál, mint egy amerikai gyár szakszervezeti titkára, aki
így térít..."
Óh, atyám, szabadíts meg a gonosztól! Vagy a hüjétől!
Március 14.
"A
szél megfelelően képes az autónkat tologatni" - osztotta meg ma reggel
a nagyközönséggel ezt a bölcsességet Lucia, kedvenc meteorológusom, ki
mindig lihegve jő, és úgy látszik, ezúttal kedvenc szavát, a "célszerűt"
kénytelen volt mellőzni, mivel sehogy se illett egyik mondatba se. Az
még előbb volt, hogy egy ifjú politikus kinyilatkoztatta: "Tucatszám
bocsátottak el dolgozókat százas nagyságrendben..." Még előbb egy
polgármester így szólt: "Az átlagautós negyvenöt percet utazik óránként
a munkahelyére, oda-vissza."
Amúgy az erkölcsi bizonyítványom 3 nap alatt megjött a kérelem postára
adásától számítva. Lehet, hogy ez már tényleg Európa?
Március 12.
Pocsékul
érzem magam. Valószínűleg mindenki így érez, amikor épp hamut hint a fejére.
Egy hülye affér olyan indulatokat hozott ki belőlem, amikről eddig csak
a tudatalattimban kellett elszámolnom. Mari épp a kutyakakát szedte fel
egy zacskóval, mikor megszólította egy másik kutyás hölgy, hogy aszongya,
hogy képzeli, hogy errefelé sétáltatja a kutyáját, mikor nem is itt lakik.
Felfogni is képtelen voltam, mi a baja, miközben Mari a szaros zacskót
mutatta neki, hogy íme, mi nem hagyjuk szerteszét a kutyapiszkot. Ekkor
bekapcsolódott az immár vitának tűnő eszmefuttatásba egy másik hölgy,
aki már percek óta az autója egyhelyben járatásával mérgezte a jó szagú
reggelt, ki tudja, miért, és heves támadást intézett minden kutyás ellen
- persze főleg ellenünk, mert a másik kutyás hölgy láthatólag ismerőse
volt -, s miután megkérdeztem, mi a bajuk velünk végeredményben, akik
itt lakunk tíz éve, és felszedjük a piszkot, és mivel persze értelmes
választ erre senki se adhatott, megkértem a második hölgyet, hogy fogja
be a pofáját, de ami még súlyosabb, káromkodtam is egy derekasat. Ő csak
annyit szólt utánam: "Ne tegezz, te proli!" - és mi el.
Uramisten, hova süllyedtem, kérdezem magamtól azóta is. Az, hogy "prolivá
süllyedtem", nem bánt, mert számomra ez nem pejoratív, különösen
nem egy kifestett, szőkített, autóból kiszóló hölgy szájából. (Nekem is
van szemfestékem, autóm is, a hajam is ráadásul szőke, szóval erről ennyit.)
Az első percben láttam, vagy inkább látnom kellett volna, kikkel keveredem
konfliktusba, és hogy ilyen helyzetben, az emberi butaság és intolerancia
ilyen megnyilvánulásaival szembesülve, egy tökéletesen paradox helyzetben
legjobb szót se szólni, vagy ha már muszáj, hát valami alapvető méltóságot
megőrizve. Ezzel szemben én lementem kutyába, azaz elnézést kérek minden
kutyától: lementem az ő színvonalukra, hagytam, hogy kiprovokálják belőlem
az útszélit. Amiről nem is tudtam, hogy van. Ezzel nagyon megleptem
magam, azt hittem, már rég képes vagyok leküzdeni a nyilvánvaló igazságtalan
vádak miatt feltörő indulataimat, de hát itt nem ez történt. Ki vagyok
én? - kérdezem azóta is. És nem tudom. Csak azt tudom, hogy Mari a legrendesebb
nő, kutyatartó, aki nem hagy szemetet maga után, aki barátságos és nyitott
mindenkivel, és az ő megalázása olyan traumát okozott azon melegében a
lelkemben, hogy akár ütni is képes lettem volna. Teljesen megfeledkeztem
a magam állította szabályról: ne keveredj szóváltásba olyannal, aki se
szólni, se váltani nem tud!
Szóval rémesen érzem magam, leginkább azért, mert kibújt belőlem valaki,
aki nem én vagyok, és akit megvetek leginkább. Még a hozzá hasonlókat
is. Marit is szégyenbe hoztam, mert ő sincs szokva ilyen durva megnyilvánulásokhoz.
Ha őt legközelebb arrafelé ellenségként fogják kezelni, az az én bűnöm
lesz, függetlenül attól, hogy ki kezdte, mennyire okkal vagy anélkül,
én voltam a végén durva és trágár is. Enyhén szólva nem ápoltam a békés
egymás mellett élés elvét kutyások vonatkozásában. Ez eléggé megbocsáthatatlan.
Más.
Néztem a megasztárt. Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretek ilyen elszánt,
nagyot vállaló, ráadásul vitathatatlanul tehetséges embereket látni, akik
vannak olyan bátrak, hogy egy rémítő színpadra kilépve megmutassák, mit
tudnak, és együtt rezgek velük, a félelmeikkel, aggódom és drukkolok.
Az utolsó lány, Ruzsa Magdi felhőkig szárnyaló hangjától könnyes lett
a szemem, amibe valószínűleg az is belejátszik, hogy utoljára az általa
énekelt, The Winner Takes It All dallamára Walter kocsijában sírtam el
magam, miközben egy pilótahaverunk temetésére száguldottunk egy német
autópályán. Mélységesen a lelkembe taposott ez a zene akkor, amikor éppen
tőlem vette el a győztes (aki mindent visz, és aki egy másik nő volt)
a férjemet, a házasságomat, és mindent, amiért odamentem egyáltalán.
Hajnali négykor néztem meg a felvett műsort, ezért igazi hangerőt se mertem
használni, de ennek a lánynak a hangja mégis mindent betöltött, elvarázsolt.
Sokban mernék fogadni, hogy ő nyeri a show-t, vagy nincs igazság a földön.
De mivel öröm után üröm jön, a Tilla nevű műsorvezető rögtön visszahozott
a szomorú valóságba, miután a színpadon repkedve ezt mondta a lánynak:
"Mikor széttetted a kezedet, arra gondoltam, hogy tényleg olyan szép,
tiszta és erős vagy, mint azok a nők, akiket szoborként a hajók orrára
tettek, és így mentek világokon keresztül, így, uuuááááá!"
Atyaég, mondtam, miközben Novák Péter a zsűriben szégyenkezve eltakarta
arcát, hogy ezt ne is lássa. Dicsérem az operatőrt, hogy az ilyen rezdülések
megmutatásával visszaigazolta, amit én is éreztem (és nyilván ő is): mit
keres itt ez a ripacs?? Lehet, hogy nincs nála jobb? Akkor nagyon szomorú
és szegényes lehet a felhozatal a TV2 műsorvezetői tekintetében. Ezt a
Tilla nevű pasit legszívesebben soha többé nem látnám. Vajon milyen hátszele
lehet, hogy még mindig nem rúgták ki?
Március 3.
Micsoda
csalódás!
Egy hétig vacogtam a gondolattól, hogy ügyintézni induljak az önkormányzathoz
ügyfélkapu-regisztráció tárgyában. Élénken élt még emlékeimben a pincefolyosó,
ahol 12 évvel ezelőtt órákat vártam kényelmetlen széken arra, hogy kiváltsak
egy vállalkozói igazolványt. Várakozó emberek tömege, hajszolt ügyintéző,
rengeteg irat, toll, kézírás indigós papíron, kérdezz-felelek hosszan,
szóval a jól megszokott régi rendszer.
Ma a szelíd nyugatra érkeztem, már az önműködő üvegajtó is ezt jelezte
(24 évvel ezelőtt a kölni postán éltem meg ilyen meglepetést). Az előcsarnokban
jegyosztó automata, csak megnyomom az Ügyfélkapu gombot, máris téphetem
a sorszámomat. Ott strázsál a vállam fölött egy fehér inges férfi, hogy
segítsen, ha kell. Beljebb, az oszlopok megtámasztotta nagy teremben jó
sokan zöngenek, de bőven van ülőhely a minden lehetséges sarokba elhelyezett
puha bőrülőkéken. Akárhova telepszem is, a plafonról lógó digitális számkijelzőket
figyelhetem. Meglazítom a sálamat berendezkedvén egy hosszas üldögélésre.
Alig szusszanok, és kezdem nézni a szintén odafent elhelyezett plazmaképernyőt,
amin csodás minőségben épp az Animal Planeten Steve, a krokodilvadász
örömködik, máris kiírják a számomat. Egy percet vártam! A következő 4
percben elintézem a regisztrációt, az alkalmazott hölgy figyelmes, türelmes,
kedves, azt mondja, mire hazaérek, megkapom e-mailben a jelszót, amivel
aktiválhatom magam, és ezután egy rakás dolgot elektronikusan intézhetek.
És az APEH-ba nem kell elmennem, ha az adóbevallásomat interneten akarom
beadni? Nem hát, egy óra múlva már kezdheti - mondja a hölgy.
Hát hol élek én? Igaz-e mindez? Még a kabát se melegedett meg rajtam,
máris állhattam volna tovább, hogy jó nagy kerülőutakon megközelítsem
a postát, ahol csekkjeim voltak feladandók. Jobbra nézek: hát nem ott
egy Posta felirat egy ablak fölött? Két lépést tettem, és elintéztem ezt
is. Indulástól hazaérkezésig egy óra telt el, ebből 10 percet a buszra
vártam, további 10-et gyalogoltam. Na és közben egy útba eső közértben
a fiam reggelijét is megvettem.
Most már direkt várom, hogy legyen megint dolgom abban a hivatalban, annyira
jól éreztem ott magam. Nem tudom, máshol hogy van ez, de a tapasztalatok
alapján javasolhatom mindenkinek: legjobb, ha a XI. kerületben lakik.
Mit találtam ma a szemétben?
Mármint a saját fürdőszobám szemetesében: egy fogkefét. Szép, lila, alig
használt. A lányé. Akivel Dani szakított már egy hete. Ebből azt kell
leszűrnöm, hogy letelt a várakozási idő, eljött a végleges leszámolás:
mindent kidobni, ami rá emlékeztet, vagy az övé volt. Nekem nagyon jó
így, de sokkal jobban érdekelne a gyermek lelkivilága. Ha adna bepillantási
lehetőséget. De nem ad. Kurtán elutasít, ha bármit kérdezek. Próbáltam
a haverját faggatni, de ő se tud többet, mint hogy ez már rég érlelődött.
Várni kell, talán egyszer képes lesz részleteket is mondani. Türelmes
vagyok.
A türelmem nem fogyott el, csak az öblítőm a héten - 25 éve Lenort használok
-, vettem egy másfélét, mert Lenort nem lehetett kapni a közelben. Mostam
is vele.
- Ennek a ruhának Emese-szaga van! - támadott rám a fiú - Ez nagyon ciki!
Öblítő kidob, Lenor keres. Ebből is láthatod, hogy az ügy komoly.