j
2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr
2008. aug. 28.
Hahó, kedveskéim, holnap ilyenkor már a couchette visz Montenegróba! Egy hétig biztos nem jövök itt elő, bocsesz. Ulcínjban - ahová megyünk - állítólag olyan gyógyhatású a tengervízzel keveredett édesvíz, hogy igen nagy sztárok is gyakran odajárnak feltöltődni. Tessék tehát így kezelni ezt a dolgot: sztárnak is jó helyen töltök egy hetet. Haj! Még nem kezdtem pakolni se, pedig holnap délben fel kell szállnom a 73-as buszra, ami a Keletibe visz. Most fogom kiteregetni a ruhákat, amiket majd reggel bepakolok. Tán megszáradnak. Illetve muszáj nekik. Nem szoktam idejekorán izgulni semmilyen utazás miatt, ezt sokan nem is értik, tényleg, még most sem pörgök. Majd reggel. Szép nyugodtan kiteregetek, aztán alszom, ha eljött az ideje. Jelentkezem képekkel, sztem jövő hét végén. Addigis!
2008. aug. 26.
A kezdeti, ítélet előtti szorongásom hirtelen átcsapott boldog megkönnyebbülésbe: nincs csontritkulásom! Amíg a denzitométer zümmögött fölöttem, minden rosszra elkészültem. De jó is tudni, hogy hiába aggódtam! Azt hiszem, ezt is a műrepülésnek köszönhetem. A rengeteg pozitív-negatív terhelés úgy hathatott a testem minden porcikájára, mint valami, amit ellensúlyoznia kell, nem lazíthattak a sejtjeim, a csigolyáim, az izmaim: tették a dolgukat, és állandó ingert kapván újra kellett értelmezniük - naponta - a létjogosultságukat. Ilyenkor jut eszembe Pista bácsi, a békéscsabai párttitkár, aki sosem mulasztott el egy-egy felszállást valamelyikünkkel, amikor Csabán táboroztunk. Rég elmúlt 60 éves, mégis beült a gépbe, mert azt mondta, műrepülés után újjászületve érzi magát. Kedvenc figurája a "falevél" volt, ezt kérte is mindig, ami a mi nyelvünkön dugóhúzó. Sokan félnek tőle, mert a pörgés szédítő, de ő ezt szerette.
Barátnőm javasolta, hogy tegyünk cédulákat a Műegyetem környékére, mert sok egyetemista (vagy szülei) akarnak gyorsan lakást venni a környéken. Egy már ma is hívott. Valszeg lehidalt attól, hogy a téli fűtésszámlát 40 ezer körül jelöltem meg. De minek is hazudnék. Itt olcsóbbat nem fog találni. Ma valahogy mindenem azt súgja: van remény. Valami történni fog még tél előtt. Valahová elköltözünk, adja isten. Már régóta dobozokról álmodom. Amikbe pakolok.
2008. aug. 23.
A mai feltalálásom a fináncláb! Az elmúlt napokban csupa olyan Viceroy márkájú cigarettát vettem, amit alig lehetett szívni, mert volt benne egy nagy csomó. Kezdtem vadul gondolkodni, hogy is hívták ezt régen (az én időmben), nem jutott eszembe. Hívtam Ágit, nem volt otthon, hívtam Mártát, aki mindig otthon szokott lenni, de most nem volt, és mire bekapcsolt a rögzítője, be is ugrott: fináncláb! Azt csak a jóisten - vagy nálam még sokkal idősebb nyelvész - tudhatja, miből alakult ki ez a fogalom, de igenis így hívták azt a dohányból - vagy a frász tudja, miből - kialakult göböt, amitől egyrészt nehezebb szívni a cigarettát, másrészt egy nagyobb darab egyben parázslik, meg aztán hull is ki...
Jó nekem, hogy csak ennyi bajom van, mi? Holnap cédulákat fogok gyártani, hogy a környéken hirdessem a lakásomat. Tünde szerint ez nyerő. Többekről tud, akik így adták el régóta hirdetett kéglijüket itt a környéken. Jó környék ez amúgy. Én is csak a staffordshire-ektől félek, mástól sose. Akinek nincs kutyája, boldogan költözzön a lakásomba. Akár holnap. Tyúű!
2008. aug. 21.
Hálistennek senkinek nem lett baja, aki kiment tűzijátékot vagy Red Bull Air Race-t nézni, csak azt sajnálom, hogy Besenyő nem jutott dobogóra. Egy új, bejáratós motor nagy probléma lehet. Csak az én 80-as élményemet tudom felidézni, amikor az egyik gépünkről leesett a légcsavar, ezáltal a főtengely sérült, új motort kellett beépíteni. Én voltam, akinek 5 órát bele kellett repülnie, mielőtt vállalkozunk az NDK-ból a hazarepülésre. Ahol szó sem volt nagy terhelésekről, műrepülésről, csak sima utazás
Elgondolkodtató, hogy végre alakult egy "operatív tözs", ami felügyelte az egész ünnepet. Mint hajdanában nálunk. Volt, aki kézben tartotta az egész bemutatót, és felelős is volt érte. De erről már írtam. Kellett 20 év meg pár halott, hogy újra olyan felelősséggel rendezzék meg ezt a napot, ahogy kell. Hajrá.
2008. aug. 20.
Hiába óvtam barátnőmet, hogy kimenjen ma a Dunapartra, szerintem kiment, mert még nem telefonált. Borzasztó lehetett. Ach, most azon imádkozzatok - minél többen -, hogy a lakásomra jöjjön egy vevő! Mert megtaláltuk álmunk házát Fóton, és ehhez elengedhetetlen, hogy eladjuk azt, ami van. Itt a XI. kerületben. Kell neked? Marhajó. Vedd meg. Beletettem a szívemet, lelkemet, és kreativitásomat. Legszívesebben itt maradnék, ha nem lennének a környéken veszélyes kutyák. És ha nem lenne a kutyám meggyilkolásáról emlékeim, amik ide kötődnek. Amúgy ez jó hely. Ha valaki nem akar kutyát tartani.
2008. aug. 17.
Telefonok. Remények. Talán találtam egy házat Fóton végre. Fogalmam sincs, hogy lesz, mit tegyek, hogy tegyem. Csak az biztos, hogy barátnőmre mindig számíthatok. Tőle ma olyan szeretethullámok cunamija ért, amit alig tudok feldolgozni. Á! Ennyit tudok mondani. Ez az Á a boldogság hangja. Bár neked is lenne.
2008. aug. 16
A fiam randevúj a 2séges, nem túl lelkes, faggatni persze nem lehet, így talán sosem tudom meg, milyen volt a csaj. Végül is, ha nagyon érdekes lenne, azt észrevenném, mert idehozná. Viszont most, úgy látszik, hiába takarított. Nincs lelkesedés, se további randevú híre. Se látogatás. Kár - mondá a varjú is.
Mivel olimpia van, és mivel Phelps sorozatos győzelmei már nekem is úgy tűnnek, mintha egy ufo-val állnék szemben, és mivel messze nem hiszek a doppingmentes győzelmeiben, lássátok ezt a linket:
http://zona.hu/article/1174/
Ezek után Cseh Laci győzelme kolosszális. Evidens, hogy a szegény országok doppingolnak olyasmivel, mint szteroid és ilyenek, mert nincs pénzük többre, ezért le is buknak. A gazdagok viszont nyomulnak, sok tízezer dollárért, hiába minden ellenőrzés, nem mutatják ki, mert lemaradtak. Ilyen a világ.
2008. aug. 13.
Hogy nálam milyen lassan esik le a tantusz, az már kétségbeejtő! Volt a jelenség: fiam ágyat húz, mindent kiráz, elrámol, porszívózik. Később elejti, hogy randevúzik egy fekete, kék szemű lánnyal a Tabánban. És csak most jövök rá, mi az összefüggés! Hol tespednek az anyai ösztöneim? Végül is ez örömhír, évek teltek el, mióta volt valakije, és ez az ő korában nem kézenfekvő.
Tegnapelőtt jöttek meg Ozoráról, 3 évvel ezelőtt én mentem értük Alajos Renault Espace-ával, mert annyi volt a cuccuk meg a létszámuk; akkor láttam azt a festői völgyet, ahol az egyhetes fesztivált szokták tartani. Most is nagyon jól érezték magukat, Balázsból csokiszínű cigány lett (ő kreol), Daninak is meglett az alapszíne. Meg a náthája, amiért most bőszen káromkodik: hogy lehet első randit abszolválni szuttyogó orral? Most jut eszembe: a kocsit is lemosta, kipucolta délelőtt... A harmadik jel. Szép lehet az a csaj!
2008. aug. 12.
Azt mondják a tévében, hogy ellopták a Szabadság-híd vaselemeit és az összes szerszámot, amivel összeszerelték volna... Én megmondtam! Ha mindent így tudnék jósolni, hamarost a palotámat építeném a lottónyereményemből...
2008. aug. 7.
"Magasra kerül a társadalmi érdeklődés" - mondja egy okos a tévében. Magasra kerül?! Ha talán fokozódna az érdeklődés valami iránt, ha talán fokuszba kerülne, vagy valami ilyen, mondjuk magyaros mondat csúszna ki a száján ahelyett, hogy egy angol szlogent szó szerint lefordít, akkor nem dühöngenék. Hova kerültem?
"Mindenfajta droghasználat kockázatos viselkedésnek tekinthető" - mondja egy drogellenes izé elnöke, aki semmitmondásból máris ötöst kapott tőlem. Ne mondd, tényleg kockázatos ez a viselkedés? Ezt most nyilatkoztattad ki azoknak, akik erről soha nem is hallottak? A francba, minek idegesítem magam a hülyéken. Épp elég, ha a reklámból megtudom, hogy már van gyógyszer az idegcsőzáródási rendellenességekre is... (ha ráérsz, majd magyarázd el nekem, mi az az idegcső, mitől záródik be, és hogy ez tényleg rossz-e, vagy épp jó, csak a reklám rossz már megint...).
2008. aug. 6.
Közérdekű kérdésem maximum annyi volna: miért nem tudják ellenőrizni vajon a MÉH-eket, amik minden lopott fémet átvesznek? Ma azt láttam, hogy egy építkezés vasoszlopait adták el nekik, és ők nem kérdeztek semmit. Holnap majd lebontják a Lánchidat, és arról se fog senki kérdezősködni. Azon már túlvagyunk, hogy vonatsíneket lopnak el...
 |
|---|
2008. aug. 5.
Sírós gyerekhang üvölt lentről: "Anya! Anya!" Aztán valamit magyaráz, az alattam lévő erkélyről valami anyaszerű válaszol is neki, mire a gyerek azt kiabálja: "Anya, kapd be! Kapd be!" - Hát ilyeneket hallgatok naponta. Ez a gyermek már ismerős számomra, ő szokta bottal leverni a virágokat a bokrokról, és egyáltalán bármit összeverni bottal, kővel, összetaposni a kertet, amibe gondos kezek virágokat ültetnek...
Kitiltják a kutyákat a szabadstandokról. Nyilván azért, mert a kutyák mocskosak. Már a tévések is pedzik, hogy a madarak - pl. az a sok hattyú, amely eluralja a Velencei-tavat - lényegesen több fertőzésveszélyt jelentenek. Aki ezt a tiltást kitalálta, egyrészt biztos, hogy nem kutyatulajdonos, másrészt talán még utálja is eme állatokat. Mert ha ismerné őket - ha venné a fáradságot, hogy megismerje őket -, tudná, hogy a kutyák sosem ürítenek úszás közben. A kutyák a földre, a fűre szeretnek kakálni, pisilni, még az aszfaltra se igen. Azt meg össze lehet szedni. A vízimadarak viszont nem jönnek ki a szárazföldre csak azért, hogy kloákáik tartalmát kieresszék.
Ez megint egy szélmalomharc kezdete, amiben valószínűleg megint azok győznek, akik utálják az állatokat. A normális kutyatartók állatai állandó - kötelező - ellenőrzés alatt állnak, féregtelenítve, oltva vannak. Viszont ki ellenőrzi az embereket, akik láb- és hüvelygombával mennek fürödni? Saját szememmel láttam egy strandon olyan lányt, akinek a hátán hatalmas ótvaros körök piroslottak, mégse mondták neki, hogy hagyja el a helyszínt. Pedig az ótvar rendkívül virulens és fertőző.
Legnagyobb örömömre megint adják az Abigélt, ma volt az első része. Hála a digitalizációnak, ez a film sokkal jobb minőségű, mint amit jó régen dvd-re mentettem. Csak azt nem értem, miért nem ajánlják 12 év alattiaknak. Hát mit, ha ezt nem?? Én biztos odaültetném már a 8 éves gyerekemet is, hogy láthassa. Már ha volna 8 éves gyerekem.
A múlt kegyetlen zsarnok, újra és újra visszatér, hogy meggyötörje az embert (Emily Bronte). Igaza van. Ezt csak úgy a tegnapi fájó emlékeimhez mellékelem (amik persze maiak is, csak nem kell mindig emlegetni).
2008. aug. 4.
Bódi Guszti ma a Fókuszban - vagy ki tudja, hol - úgy köszönt el a nézőktől, hogy "Csumi!" Én megismételtem a hívó szót, de Csumi nem jött elő, nem rohant hozzám, hogy fejét az ölembe fúrja, ahogy 11 év alatt mindig tette. Beszélgettem a háziorvosommal kutyákról, ő is kutyás, azt mondta, a 16 évesen elhunyt spanielje elvesztését soha nem fogja kiheverni. Van azóta másik, de az, az igazi, pótolhatatlan. Felejthetetlen. Félek, én is így leszek Csumival. Rengeteg apró jel emlékeztet rá naponta. Szőrei még mindig előjönnek, mikor ilyen viharos szél vágtat át a szobán, mint ma is. Álmában apró foltokat ejtett az ágyam lábánál a szőnyegen, a nyála folyt, ahogy hanyatt dőzsölt a kedvenc helyén. Az előszobában a facsempe kissé elszíneződött azon a két helyen, ahol szeretett heverni a fal mellett. Hogyan tegyem túl magam ezen? Talán nem is kell? Arra gondoltam, milyen jó színésznő lennék, ha bármikor az a feladat, hogy sírjak, csak Csumira gondolok, és már folynak is a könnyek.
Dani és Balázs ma Ozorára távoztak, ezt egy nagy tescós bevásárlás előzte meg, és persze sok szendvics készítése reggel, meg elképesztő mennyiségű cucc lecipelése a hetedikről, mivel a liftünk egy hete rossz. A csomagokat látva azt se tudom elképzelni, a két srác hova fért be. De leértek, és nagy boldogságomra Dani már telefonált is, hogy a sátor kész, minden OK, kezdik inni a sört. Ezek után jött a szélvihar - legalábbis itthon -, most aggódhatok, mi lesz velük egy hidegfrontos éjszakán. Most kezd az ég is dörögni. Ilyenkor egyszerűbb arra gondolnom, mit műveltem én az ő korában (vagyis még sokkal korábban) ilyen helyzetekben. A lényeg az, hogy feltaláltam magam, és a buli volt az első, az elázás, a szenvedés soha nem számított. Pedig még sátram se volt... Sokszor azt se tudtam (tudtuk Ágival, mert mindig ketten voltunk), hol fogunk aludni. De az élet mindig hozott megoldást.
2008. aug. 3.
Annyira sajnáltam ma szegény Szujó Zoltánt! Ahogy ide-oda csapódott a Forma-1 sztárok között - akik nem tudtak előle hova menekülni -, ordított, túlpörgött, nevetségessé tette magát. Én is voltam riporter elég sokszor, de ezt a rámászósságot soha nem tudnám felvállalni. Ha azt látnám, hogy a megszólított személy alig várja, hogy tűnjek el, eltűnnék (tudom, ez nem riporteri erény). Ez a kis Zoli pedig mindenkit letámadott, cikázott, kiabált, izzadt és baromi fontosnak képzelte magát. Rossz volt nézni. Szégyelltem magam mint magyar, helyette is. Remélem, a verseny többi alkotórésze ennél sokkal jobban működött. Élveztem a futamot, egész nap erre vártam, és nem csalódtam. Bár én Kubicát szerettem volna jobb helyen látni. Alapból annak drukkolok, aki mélyebbről, messzebbről jött, mint mások, szerencsések. Majd egyszer ő is nyer, remélem.
2008. július 31.
Szájfény. Undorodom a látványától. Ahogy egy ilyen zsírosan fénylő szájat egy férfi megcsókol, már el is kell fordulnom. Mintha olajban sült hernyót ízlelne. Nem akarom elképzelni, mi ragad az ő szájára, és milyen sikamlós (undorító) érzés lehet ilyen túlspilázott ajkakat érinteni, pláne megnyalni (fúj!). A régi szép időkben az állandó nyálazás tette fényessé ajkainkat, ezen nem tudok túllépni. Ma is nyálasnak vagy zsírosnak és gusztustalannak látom az örök fényt. A globális katasztrófa szerintem az lesz, amikor a férfiak szája is lépten-nyomon fénylik majd. Nem akarom megérni! (Fú, hadd legyek gonosz: van egy olyan előérzetem, hogy Varnus Xavér hamarosan magára keni...)
Vannak kellemes tapasztalatok a Főtávval, pedig hogy utálom őket. Felhívott egy Tóth Milán, udvarias volt, kérdezte, miért nem fizetek már két hónapja (azé azt tudnod kell, hogy távfűtés címén havi 10 rongyot kell ám kiizzadni a kánikulában is!). Azt mondtam neki, már rég átutaltam. Utánanéztem, és nem találtam sehol a levont összeget, pedig most épp 3 számlám is van. Gyorsan pótoltam a hiányt, és mailt is írtam a srác nevére, hogy sorry. Erre ő 3 nap múlva felhívott, és megköszönte. Ezt nevezem ügyfélcentrikusságnak! Igaziból jól esett. Megtehette volna, hogy örökre elfelejt, és nem fárad a telefonálással. De ő igen. Díjazom! (bár a havi 10 ezret büfögve sokallom).
2008. július 29.
Fiam e napon született 26 éve, reggel 6 óra 05 perckor.
Főztem egy igazán illatos, velőscsontokkal terhelt marhahúslevest, meg mellé egy rakott krumplit a sütőben, félig kolbásszal, félig anélkül, mozzarellával, sok tejföllel és vajjal.
Volt egy barátnőm (sajnos, tényleg csak volt), aki mindig azt mondta, erre a világra nem óhajt gyereket hozni. Van másik két barátnőm, akiknek meg nem sikerül, pedig már 40 évesek. Talán termékenyek lennének, de párt nem találnak. (Erre azt mondanám: bennük van a hiba.) Szerencsére mások is vannak körülöttem, akik megélték a gyermekvállalás, -nevelés élményét, akik tehát tudják, miről beszélek, amikor azt mondom: a gyerek a Minden. Az Életcél. Ha ez nem lenne, fogalmam se volna, miért élek. Komolyan mondom. Kinek főznék, kinek a ruháját mosnám, kinek az útját egyengetném - és még sorolhatnám. A magamét? Ugyan! Az nem érne semmit.
Nagyon sajnálok mindenkit, aki nem élhette át az anyaság gyötrelemeit, csodáit, elhivatottságát, életre szóló élményét és tapasztalatát. A pozitívum ebben annyival több, mint amit rossznak lehetne nevezni, hogy a rossz szóra sem érdemes. De hát neked mondom? Aki szintén anya vagy? Ugye, nem kell magyaráznom? Remélem!
2008. július 27 (névnapom...)
Megjött a Balatonról két nap után. Kisvártatva hozzám lépett, és azt mondta: "adj egy puszit!" - átölelt, én meg őt. Végre megcsókolgathattam úgy, ahogy ritkán (max. a nyakáig érek fel, úgyhogy főleg a szőrös mellét vettem célba). Pár óra múltán megint átölelt, és azt mondta, szeret. Biztosítottam róla, hogy nekem nála fontosabb nincs. Ezek a boldogság pillanatai. Amikor a gyereked valami napfolttevékenység, vagy ufó-hatás révén végre rájön, hogy szeret téged, és fontos vagy neki, és ezt kimutatnia is érdemes, az ritka pillanat. Szép nap ez a mai. Annyira!
2008. július 26.
Mindig van min puffognom. Most a Viasat Exploreren nézett film miatt akadtam ki, valami Nasa X-akták vagy mi volt a címe. Olyan autentikusnak látszott, de aztán kezdtem röhögni, majd sírni a nyilvánvaló fordítási hibák miatt. Amikor a gázkart üzemanyag-szelepnek fordítják, akkor nem vagyok boldog. Amikor szerintük a gép ereszkedik, és nem süllyed, már mérges vagyok. Amikor meg ezt hallom: "Ha balra akarunk fordulni, akkor kiengedjük a bal oldali szelepet, a jobb oldalit pedig visszafogjuk, így a gép bedől jobbra" - ez már mindennek a teteje. Helyesen valahogy így lenne: "Ha balra akarunk fordulni, visszahúzzuk a bal oldali gázkart, a jobb hajtóműre pedig gázt adunk, így a gép bedől (nem jobbra!) BALRA.
"Később fordítva üzemeltetjük a szelepeket, hogy szintbe hozzuk a szárnyakat" - ehelyett azt mondanám: Később ellentétes gázt adunk, hogy vízszintbe hozzuk a szárnyakat. Ilyen egyszerű. Aki üzemanyagszelepnek fordítja a THROTTLE szót, az adja vissza a nyelvvizsga-bizonyítványát! Én nagyon jól tudom, mi az a full throttle, TELJES GÁZ! Amit felszálláskor odanyomunk a gépnek, a gázkar előretolásával, és felszállunk! Isteni érzés. Ezt látszik megcsúfolni ez a szelep-baromság.
Volt még olyan is, hogy "mindkét szelepet előretoljuk, ha emelkedni akarunk" - itt már nem bírták a PUSH szót sehová kiforgatni, egyértelműen TOLNI a jelentése, de hadd kérdezzem már meg, hogy tudsz te szelepet TOLNI? (Képes voltam a tévém nyelvét angolra átállítani, és visszatekerni a filmet, hogy meggyőződjem róla: a filmen beszélő pilóta valóban a throttle szót használja, ahogy gondoltam. Ami nálunk egyszerűen csak a gáz, vagy gázkar, úgy is mondhatnám bonyolultabban, hogy hajtómű-teljesítmény.)
Ach, kiborított ez a film, pedig élvezhettem is volna. Hány fordításból élő (jól?) ember végez ilyen fércmunkát vajon? Aminek se értelme, se teteje, se alja, mégis komoly emberek beolvassák a szövegét komoly tévécsatornákon, ráadásul dokumentumfilmek alámondásaként? Juj, de mérgelődöm! Azanyámúristenit, mikor fogok erről leszokni? - Tudod, mit, most megnézem inkább a Top Gunt, amit pont 25 évvel ezelőtt láttam először Kölnben, totál üvöltő sztereó moziban, a fejemet kapkodtam, ahányszor egy Fantom elhúzott valamerre, és már akkor tudtam, hogy ez a film klasszikus lesz. Ebben már nem tudok csalódni, ha eddig nem történt meg.
2008. július 25.
Na mit gondolsz, hány percet sütött a nap az elmúlt 3 napban? Max. 20 percet. Tette ezt azért, mert három napja tettem ki a "napra" a kovászolni való uborkámat. Ez az én formám!
Megfőztem életem első borsos tokányát, mondhatom, szinte olyan lett, mint a munkahelyem konyháján. Ahol ugyanis istenien főznek. Pennével körítve úgy bezabáltam belőle, hogy a fülem kettéáll (nem mintha eddig egyfele állt volna), és holnap ilyenkorig szégyellni fogom a mohóságomat.
Daniel ma hajnali 6-kor indult melóba, én már félkor sütöttem neki a hecket, főztem a vajas krumplit. Anya vagyok, vagy mi? Mostanában jóban vagyunk, megértette a sirámaimat (bár szerinte túlreagálok). Minden ízével próbál vidítani, normális hangvételt konstanssá tenni a lakóterünkben. Díjazom. Én is igyekszem. Felhőtlennek mondanám a mostani közhangulatot. Soha rosszabb ne legyen.
Mézédes női hang: poci és pelus... üldöznek. Reklámszövegek. A hátam szőrzete nem győz felállni. Ennél rosszabb tán csak a papírzsepi, meg a hüvelygomba lehet. (És ha még azokra is gondolnék, akik a sivatagban csak vízre vágynak...)
Tudtad, hogy a lótuszlevél felülete megmagyarázhatatlanul különleges? Befestheted, bekoszolhatod, ráfújhatsz lakkot, bármit, nem fog rajta megtapadni. Az első vízsugár simán lemossa. Ez egy csomó kutatást és új találmányt indikált, amit csak ennek a csodás levélnek köszönhetünk. Igaz, eltart, amíg használni fogjuk a találmányokat, de te még megéred.
Biztos rigolyás vagyok, de a "lecsökken" szót sem szívlelem. Mivel felcsökkenni nem lehet, és mivel a csökken szó pont azt jelenti, amit, tehát hogy lefelé megy valami érték, nem látom szükségét az igekötőnek. Mégis sokszor használják. Minek?!
Wipe out = kipusztult. De sok mindenre mondhatnánk ezt ma már. Remélem, a jó szándékra nem vonatkozik. Ma globális hangulatban vagyok, ezért magamévá teszem a Nat Geo most hallott mondatát: Egyszer mindennek vége lesz. Csak az a kérdés, hogy mikor? És az se mindegy, hogy magunk hajszoljuk bele magunkat a visszafordíthatatlanba... Ilyenkor teljesen nyugodtan mondhatom: én már nem fogom megérni a világvégét. És ha már nem leszek, aggódni sem tudok a többiekért. Milyen egyszerű. (Mondtam már, hogy fatalista vagyok?:))
2008. július 24.
Nem kértem engedélyt az alábbi levél írójától, de talán nem fogom személyiségi jogait sérteni, ha közzéteszem a levelét:
Szia Olga! Nem biztos, hogy ismersz, emlékszel rám. Emlékeim szerint egy péri táborotokon láttalak először (1986 ??) ott "terepeztem" a piráttal egy 300 kisérletből. Azóta is itt-ott találkoztam a neveddel, később jobbára már csak MRSz környékén. Nagyon örülök, hogy megtaláltam a blogodat, nem egy gondolatát magam is oktatom a növendékeknek, mert mélyen igazanak tartom. Örülnék, ha ezekből és egyéb tapasztalataidból könyvvel is találkoznék. Minden tiszteletem a Tiéd, köszönöm, hogy azt a pilótaetikettet, morált, tudást és szerénységet képviseled, amit én nagyra értékelek. Ha nincs ellenedre, akkor nevesítve hivatkoznék Rád, illetve használnék a blogodból odaillő részleteket a téli elméleti oktatásaimhoz. Baráti üdvözlettel, Rónai Péter
Látod, nem is kell trópusi szigetre utazni ahhoz, hogy balzsamos olajokkal masszírozzák tested, és pávatollakkal legyezgessék a hiúságodat! Ach, de szép nap ez a mai! Úgy kihúztam magam, hogy már nem is sántítok...
2008. július 22.
Csönget. Nyitok. Idegen. Határozottan kezet nyújt, és mond egy nevet, amit persze nem jegyzek meg. Ő az új szomszéd. Tudakozódik, vajon hány ember birtokolja a szárítót. Szerinte négyünké kellene hogy legyen, akik az emeleten lakunk. Helyeslek. Elmeséli, mifélék vannak benne, pl. olyan 99 csatornás tévé is, amiért már sehol nem adnának egy vasat sem. Lapítok: elég sok holmim hever ott már évek (évtizedek!) óta. A szánkótól a székig, szerszámtól a faanyagig. Eléggé bűnösnek érzem magam. Ő köti ebjét a karóhoz, hogy ha egy biciklit be akarna tolni, hadd legyen helye. Mondom, persze, igaza van. De lomtalanítás csak szeptemberben lesz, addig nemigen lehet hova vinni bármit. Olyan határozott, meséli, hogy ő nem iszik, nem dohányzik, sofőr, és sokat itthon sincs, hogy győzködése közben simán belebök a mellembe a mutatóujjával. Akkor hátrébb lépek, aztán megint előrébb, nehogy ezt úgy vegye, hogy betüremkedhet az ajtómon, mert már több lépésnyi teret nyert eddig is. Leszögezi, hogy ő jó szomszéd akar lenni, mert a jó szomszéd áldás, a rossz szomszéd meg átok. Utána kiadja a parancsot, hogy én csöngessek be az emeleten mindenkihez, és beszéljem meg velük a szárítóhelyiség dolgát. Eléggé tágra zárt szemekkel csukom be az ajtót, az idióta mosoly már az arcomra fagyott. Mi lett volna, ha már az elején nem közli, hogy siet, megy dolgozni? Azt hiszem, többé nem nyitok neki ajtót. Soha nem volt még rossz szomszédom, most pedig lesz egy olyan, aki nem akar az lenni, de máris az. A hideg kiráz tőle. Kíváncsian lesem majd a kukucskálón, mit lép, ha hiába csönget.
Várjá, más bajom is van! A Főtáv Zrt megint küldött egy csekket arról az összegről, amit egy hónapja már befizettem. Egy bizonyos számlaszámra, ami az akkori csekkjükön szerepelt. Aztán jött egy számla, azon megint más számlaszám volt. Végül megint egy csekk a harmadik számlaszámmal. Most mi van? Kérdeztem ezt a Főtávtól. Vajon hány bankszámlájuk van, és amit elküldtem, vajon hova ment?? Nem túl izgatottan, de várom, mit fognak válaszolni. Ha van valami, amit szívből utálok, UTÁLOK, az a Főtáv Zrt. Amikor telente az ablakom alatt olvad a hó a távhő-vezetékek fölött a legkeményebb hidegben is, és tudom, hogy ezt a hőveszteséget ÉN fizetem, hányni, sírni, sikítani tudnék. Védtelen vagyok! A többiekkel együtt, akik ugyanúgy fizetik ezt a pazarlást. S van pofájuk nyáron is majd 10 ezret legombolni rólam a nemtudommiért! Ki fogja megállítani őket?! A nyári összegeket rendelkezésreállási díjnak hívják. Nekem NE ÁLLJANAK RENDELKEZÉSRE!
2008. július 19.
Hülyének fognak nézni mindazok, akiknek bezengtem, hogy ma 8-kor érdemes megnézni egy filmet az rtl-en. Műsorváltozás következtében egy Bud Spencer-filmet adnak félnyolctól. Csak nehogy valaki azt higgye, erre akartam felhívni a figyelmet! Viszont most véletlenül a Cinemax-ra kapcsoltam, és megint nem tudom levenni a szemem a Notting Hill c. filmről kedvenceimmel, Julia Robertsszel és Hugh Granttel... Mentségemre szolgáljon, hogy egyszer (az általam igen tisztelt) Havas Henrik bevallotta: minden évben legalább egyszer megnézi ezt a filmet. Felemelő érzés, hogy ebben legalább hasonlít az ízlése az enyémhez. Vagy fordítva.
2008. július 18.
Levél fiamnak a máról
Írok, mert így nem kell szembesülnöm a dühödt arcoddal, az ingerült szavaiddal. Amik megszakítják a gondolataimat és belém fojtják a szót, és úgy érzem, minden hiába, sosem fogsz megérteni (lehet, hogy nem is akarsz?).
Az anyám már hatéves koromban bezárt engem a sötét szoba-konyhába (értsd: wc kint a folyosó végén), mert elment a szeretőjéhez. Minden este. (Max. bilibe pisilhettem az asztal alatt). Apám Gödön volt minden nyáron, egyébként is olyan volt, mintha nem lett volna. Anyám kirakott Gödre májustól szeptemberig, nem is láttam őt majd fél évig, másokra bízott. Mégis szerettem őket, ők voltak a családom.
Akartam jobb szülő lenni. Vinni téged mindenhová, magam mellett tudni. Azt hittem, sikerült. (Anyám maximum a budai hegyekbe vitt engem kirándulni, ott is megagyalt, nyűgös voltam, nem vette észre, hogy mellesleg kanyarós vagyok.)
Felsorolni is nehéz, hová mentünk együtt a reptereken kívül, ahol edzőtáboroztam országszerte, voltunk aztán műrepülő versenyek kapcsán Svájcban, Németországban, Toulouse-ban (Francia), és jártál velem síelni Olaszországban, Ausztriában, Csehországban, majd kirándulni Floridában, Miamiban, Cipruson, Krétán, és istenemre, még van jó pár, ami most nem jut eszembe.
Most mégis úgy érzem, nem elég, amit tettem érted. Magamat okolom, ha olyan indulatokat látok rajtad, amiket ma is láttam. Biztos én hibáztam, nem vagyok elég jó. Elfogadom. Büntetést érdemlek - ma ezt láttam.
De ha már anyának nem vagyok jó, legalább egy akármilyen ember, egy EMBER nyöszörgését halld meg, aki halálfélelmében azt kiáltja: "Nagyon félek! Könyörgöm, lassíts!" Nem mint anya kérem, csak valaki, aki tényleg fél. Lehetne az bárki, egy beteg, összetört ember, aki nem sokat kér (és tán nem sokat ér), csak annyit, hogy ne hozd rá a rettegést. Ezt valaki másért, ugye, megtennéd? Bízom benne, hogy van még ennyi jó érzés a lelkedben. És ha erre azt mondod: igen, akkor megnyugszom. Nem magamnak kérem ezt, hanem bárkinek, aki fölött épp egy percig hatalmad van, mert te kormányozol. Nem szabad ezzel visszaélni.
A rettegés borzalmas dolog. Vittem el repülni embereket, akik belevágtak ugyan, de rettegtek. Olyan finom voltam, amilyen csak lehettem, hogy félelem helyett inkább a szép oldalát, az élvezetet mutassam meg nekik. Boldog mosollyal szálltak ki a gépből. Mert nem MAGAMAT akartam nekik megmutatni, azt, hogy én milyen tökéletes vagyok, milyen orsót és leborítást csinálok, hanem azt, hogy repülni JÓ. Rájuk hangolódtam, éreztem, hogy mit igen, és mit ne.
Nem nehéz ez, csak empátia kérdése (empátia=ráhangolódás a másikra).
Nem követelhetem azt, hogy figyelj rám és együtt rezegj velem, túl sok volna. Csak annyit kérek, annyit adj nekem, amennyit egy idegennek is adnál, aki rád szól, hogy ez neki túl sok. Lassíts.
Az elején azt próbáltam lerajzolni, voltak rossz emlékeim a szüleimmel, de soha nem tettem volna és nem is tettem olyat, amivel ezt meg akartam volna bosszulni. Sose mentem volna bele egy kanyarba 120-szal csak azért, hogy anyámra jól ráhozzam a frászt, és halljam könyörögni... ez olyan megalázó! Annyira méltatlan!
Amitől kiborultam, az pont ez: milyen ember ez az én elsőszülött és egyetlen fiam? Egy bosszúálló angyal? Most vesz elégtételt azért, ami rosszat tettem ellene? Tényleg ennyire rossz voltam? Ilyen elviselhetetlen az élete miattam, mellettem? A klasszikus kérdés: TÉNYLEG EZT ÉRDEMLEM?
Sírtam egész úton hazafelé, és most is fojtogat (a durva félelem okozta stressz miatt van, tényleg a halált láttam magam előtt). Ez nem baj, sírni jó. Csak a hiábavalóság, az elvesztett méltóság, az elpocsékolt élet miatti könnyek túl keserűek. Ha a fiam arra nem képes, hogy a kedvemért - csakis a kedvemért! - lassítson egy kanyarban, akkor mi a frászt várhatok még tőle? És bárkitől, ha tőle sem? (És most jönne a szuttyogó befejezés: minek élek még egyáltalán? De ezt a kérdést még hátrébb hagyom.)
Szokásos anyai mondatom a végére: ne aggódj, túl fogom élni. Ha nem is könnyen. A reggelid holnap is meglesz, az ebéded is, a számlákat is fizetem tovább, mert anya csak egy van. Ha nem költözünk sehová, ahová szeretném, mert vénségemre földet túrni vágyom, kertre vágyom, akkor maradunk, és kész. Soha nem voltam első számú, amióta te megszülettél. És ez már így marad, kár erőlködni erőm utolsó villanásaival.
2008. július 17.
Mit várhatnál tőlem, mint filmkritikát, miután egész nap bezárom magam a tévé elé... Az MGM-en láttam egy jó régi filmet kedvenceimmel: Alan Bates-szel, Oliver Reeddel és Glenda Jacksonnel. Csak miattuk néztem meg, miattuk vártam órákon át - baromi hosszú volt -, hogy végre valami értelme legyen. Aztán kikristályosodott bennem, hogy kiherélném a forgatókönyvírót, meg azt is, aki elfogadta, méghozzá érzéstelenítés nélkül! Huh, de borzalmas film volt! A rendezőhöz is volna pár szavam, bár szerintem már az se él. Jobb is neki. Szerelmes asszonyok a film címe, nehogy megnézd! Leginkább hülyébbnél hülyébb pasikról szól, akiket kiismerni végül is nem lehet. Vagy ha igen, attól mentsen meg az isten.
Végre vállaltam a veszélyt, és életemben először puliszkát főztem (nem csoda annál, aki most olvasott ki 3 Wass Albert-könyvet). Az étel nekem nagyon tetszik. Olyan közegnek mondanám, amiből bármit lehet csinálni, ha lekvárt teszel rá, édesség, ha szalonnát, húst, fűszert, akkor meg nem az. Mindenre jó! Erdélyben főleg túróval vagy juhsajttal ették, gondolom, úgy is kitűnő lehet. Egyszerűen bármire jó! Én köretnek használtam a párolt marhahátszínhez, jól vette a hagymás szaftot. Bárkinek ajánlanám. Ez lehet a mi kuszkuszunk. Szerintem még jobb is.
Izgalmas nap lesz holnap: nézünk egy olyan fóti házat, ami látatlanban Daninak is tetszene. Sok rosszat tudtunk meg róla e héten: pl. hogy mivel zártkertben épült, nem lehetne több 30 négyzetméteresnél, viszont száznak hirdették. A valóság úgy 80 körül van. Ha nem tudunk lealkudni legalább 4 milliót, akkor nem érdemes belevágni. Pedig megszerettem a helyet, vasárnap megnéztük a csajokkal. Belül még nem láttam, csak képen. Szemben három szép ló legel egy kifutóban, adtam nekik friss füvet. Szerették. Én is szeretném őket minden nap látni. Rámférne, hogy sikerüljön végre egy kerthez jutnom. Egész nap ásnék és gyomlálnék.
Egyik énem azt mondja, milyen bunkó, aki gordonblőnek mondja a cordon bleu-t, másik énem pedig tiltakozva helyesbít: miből gondolod, hogy ezt mindenkinek tudnia kéne, miért ne lehetne valaki alapból intelligens, ha a mindennapok műveltsége hiányos is nála? És milyen műveltség is kéne? Konyhai? Filozófiai? Mármint ahhoz, hogy elfogadd? Azt mondom, fogadj el bárkit, csak ne legyen síkhülye és rosszindulatú. Főleg az utóbbi fontos.
2008. július 16.
Azt hittem, országunk lakossága 10 millió. Most viszont a tv2 híreiben azt látom, 10,5 millióan mobiltelefonálnak. Azért én leszámítanám a lakosság azon felét, amely 70 év fölötti és mondjuk 8 év alatti... mégis mennyien maradunk? Kik telefonálnak ennyien?
Tűzszerésznek végképp nem jelentkeznék Afganisztánba. Kiváncsi vagyok, hogy a nyílt fenyegetés ellenére is képes lesz-e kormányunk ártatlan magyar fiúkat oda küldeni, ahol már 10 ezer dollár vérdíjat tűztek a fejükre... Eldobom az agyam attól egyáltalán, hogy mi közünk nekünk Afganisztánhoz!!! Miért kell ott bárkinek is meghalnia, akinek országunk a hazája, és még sok miértet tudnék mondani, de biztos te is érted, hogy a MIÉRT egyúttal azt is jelenti: SEMMIKÉPP! Semmi közünk ehhez! És ne legyen.
2008. július 15.
Kolonics György... élsportoló... az egészség szimbóluma! Megállt a szíve. Érted te ezt? Mert én nem. Az én szívem miért nem állt meg, mikor mínusz 7 és plusz 9 g terheléssel műrepültem, gyötörtem magam úgy, hogy még az se volt biztos, hogy nem rúgtam be előző este... ? Most is itt ülök, dohányzok, iszok is (direkt k-val), plusz alig mozgok, aztán zabálok, és mégis élek! Hogy van ez? Miért nem én? Miért ő? Nem érdemlem meg az életet, ha ő sem! Csak ez tud erről az egészről eszembe jutni.
2008. július 14.
Tyú, de jó kis hétvége volt ez! Csak lányok, semmi férj vagy gyerek, magunkban négyen úgy, mint akár 40 évvel ezelőtt. Összduma, összivás, összevés, össztévézés, és mindezt lazán, azám! A javából. Semmi kedvem nem volt hazajönni tegnap a 80 négyzetméteres nappaliból a magam kis paneljába, szinte klausztrofóbiát kaptam itthon. És a kert, ahová ki lehet ülni, a fenébe, mindig erre vágytam. Az is hiányzik. De már mióta. Együtt megállapítottuk, hogy a földön nincs is olyan hely, ahol épp akkor jobban érezhettük volna magunkat, mint együtt, annál az asztalnál, ahol ültünk és dumáltunk. Azért ez jelent valamit. Nem kell ahhoz drága pénzért elutazni, hogy boldog légy.
2008. július 10.
Most már mindent (mindent? sokat) tudok az arthrosisról. Kopás, csak úgy, magyarul. A radiológus ezt látta. Az összes tünet, amit erről olvastam, tökéletesen illik rám. A sebész ettől háborodott fel: ez arra utalna, hogy rossz munkát végzett. Hisz eddig semmiféle kopásom nem volt.
A francba az egésszel. Nem érdekel. Holnap hosszú útra megyek, Fótra. Reggel Dani elvisz a metró végállomására, oda értem jön Kati, és hazavisz magához. Vasárnapig szabad a kégli itt, aminek fiam szerfölött örül. Emberemlékezet óta nem voltam távol pár órán túl. Képzelem, hogy utálta már ezt. Hajnalra programozok egy auchanos bevásárlást, pl. két doboz tefal lábost vennék két barátnőmnek, mert az nekem annyira bevált (le- és felrakható fogóval!) A lábas - egy ilyen -, amit elégettem, úgy, hogy füst árasztotta el a lakást, megúszta. Valami olyan ragacs képződött benne a vízbe rakott olajtól, mint a technokol rapid, ahova kentem, ott maradt. A szivacsban, a mosogatóban, mindenütt. Órákig küzdöttem vele, hogy eltávolítsam, a szivacsot is ki kellett dobnom, mert nem jött ki belőle a trutymó még ráolvasással sem. De a lábas megúszta. Díjazom érte! Még egy ilyen lábasom se volt, eddig mindet ki kellett dobnom, amin elaludtam, amit ottfelejtettem a platnin. Amúgy a frigómra megint ráolvastam, mert reggel megint nem ment, már olvadozott, azóta működik.
2008. július 9.
Villamossal mentem felülvizsgálatra. Csak úgy, két lábon. Sikerült. Ha sokat ülök, nagyon rossz felállni, és a várakozóban sokat ültem. Ilyenkor úgy sántítok, mintha össze akarnék dőlni. Villamosra és -ról mászáskor is ez a helyzet. Aztán beindul. A rtg-leletből megtudtam, hogy "a csavaros szögekkel rögzített medialis combnyaktörés jó helyzetű. A nyak kissé megrövidült, a csontos átépülés megindult (mi rövidült meg? hiába kérdeztem, orvosom dühösen azt vágta oda, kérdezzem a radiológust). A csavarok csúcsa csaknem a femurfej kontúrjáig ér (ez baj? a válasz megint az volt, kérdezzem a radiológust, szerinte ennek pont így kell lennie, nem lettem okosabb, az meg végképp nem rám tartozik, hogy ők ketten haragban vannak.) A csípőízületben mérs. fokú arthrosis" (hiába kérdeztem, mi az, megint csak köpködés a másik orvossal szemben).
Legközelebb 3 hónap múlva akar látni a traumatológus, addig azt csinálok, amit akarok. Tanulhatok járni mankó nélkül. Tanulok én már hetek óta, de a távolság még mindig nagy ellenségem. Most mi van? Meg kell kérdezni orvos barátnőmet, hogy tényleg megtudjak valamit magamról. Azon gondolkodom, miért van ilyen nagy ellentét, ellenségesség két orvos között, csak azért, mert más szakmát űznek, ráadásul egy házon belül? És nekem mi közöm hozzá? Egyik se mondta azt, amit hallani akartam: végül is jól vagyok-e, vagy nem? A két rtg-felvétel darabja 496 Ft-ba került, feleannyiba se, mintha a kutyádat röntgenezték volna meg.
Jaj, láttam megint egy szabvány táblát felirattal, amit túl sokáig nézve kezdtem rajta élcelődni, aszongya: "Rádioaktív sugárzás". Na most, ha ezt tényleg rádiónak kellene írni, akkor az osztály rádiológia lenne, aminek semmi köze sugarakhoz. (Helyesen: radioaktív - és radiológia). A szó, hogy "radioaktív" eleve azt jelenti: sugárzó, sugarakat kibocsátó. Ezek után odaírni a "sugárzás" szót, olyan, mintha azt mondanád: ruhátlanul meztelen.
Ach, de ennél fontosabb dolgok is történnek. Múltkor a mosógépem kapcsolója kiverte a biztosítékot. Minden elaludt persze. Azt akartam, hogy ez ne legyen. Azóta nincs. Kapcsolok, biztosíték marad. Ráolvasok. Ma a frigóm adta be a kulcsot. Órákig sötét volt, nem zümmögött. Kétségbeesés, gondolhatod! Tele! Hívtam szerelőt, azt mondta, amit minden hüjének szokott: hátha csak a lámpa romlott el... hátha csak nem vártam meg, míg automatikusan bekapcsol... én tudtam, hogy már órák óta nem megy, lámpa ide vagy oda, nem zümmögött. Pedig szokott, ha max-ra állítom a hűtést, azonnal bekapcsol. Most nem. Órákig tartott a dolog. Lemostam az ajtaját, nem volt túl pecsétes, de hófehérre varázsoltam. Aztán belerúgtam, és azt mondam: dolgozz! Jó, nem azonnal, de negyedóra múlva kimenvén azt hallottam, hogy duruzsol. Működik! Köszönöm, Istenem! Akkor most minden rendben! Igaz, hogy ijdedtemben előkaptam egy méretes sertésoldalast, amit nem akartam ma ehetővé tenni, de féltem, hogy kárba vész több mással egyetemben. Így most oldalas fő a lábasban, utána majd megpörkölöm, hogy normális legyen. Nagy dolgok ezek.
2008. július 8.
 |
Ki korán kel, ilyen felhőket lel - 05 óra felé... Jaj, gyerekek, ha tudni akarjátok, mi lesz holnap, kérdezzétek a mosógépeteket! Neki már van hatodik érzéke. Idáig jutott az evolúció... legalábbis gépeinket illetően, mi meg csak kulloghatunk utánuk. |
|
|---|---|---|
 |
Kedvenc szórakozásom a kritizálás - vénségére sok nő válik boszorkánnyá -, most abba a díjba kötök bele, amit Kovács Ági, híres úszónk alapított. Vándor Díj a neve. Alant ott az írás: "200 m. női mellúszás..." Érted? Két sorban két helyesírási hiba! Kinyomtatva, véglegesítve. Sírni tudnék. |
|
 |
Vándordíj = egy szó. A métert jelölő "m" után nem szabad pontot tenni, mert ez ugyanúgy egy mértékegység jele, mint a W (watt) vagy a kg (kilogramm), a LE (lóerő) és még sorolhatnám.Nem tudom elhinni, hogy írással, szövegszerkesztéssel olyanok foglalkoznak, és fizetésért, akik nem tudnak helyesen írni. Vagyis el kell hinnem, de felháborít. |
|
| hopp egy cica a tévéből (kajareklám, naná) | ||
 |
A reggeli műsorokban is sok olyan feliratot látok, ami az írást készítő felkészületlenségéről szól. Mindjárt ma reggel értesültem róla, hogy valaki hosszába átúszta a Balatont. HosszábaN! Könyörgöm! | |
| alant már az alkony fényei |
 |
 |
|---|
Hallom azt is, hogy az immunrendszer lecsökken. Túl azon, hogy a "csökken" szó eleve azt jelenti, valamiből kevesebb lesz, így a le igekötő fölösleges, az immunrendszer mint rendszer nem tud csökkenni, az csak úgy van, és kész, legfeljebb gyengülhet.
Képzeld, végre előszedtem a karácsonyi halat a jégről: egy egész, bár lefejezett, kunkori afrikai harcsát. Naphosszat olvadt, igen vaskos volt. Estére teljesen elment a kedvem tőle, hogy bármit is csináljak vele, ha lett volna kutyám, biztos ő eszi meg. Nekiálltam mégis, leszeltem a hús nagy részét a csontvázról, meglepően sok szelet lett belőle. Lisztbe kevertem ételízesítőt meg pirospaprikát, abba forgattam és jó forró olajban kisütöttem. Valami isteni lett! A bőrét is rajtahagytam, ropogott. Dani nincs oda a halért, a halászlét egyenesen megtiltotta, ezért vállaltam a pepecselősebb megoldást, ezt viszont örömmel zabálta fel. Tudom ajánlani bárkinek ezt a fajta halat, igazán jó íze van, semmi iszap- vagy egyéb mellékíz nem rontja el.
2008. július 7.
Devdas... "Egy fájóan szép film" - mondja róla egy portál, és most büfögök nagyokat. Sajnos, tegnap megnéztem (ez aztán az igazi kidobott idő). Indiai film, állítólag benevezték a Cannes-i fesztiválra is. Csak tippelni tudom, hányan álltak fel vetítés közben és menekültek el. Ilyen szar filmet életemben keveset láttam. A színek, a képek gyönyörűek, aki erről akarja megítélni Indiát, az azt hiheti, minden csupa pompa, szépség és ragyogás, na de könyörgöm! Hát a hülye is tudja, hogy ez álság. A dramaturg és a rendező valami csökött óvodás lehetett, mert felnőtt, értelmes embertől ilyen "teljesítményt" nem várnék. Randa és tehetségtelen főhős, gyönyörű, de semmi más főhősnő... egy csomó rítus, érthetetlen duma, legalábbis európai mivoltomnak az, a történet pedig egy nulla. Félóránként el akartam kapcsoni, de mindig reméltem, hogy végre valami történni fog. Hát nem. Isten óvjon mindenkit ettől a filmtől! Inkább jöjjenek a győri édes zabfalatok - mert bizony már ilyenek is vannak...
Odakint gyönyörű sárgán fénylő szürke esőfelhők, dörgés, és nyilván villámlás is, de azt nem látom, teszik izgalmassá ezt az alkonyt. Időnként zabolátlanul zuhogó, függőleges esőfüggöny frissíti a tájat. E percben is. Ez a sárgás fény valami isteni. Boldoggá tesz. Az eső meg pláne. Kell ahhoz, hogy zöld maradjon minden. Kicsit ragadok a sok százaléknyi páratartalomtól, de ez igazán nem baj. Dani azt mondja, rá még jég is esett hazafelé jövet, beállt egy híd alá. Remélem, több kár nem éri az autónkat, mert már elég lenne.
Soha rosszabb estém ne legyen. Szeretem hallani, hogy odakint dühöngenek az elemek, hangoskodnak, zuhognak, én meg itt bent simán boldog vagyok.
2008. július 6.
Doc Cassidy-től loptam egy mondást: "Tudod, hogy lehet megnevettetni Istent? Mesélj neki a terveidről..."
A fürkészdarazsak meggyőződésem szerint beszélnek egymással. Mióta kiűztem - és nem megöltem, csak lefújtam Off-fal - az utolsót, egy se érkezett új betelepülőként. Meg se kísérlik, hogy a környékemen feltűnjenek. Ezért is jó, hogy az utolsót nem öltem meg, hanem hagytam, hogy elvigye a hírt. (Akkor most Forma-1. A srácaim Alonsónak drukkolnak töretlenül, én meg próbálok egyetérteni velük. Csak már elérne valamit. Amíg a dumálás folyik, melegítek némi paprikás krumplit.)
A Forma-1-nek köszönhetően megint elégettem egy lábast. Ahogy az már tőlem megszokott, ha olyasmit nézek, ami érdekel. A csípős füst már betüremlett a szobába, mire elhittem, hogy nem a szomszédból jön a furcsa szag. Csak némi olajjal dúsított vizet forraltam, hogy majd puliszkát főzök, de a lábas üres volt, fekete és nagyon füstölt, mire észbe kaptam. Ezt a lábast a párjával két hónapja vettem, nagy becsben tartom, még nem biztos, hogy odavan, egyelőre ázik belőle a fekete korom. Ha mégse ússza meg, már csak a párja marad, de azt kétszer kisebb. Nagyon sajnálnám, jó drágák voltak. Tefal, tudod.
Minden hajnalban három óra felé ébresztenek a szúnyogok. A franc esne beléjük. Elkiabáltam, hogy idén kevesen vannak! Na jó, nincsenek sokan, de nekem egy is túl sok, ha már a döngése felriasztott.
Valahogy lanyhul az elköltözési vágyam, vagy ha az nem is, a keresésbe untam bele sok hét után. Home is where the heart is... az én szívem már nincs itt. A kutyámmal együtt távozott.
2008. július 5.
Épp a Twistert nézem, ennek kapcsán adódik az emlék a floridai Universal Studiosból, ahol külön pavilont szerkesztettek e film kapcsán. Szálltak a tehenek, csapkodtak a villámok, dörmögött a tornádó. Izgalmas volt. Ahogy a film is. (Most kis szünet, amit a Canesten, a szempillaspirál, a dominócsomag és egyéb apróságok töltenek ki. "Aki szeret, azt viszontszeretik. Új Sheba-pástátom..." Macskáknak. Azután az Always - már nem is tudom, betét-e, vagy pelenka? Majd az Unicredit bankkártya. Sőt, a Chio, amelynek egyedülálló a világa, pont úgy, ahogy te szereted, ahogy a hangulatodhoz illik...) A paprikáskrumpli kész van, a Forma-1 edzőfutamát felvettem a srácoknak, meg is néztük - ők kimentek a Hungaroringre a dőzsölős hétvégére -, abszolút jó ez a nap. Holnap pedig valódi futam lesz, alig várom. Most meg nézhetem tovább a Twistert. Haj, de jó nekem. És még hűvös is van... Ki akarna többet ennél?
2008. július 3.
Megint durva voltam. Újabb fürkészdarázs fészkelte be magát a hálószobámba. Ebből is látszik, hogy ezek kommunnikálnak egymással, elmondják, hova kell jönni, és hiába öltem meg az úttörőt, már továbbadta az infót, és jött az utódja. Megint ott zizegett fönt, megint böködtem a felmosóval, de nem jött elő, hát felmásztam és befújtam a riasztót. Akkor leszállt az ablak magasságába. Ott még háromszor ráfújtam a spray-t, ami nem öl, csak riaszt, eléggé megkergült tőle, de sikerült kimenekülnie a szabadba. Na de világos, hogy ezek egymásnak elmondták, hova kell jönni! Nem? És még hányan lehetnek? Egyre jobban kezd érdekelni a rovarok kommunikációja. Miután az emberekéről már túl sokat tudok. No de ma mégsem öltem meg senkit, ezt írd a javamra.
2008. július 2.
Már az sem volt egyszerű, hogy letiltsam Danit az autóról. Mert ma kontrollra kellett mennem a rendelőbe. De felfogta, hogy az autóból legalább félévente egy nap nekem is jár, puffogva elment hajnalban dolgozni a BKV-val. Én meg már fél 9-kor ott voltam a rendelőben. Tízkor még mindig ott voltam, addigra kettőből 22-re gyűlt a nép, 2, azaz kettő látható beteget láttak el, és még az egy perc alatt kiállítható röntgen-beutalómat sem kaptam meg. Ami után, ugye, plusz előtte, szintén eleget kell várni. Aztán ha kész, vissza, és megint várni. Nos, feladtam. Tíz után odamentem az ajtónyitó hölgyhöz, és mondtam, hogy ülni már nem tudok, állni még nem, úgyhogy elmegyek. Jövő szerdán próbálkozom ismét. Azóta sem értem, miféle atomtámadás ütött ebbe a rendelőbe, azelőtt a rtg-beutalót perceken belül kiadták, utána persze volt várnivaló elég, de ez most túlmutatott már a délutánon is. Nem bírtam. Kocsihoz visszaérve a hőn szeretett Centrum Parkoló 2915 Ft-os csekkje várt. Isten bocsá, nem vettem észre, hogy fizetős a Kapás utca... Jól rejtegetik. Ahogy lassan elhaladtam az összes parkoló autó mellett, egyikben sem láttam se parkolócédulát, se a kavarójuk alatt a mikuláscsomagot. Csak nekem? Csak én? Naná.
Haláleset történt. Megöltem a fürkészdarazsat, amely visszajárt már hetek óta a hálószobámba zizegni. Bizony, lenyomtam a felmosóval a hirtelen becsukott ablaküvegen. Aztán kidobtam tetemét le, valamelyik galamb majd örül neki. Úgyis mindig azt lesik, mit dobok ki. Mióta kutyám nincs, az ablakon szórom ki a maradékokat, hogy ne vesszenek kárba. A galambok mindig lesben állnak. Elmondtam a darázsnak, hogy sajnálom, de ketten itt e helyen nem élhetünk. Vagy ő, vagy én. Egyelőre én dominálok.
Megjött Dani. Mikor meghallotta, hogy nem tudtam megvárni az orvost, vagy akár csak a röntgen-beutalót, felháborodva kiabált. "Ezért adtam oda a kocsit, ezért fogyasztottad a benzint?!" (megjegyezném, múlt héten ajándékoztam neki egy tank benzint saját hitelkártyámról... továbbá egy katalizátor árát a születésnapjára, épp tegnap, épp 90 ezret...) Aki ilyenkor nem fakad sírva, az én vagyok. De a düh meg az elkeseredés azért nem került el. A "miért" kérdésére elmondtam, hogy nem bírok órákat ülni egy vasból készült padon, állni és járkálni szintén nem, tehát a becsavarodás előtt egy perccel indultam haza. Miután lehiggadt, mintha megértette volna, mintha még elnézést is (ó nem, azt nem) kért volna, valami mentegetőzésfélét adott elő arról, hogy azt hitte, nem tudok meglenni a tévém nélkül, azért nem vártam tovább, azért hitte ő azt, hogy joga van velem ordítani.
Figyu, vagy ne szülj gyereket, vagy készülj fel az örök igazságtalan bántásra minden szinten. Felkészültem, nem tesz padlóra. Leszarom.
Amúgy két napja hajnal 3 felé arra ébredek, hogy szúnyog döng a fülembe. Elhamarkodtam a megállapítást, hogy kevés idén a szúnyog. Lehet ugyan, hogy kevés, de egy biztos betalál hozzám minden éjjel. És midőn heves párnahajítással megpróbálom elűzni, az izommunkától már fel is ébredek, és ritkán sikerül tovább elnyugodnom, annál is kevésbé, mert attól kezdve a szúnyogdöngést várom folyton. Még álmomban is. Már ha elalszom, ami ritkaság.
A Hal a tortánt-t csak azért nézem még mindig, mert valaki vélhetőleg egy súlyos baseball-ütővel fejbenyomhatta a baromállat szpíkert, így most kevest beszél, és a baromságait is minimumra csökkentette. Hajrá! A végén még nézhető műsorrá válik annak ellenére, hogy a konkurens csatornán a Vacsoracsata kihunyt. Pedig az volt az igazi.
Sába kiskirálynő volt az előbb itt nálam: egy pici sharpei. Tűhegyes fogakkal, örökmozgóan, türemkedett, nyaldosott, harapott, rohant, és persze be is szart. De nem volt vészes. Imádtam. A szomszédom kiskutyája. Eltöltött szeretettel. Ez még mindig tart. Ezt tudják a kutyák. Odaadtam neki Csumi régi oroszlánját, amit ő is kölyökkorában harapdált. Ugyanúgy vetette rá magát, mint valaha az én kölyökkutyám. Úgy érzem, őt illeti. Nem akarok régi ereklyéket őrizni, poros tárgyakat, mert az fáj. Amúgy szombat este a tv2-n a Twister c. film lesz. Megragadó. Annyira sikeres volt valaha, hogy a floridai Universal Studios Theme Parkban külön épületben elevenítik fel a tornádó hang- és fényhatásait. Elég élethűen. Láttam. Na jóéjt.
2008. július 1.
Dombóvári Vanda vitorlázni tanul. Kommentár: "Nemcsak a vitorla dagad majd Vanda kezei között, hanem szerelme mellkasa is a büszkeségtől" - ez volt a mondat, amitől megint hányingerem van. Igaz, aki mondta, nem tartott szünetet a "hanem" után, amitől végképp trágárrá vált volna, de nekem ez is sok. Volt a Hal a tortán rettenet szpíkerének olyan megnyilvánulása is, hogy "orra nőtt a nadrágjának". Ha nem értenéd, felállt a farka egy férfivendégnek. Mert rágerjedt az egyik nővendégre. Ne utálkozzam ezen? Azt nem tudom, hogy kell. Ez az alámondó azt is humornak tartja, hogy "Lehet, hogy a mangalicából is inkább pálinkát kellett volna főzni?" Istenem, hova kerültem, kiket fizetnek azért, hogy én mulassak? Ilyeneket?
Nem, azért sem fogok felhorgadni. Nem érik meg. Azt hallottam, a méhecske percenként 14 ezret csap a szárnyával. Nos, az én ablakom fölött általam hevenyészve felapplikált - mondjuk úgy - vízelvezető vályúban napok óta olyan zöngések kelnek, amik messze meghaladják ezt a szárnycsapást. Mintha miniatűr turmixgép kelne életre, időről-időre eszelős zizegéseket hallok. Egy darabig azt hittem, egy betévedt, nagyfordulatú hatlábú fuldokol odabent, de mikor több nap után is hallottam a zajt, már csak hosszas túlélőre tudtam gondolni. Amikor aztán láttam, hogy egy szárnyas jószág egyenes beszáll az úgynevezett vályúba, kezdtem rémüldözni, nehogy már valami fészekrakás alakuljon ki. De bizony, az volt készülőben! Egyre több figyelmet kellett szentelnem a forgalomnak, így láthattam, hogy egy fürkészdarázs - de lehet, hogy nem is egy - rendszeresen bejár a vályúba zöngicsélni. A fene jobban tudja, mit csináltak ott, de miután egy partvissal határozott böködéseket intéztem a vályú aljára, láttam elszállni a tetteseket, innen tudom, hogy fürkészdarázsról van szó. Ismerem a fajtáját, anno Gödön, kisebb koromban, sokszor órákig figyeltem és tiszteltem őket. Lyukakat vágtak a homokba, odacipelték, hurcolták be fullánkjukkal elkábított áldozatukat, amikbe egyúttal petéiket is belerakták, aztán elásták. Jópofák voltak. De azért az ágyam fölött nem annyira volt kívánatos egy ilyen családalapítás. Ezért először becsuktam az összes ablakot. Aztán, nyár lévén, fuldokolni kezdvén, mégis kinyitottam egyet. Abban a pillanatban megjött a fürkész, mintha messziről figyelte volna, mikor nyit a bolt, és már be is szállt a vályúba. Megint vad partvisböködés következett, meg az elhatározás, hogy környezetszennyező módon fogok eljárni. Fogtam az Off nevű spray-t, és befújtam mindent odafent. Nos, azóta nincs zizegés. (Isten bocsássa meg. Holnap is fújni fogok.)