elejére

2017-19

2014-16

2012-13

2011

2010

2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr

elejére

2006

Aug. 31.

Azt mondják a meteorosok, hogy ma van a nyár utolsó napja. Én eddig azt hittem, valahol szeptember 21-e körül. Ahogy ma reggel fáztam a dupla pulóveremben, akár azt is hihettem volna, a tél első napja van. A fene egye meg.

Az autóm megint meghalt. Egy sima nyögésre se telt tőle, csak a kijelzők megvilágítására futotta, ezért tudom, hogy nem vált le az akku a rendszerről, csak megdöglött. Két hónapja vettem. Nem értem! Egy hétig állt mindössze, ennyit se bír ki egy normális akkumulátor? Naná, hogy megint világmegváltó bevásárló tervekkel ültem a kocsiba, aztán semmi se lett. A tököm tele van ezzel. Lehet, hogy a másik, másfél éves akkut is kár volt kidobni, mert valami egész más van itt, ami leszívja a naftát. Sajnos, nincs esély, hogy erre én jöjjek rá. Csak gondolom, hogy az x éve használhatatlan riasztó, ami azért minden akkucserénél felvijjog, valahol még mindig kapcsolódik a rendszerhez, és akár le is szívhatja. De eddig még senki nem jött rá, hol székel. Se a beindítására, se a kikapcsolására nincs ötletem. Csak az biztos, hogy most megint leshetem Laci szomszédomat, akinek töltője van, hogy segítségül hívjam. Olyan ciki.

Aug. 30.

jó ég, mindjárt vége a nyárnak! Hogy bírjátok? A Mokkában néha nemcsak beszélni, de írni se tudnak. Mondjuk: "Lakatos Lajos a 14 éves lányát adta férjül" - és nem javították ki, mondjuk arra, hogy "nőül".
A bűdösmacska rigmusára énekeltem: "dióskocka, dióskocka, mivel etetnek téged?" - már négyen haltak meg salmonellában ama szerencsétlenek közül, akik rászorulnak, hogy elfogadják a nemtudomhonnan, nemtudomhogyan készült, nemtudomhol tárolt kajákat. Hányinger, ha irtani akarnák az öregeket, hogy ne legyen velük több gond, akkor se csinálhatnák jobban.

Aztán Bárdos András azt nem érti, miért nem csináltak másolatot a Robin Hood kazettáiról, amiket Fóton forgattak (talán mert nem gondolták, hogy valaki ellopja őket). Én inkább azt nem értem, miért kell lopni, aztán zsarolni, hülye bunkók, így akarjátok országunkat népszerűsíteni? Ilyenek miatt égünk a világ előtt.

Az nem elég, hogy Jakupcsek kimondta: "Norbi megemlékezik a merényletre", ezt ugyanígy le is írták a képernyőre. Édeseim! Megemlékezni valamiRŐL szoktak! Ezek után már nem is csodálkoztam, mikor a cigánylecsó révén rekorderré vált kedves roma hölgy elmondta a receptet, volt benne tyúk, tészta, máj, de se hagyma, se paprika, se paradicsom... és a két nagyszerű riporter, persze Csiszár és Jakupcsek, észre sem vette eme hiányosságot, nyilván az orruk előtt gőzölgő lecsós illatok kábították el őket. Így aztán sose fogom megtudni, hogyan készül ez a csodásnak mondott kuriózum. Történt ez azután, hogy bevallották, égnek a vonalak, mindenki a receptre kíváncsi. Nos, gratulálok a hivatása magaslatán kb. csak egymásra figyelő, jókat összeröhögő, amúgy kettesben jól szórakozó - nyilvánosan zabáló - riporter-párosnak. Csak azt nem értem, én miért nézem ezt végig, talán mert balga módon azt hittem, miattam vannak ott. Komolyan, kezdenek már az agyamra menni. Alig várom, hogy Havas visszatérjen. Ha ez azzal jár, hogy akkor már szeptember lesz, és tényleg jön az ősz, hát hadd jöjjön. Inkább az, mint ez.

Aug. 29. kedd?

- Hogy mi van a kozmodikszba, azt nem tudom, de használ - mondá egy hölgy a 60-on felüli kategóriából. Tényleg, mi lehet benne? Hátadra csatolsz valami műanyag izét, és ettől táltossá leszel? Te elhiszed? Na jó, nem próbáltam, akármi is lehet. A hit hegyeket mozgat, ez egy nagy igazság, uram.
Nagyon csípem a gyerekemet... Egész 7végén tanult, csak egy focimeccs erejéig szaladt el, ami arra (is) jó volt, hogy két vízhólyag keletkezzen a talpán. Ebből kifolyólag szatyorba tette az edzőcipőjét, a szatyrot meg - hova is máshova? - a szobám közepére, hogy nyugodtan kidobhatom. Én persze sajnálok egy hajdan drága cipőt csak úgy... beletapogattam, tényleg, pont a lábujjak mögötti területen van benne egy törés, ami érdes felületével biztosan nem tesz jót senkinek. Módozatokon gondolkodom, hogyan lehetne kiküszöbölni. Valami vékony de kemény, szilikonszerű betét kéne bele, de honnan?

Mi az isten legyen a vacsora, de tényleg? Ami adva van, az egy szép nagy cukkini, meg egy csirkemell. Persze a kétféle hurkát megint elfelejtettem, a fenébe. Pedig már ideje volna megsütni. De tegnap csilis bab volt, nem akarnék ma is ennyire fűszereset... volt mit szellőztetnem reggel a srác szobájában. Ezt csak azért mondom, mert én sose vacsorázok. Reggelire eszem meg, ami maradt. De ebből nem maradt.
Megdaráltam a csirkemellet lila hagymával, majorannával, bazsalikommal, aztán kicsit átsütöttem. Már fehér. Majd kikaparom a cukkini belét, meglocsolom olajjal, és beletöltöm, aztán forró sütőben megsütöm. Csak lesz belőle valami! Pl. sült, töltött cukkini. Mellé rakok pár fagyasztott krokettet, hátha abból is lesz valami. Pl. sült krokett.
- Mi ez a szarkupac? - kérdé fiam, midőn behozta a tálcát a kajával. Szokott gyengéd stílusában... Mindegy, eszi. Én meg közben úgy bevertem a fejem az ablak sarkába, hogy még mindig szédelgek. Éppen kutyaszőr-szedő üzemmódban voltam, kétrét hajolva, vizes műanyagszivaccsal a kezemben (aminél jobb szőrszedő eszköz nem is létezik), mikor elfelejtettem, hogy fölöttem nyitva az ablak. A nagyszájú fajta. Találkoztunk. Ő becsapódott, én meg le. A púp helye borítékolva.

Aug. 26. szombat

Szerinted a béka azért úszik úgynevezett melltempóban, mert ezt szereti? Szerintem azért, mert ez a leghatásosabb úszási mód. Mielőtt úszómesterek igazítanának el, szerintem te is ösztönösen ezeket a mozdulatokat tennéd a vízben. Ne hallgass tehát mesterekre, csak ússz, ahogy a jóisten kitalálta már a békák számára is.

Megdöbbent, hogy kis emberek kis hibáiból milyen világra szóló katasztrófák tudnak kialakulni. Nem általánosítok, most épp a National Geographics adását néztem egy olajfúró-torony felrobbanása kapcsán, ami egyértelműen apró emberi, adminisztrációs hibára vezethető vissza. Főállású emberek apró hibái, ez elég a katasztrófához. És sosem ők halnak meg, akik elvétették a papírmunkát, hanem azok százai, akik próbáltak helytállni és megmenekülni, de hiába. A vezetők felelőssége bizonyos helyeken, helyzetekben óriási. És mégsem úgy járnak el, mintha ezt tudnák. Átgondolatlan, szokványos döntéseket hoznak, miközben talán a közelgő golfpartira gondolnak, nem arra, hogy emberek százainak élete múlhat némi figylemetlenségen. Nem általánosítok, mondom. De ilyesmik megtörténtek. Elkerülhetők lettek volna.

Jó, most csak okoskodtam, de sajnos ez ugyanúgy valóságos probléma, mint még ki tudja, hány száz, amiről mesélhetnék, és mesélhetnél te is. Cukkinit fogok sütni, még nem tudom, mivel, a sajt meg a hagyma biztos jót tesz neki, meg a tegnapi sült csirkecomb-maradék. Valamit biztos összehozok, ne félj.

Danielzon még most is tanul. "A kapitány teste a süllyedő gép testéhez szegeződik" - mondja a NG filmje, a kapitányt a kitört frontablak szinppantotta ki... elképesztő történetek. A gép száguld 650 km/órával, a kapitány pedig ott fekszik a gép orrán, kívül, a lába beakadt a kormányba, ezért nem szállt még el. Na jó, nem fárasztlak benneteket ezzel, előbb végignézem a filmet.
Végignéztem, megmenekült a kapitány, mert nem engedték el a lábát. Ez nem Hollywood, ez igaz történet.

Annyi ember szeretné elmondani mindazt, ami a lelkét nyomja. Én segítek: kérdezek. És mondják. Hallgatom. Aztán néha megkérdezem magam: mondd, téged ki fog meghallgatni? Sőt: kérdezni? Á, felejtsük el. Nekem nincs rá szükségem. Lehetőségem se. Maradok a betűknél, ők nem pofáznak vissza, és nem mondják azt, hogy bocs, már nem érek rá, mert a te történeted nem érdekel, csak az enyém, amit már elmondtam. Ezért írok. Aki nem ír, annak jó: elmondhatta. (Ámbár az is lehet, hogy nem tud írni.)

Aug. 25. péntek

Most mondd meg, de tényleg, hogy hová a frászba raktam a telefonomat?! Kimerülve hever valahol, és én nem találom! Ritkán viszem magammal bárhová, és akkor is úgy bezárom a táskámat, hogy nem csúszhat ki. A kocsiban sincs. Akkor hol???

Á, megint egy veszteség, amit tudomásul kell venni. Nem fogok belerokkanni. Volt még rajta vagy 5000 lebeszélhető, meg persze a készülék is ér valamit, nem sokat, nem is én vettem (még Alajostól van), de azért idegesít, hogy megint megcsapolt az élet. Megint elvett valamit. Pont tőlem. Miért.

Megpróbáltam utánozni a reggel látott cigánylecsót, mit mondjak, jól sikerült. Igazi lecsó, ami csirkepörkölttel kezdődik, aztán némely paradicsom szétfőzése után jön belé a paprika. Majd a metélt tészta. Leginkább gyúrva, de persze nem nálam. Mindenképp lenyűgöző az eredmény.

Aug. 24. csütörtök

Ha egy gyereknek el kéne magyaráznom, mi a mutáció lényege, így adnám elő: Tudod, volt egyszer egy szúnyog, legalább 4 milliméter hosszú, nagy fullánkkal, hangosan döngő szárnyakkal, hallottad, hogy jön, érezted, hogy rád szállt, aztán megcsípett, és mivel úgy belefeledkezett a vérszívásba, és úgy elnehezült a potroha emiatt, simán lecsaphattad, visszanyerted a véredet egy folt képében a saját bőrödön. Aztán módosult a szúnyog: elképesztő kicsivé vált, már szinte láthatatlan, a szárnycsapásai hangtalanok, nem lassan, hanem villámszerűen közelít meg, észre sem veszed, nem tanyázik rajtad, nem tudod eltalálni, mert épp csak megérint, már száll is tovább, de mégis durva, viszkető duzzanatot hagy maga után. Mi történik itt? Kifejlődött a lopakodó szúnyog. Láthatatlan, hallhatatlan, elfoghatatlan. Csak a lényeg maradt, ami volt: megcsíp, és te viszketsz. Azt hiszem, érdemes lenne tőlük tanulni. Korszerűek, leküzdötték gyengeségeiket, és ma már szuperul működnek. Mivel már az érintésüket se érzékelem, kénytelen vagyok feltételezni, hogy le se szállnak rám, csak a fullánkjukat döfik belém lebegés közben, mint a kolibrik, egy pillanatra, és már rohannak is tovább a nektárral, a véremmel. Hátrahagyva az egy hétig viszkető pattanást. Gratulálok! Így kell portfoliót váltani.

Ja, Jakupcsek beszélgetett az épülő 0-ás hírdól, aminek elnevezésére szavazás van folyamatban, és ez a mellék-Hofi-szerű amerikai Colbert rávette 1,7 millió rajongóját, hogy őt nevezzék meg, á, biztos tudjátok, szóval Gabi nem tartaná rossz ötletnek, ha ezt a Colbert-et meghívnánk az avatásra (tényleg nem rossz ötlet), ez alkalomból mondá: "Lehet, hogy neki kellene átvágnia a hidat" ...............

Képzeletemben megjelent egy gigantikus láncfűrész, ami darabokra szabdalja azt a sok milliárdot, amit belefeccöltünk ebbe is.

Aug. 23. szerda

Már este 9. Nem hiszem el, ilyen még nem volt! Dani hazaesett 6 óra felé, és azóta is a könyvét bújja, épp csak belapátolta a vacsorát, meg a fél kiló szőlőt. Érted ezt? Ül, és olvas, és tanul! Mi a fene van? Lehet, hogy ufó, és nem tudtam? Ez nem lehet az én fiam! Ma még egy percet nem lazított, játszott, szóval semmit nem csinált, csak tanult. És még nem hagyta abba. Csak lábujjhegyen merek járni az előszobában, néha belesek hangtalan az ajtón, hogy lássam a hihetetlent: még mindig a könyve fölé hajol, és a tévét se merem felhangosítani, mert bár én félig süket vagyok a Lycoming és egyéb típusú repülőgép-motorok bizonyos frekvenciatartományban előadott zajártalma miatt, ő nagyon is jól hall, és ha elszalad velem a ló, átjön szólni, hogy halkítsak. Ezt nem akarom. Jó ég, csak maradjon így!

Délután
Előfizetőink kérésére - mondja a UPC - már megint a telefonelégia című szuperreklám következik... Nálam ez is a brrr-kategóriába tartozik. Páros lábbal rúgnám ki az ilyen reklám készítőjét.
Gondolkoztál már azon, miért szólsz rá a gyerekre, hogy ne rázza a lábát? Ma, amikor számtalan eszközt reklámoznak, ami megmozgat, akár úgy is, hogy csak fekszel, de a hasadon mondjuk rezeg egy röhejes elektromos tappancs, szóval ma ennek abszolút nincs értelme. Örülj inkább, hogy a gyerek nem függeszti fel bizonyos izmainak folyamatos használatát akkor se, ha ülni kénytelen. Én tehát minden gyereket arra biztatnék - persze téged is, aki felnőttél -, hogy valamijét lehetőleg mindig mozgassa. Ez a test önkéntelen védekezése a semmire se jó tunyulás ellen.

A kancelláriaminiszter úgy véli, nem kell lemondania azért, mert egyik beosztottja nem adott neki át egy fontos üzenetet, speciel a meteorosok riasztását a 20-i viharról. Szimpatikus nekem ez a Szilvási, de a véleményem az, hogy egy főnök a beosztottja hiábiért is felelős. Kirúghatja, naná, de a balhét neki kell elvinnie. Az ő dolga úgy koordinálni a csapata működését, hogy hibát ne követhessenek el. A "felelős vezető" fogalma pont azt jelenti, amit igyekszik magáról elhárítani: felelős azokért, sőt azok helyett is, akiket vezet. Mondjon le, és kész. Ha a kormányfő nem fogadja el, legalább a gesztus megvolt.
Annyian próbálják annyiféleképp magyarázni, értékelni a katasztrófa eseményeit, keresni az okokat, a felelősöket, hogy inkább már elhessegetem az egészet, mint a rohadék szúnyogokat hajnalonta (akiktől ma se tudtam félháromnál tovább aludni), és megmondom én a tutit. Igen, kellett volna figyelmeztetni a millió embert, akár 20 perccel a vihar előtt, ha csak akkor volt infó, igen, kellett volna leállítani a bombák fellövését, mert a törvény is azt mondja, nagy szélben nem lehet, és igen, lett volna mindennek értelme, annak ellenére, hogy a terület kiürítése órákat vett volna igénybe. Rengetegen még akkor is az eget szántó lövedékeket nézték, amikor esetleg jobb lett volna egymást nézniük, vagy a hátuk mögé tekinteni, mert dől a fa. Ez szerintem a dolog lényege. Ha nincs tűzijáték, ami a figyelmet magára vonja, lehet mással, másokkal, egymással törődni, a távozásra koncentrálni. Ez sokakat megmenthetett volna. Hisz ha csak két lépéssel odébb megy valaki, mert nem az eget nézi, hanem a feleségét vagy a gyerekét, akár megmenekült volna valami lehulló dologtól. Nem hiszem, hogy pánik tört volna ki, ha az összes hangosbemondót arra használják, hogy figyelmeztetést sugározzanak szerte. Egy csomóan legyintettek volna, ugyan, egy kis vihar mit számít, de a másik csomó ember bizony elindult volna valamerre, mert nem akart elázni. A tömeg mozgásba jött volna, a koncentrációja csökkent volna, mert hisz épp az volt itt a nagy baj, hogy túl sokan voltak egy helyen. Ha a millióból csak százezernek sikerült volna mondjuk húsz perc alatt kijutni a bűvös körből, már az is sokat számított volna: egyrészt ritkult volna a népesség azon a helyen, ahonnan elmentek, másrészt magukat megóvhatták volna talán.
El kell marasztalni azokat, akik az információkat nem kellő sebességgel adták-vették, ez nyilvánvaló. De a főfelelősek nem ők. Hanem a főnökeik. Akik mindezt nem követelték meg tőlük és nem ellenőrizték, hogy jól dolgoznak-e. Egy ilyen horderejű nemzeti ünnep kiszolgálásához olyan agilis csapatra van szükség (vagy lenne), amely minden lehetséges fejlemény kezelésére alkalmas és éber is.

Volt rá eset, hogy a cégnél, ahol utoljára dolgoztam, én toltam el valamit, de ugyan kinek - főleg a kárvallott megrendelőnek - jutott volna eszébe engem hibáztatni? Azt se tudta, hogy létezem. Ő a főnökömtől rendelt meg egy szolgáltatást, ami hiába azért ütött ki balul, mert én mondjuk elkúrtam, nyilván a főnökömnél reklamált, és nyilván neki kellett magyarázkodnia, vagy a kárt viselnie. Az már tök mellékes, hogy én mit kaptam ezért, a felelősség az övé volt, és kész. Ez így normális.

Volt módom részt venni augusztus 20-i légiparádékon, amiket még az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) rendezett; ott percekre lebontva kaptuk az eligazítást, ki mikor és hol szerepel majd, és baj esetén hová, hogyan, milyen eljárás szerint szálljon le, forduljon ki, mire vigyázzon, mit nem tehet, merre nem mehet. A felkészülés maga is két hétig tartott, alaposan begyakorolt mindenki mindent a részletesen megírt forgatókönyv szerint. Volt persze a rendezvénynek "levezénylő" főnöke is, aki mindenért tartotta a hátát. Ott, a helyszínen, az állandó rádiókapcsolat mikrofonjával a kezében. Nem tudok róla, hogy sok év alatt bárki megsérült volna (még az a néhány ejtőernyős sem, aki véletlenül a Parlament tetejére hullott, vagy az a vitorlázó pilóta, aki leszakadt a vontatókötélről, és a Dunában ért "földet"). A szervezés, a felkészülés, a levezénylés, a kényszerhelyzetekre történő kiképzés maradéktalan volt. Azt is tudtuk, mekkora az a szél, amit még elviselünk, és mikor kell abbahagyni, de gyorsan. MINDENT tudtunk! Semmi nem volt a véletlenre bízva. És soha nem is történt katasztrófa, még baleset sem. Azt hiszem, azért nem, mert volt Egy Ember, aki mindnért felelt. És saját jól felfogott érdekében mindenre kiterjedő figyelemmel, minden eshetőségre felkészülve szervezte az eseményt. Ha azt hallottam a rádióban, hogy "Viktor! Cs-idő 13:20", akkor tudtam, hogy lassítanom, vagy gyorsítanom kell kicsit, és pont akkor értem a Margit-híd fölé, amikorra az elő volt írva. Mert mindenki a másiktól függött. Ha én elvétem, az utánam következő is elvéti. Percnyi csúszás sem volt megengedett.

Fentiekből kiindulva - felejtsd el, hogy mindez az átkosban történt, attól még lehetett jó - azt hiszem, kellett volna egy ember, EGY EMBER a Duna-parton, a Nagy Koordinátor, aki mindenre figyel, az összes kulcsfontosságú helyszínnel kapcsolata van, a felkészültsége kifogástalan, és dönthet, beleszólhat akármibe, utasíthatja a rendőröket, hogy kezdjék kihajtani a csónakokat a vízről, ne lőjenek fel több rakétát, a mikrofonokba mondják be, hogy jön a vihar, tessenek hazaindulni stb.

Ki vagyok én, hogy tanácsokat adjak a MEH-nek?

Aug. 22. kedd

Lapos vagyok ma, mint egy bélyeg. A tragédia felelősét még mindig nem találják. Unokanővérem szerint a belügyminiszter monnyon le. Hogy mért pont ő, azt nem fejtette ki. Én örülnék, ha egy csomóan lemondanának, akiknek egy szikra közük is volt a késlekedéshez, hogy az embereket figyelmeztessék: jobb lenne elindulni hazafele. És a rakéták lődözését abban a percben abbahagyattam volna, mikor a szél dühöngeni kezdett. De hát nem én irányítottam... Én csak dühöngtem, mint a szél.

Most hadd szóljon belőlem a valamikori pilóta: ha a Red Bull Air Race-t, aminek minden másodperce konkrét életveszély, gond nélkül le lehetett vezényelni (és tényleg tudom, milyen kőkemény koncentráció és szervezés és végrehajtás kell ehhez!), akkor egy "sima" tűzijáték megszervezése és levezénylése hogy érhetett ilyen véget?!

Legyek én most a paraszti ész: ha rám bízzák, semmi nem lett volna fontosabb, mint arról tájékozódni, és legalább húszpercenként, hogy hol tart a vihar, aminek veszélyéről már rég mindenki tudott. Igaz, egy front irányát, a viharzóna haladását belőni nem könnyű, de nagyon is lehet valószínűsíteni. És ha csak egy, csak egy utalás történik arra, hogy eltalálja Budapestet a Dunánál, akkor ugrottam volna a székemet hátrarúgva, hogy Emberek! Meneküljetek! És minden rendelkezésre álló hangosbemondóban - mert bőven volt ilyen - tudattam volna a néppel, hogy jobb, ha gyorsan hazamennek. Nyilván sokan nem hitték volna el, mekkora a veszély, de igen sokan, például a kicsi gyerekükkel lévők, elindultak volna a biztonság felé. És elmondhattam volna, hogy mindent megpróbáltam. Amit most sokan nem mondhatnak el magukról. Kíváncsian várom, megtudom-e, ki voltak azok.

Jó ég, micsoda sötét ég! Már dörög is. Gyere fiam, siess haza, mert úgy elázol, mint szódás a lovát!!

Milyen nagyszerű a múltbeli barátok, bajtársak, sorstársak közül fellelni valakit véletlenül! Így jártam Diana Britten-nel, az angolok egyedüli műrepülőnőjével, akivel annyi közös emlékünk, kalandunk volt, hogy akár jóbarátnak is tekinthetem. Valahogy eljutottam a honlapjára, azon belül is a contact-ra, és írtam pár sort, hogy tudja, ki vagyok. Ma válaszolt: "Hi, Olga, How I lovely to get your e-mail..." - s ígérte, ha a gépe összeáll egy villámcsapás után, majd részletesen megírja, mik a hírek Angliában. Melengeti a szívemet a sok emlék és az, hogy ő is azt érzi, amit én: ne veszítsük el egymást.

Aug. 21. hétfő

Je, a kancelláriaminiszter szerint csak éjjel olvasták el a riasztó e-mailt, ami a katasztrofális viharra figyelmeztetett... Vajon miért? Ehhez a rémes esethez nem tudok mit hozzáfűzni, olvassátok:

http://index.hu/politika/bulvar/vihfor0821/

Ez a nap nem olyan, mikor a saját nyűgjeimmel tudok foglalkozni. Hálát adok az égnek, hogy nem voltam házon kívül se én, se a fiam, se a haverja, akik pedig nagyon igyekeztek, hogy legalább a tetőre felmenjenek tűzijátékot nézni, de - szerencsére - nem találtak kulcsot. Szegény országot az ág is húzza... méghozzá szó szerint ágak, amiknek százezrei törtek le és okoztak tragédiát, kárt.
Az RTLKlub hírmondója most épp a saját stábját fényezi, miszerint lehúzódtak a mellvéd mögé a szálloda tetején, így filmeztek, miközben köröttük székek röpködtek. Tudod, mit? Ez a dolguk! Tájfúnban, árvízben, háborúban mindig csak filmezni. Ezért díj nem jár. Ez a munka.

Hadd örüljek kicsit: Dani 89%-ra írta a mai tesztjét. Volt olyan is, akié csak 70 volt. Tehát könnyed léptekkel eltávozott Patrikhoz, játszani. Ma már nem tanul. Viszont utálta a pulykacombból készült ragumat, amit tésztára öntöttem tejföllel, sajttal, fűszerekkel. Valóban, ez a hús a maga szálkás mivoltával kissé undorító. Nem veszek többet. Olcsó hús... leve nem volt, de ha lenne, híg lenne.

Aug. 20. vasárnap

Este van, este van, senki nincs nyugalomban, zúgnak a műrepülőgépek, és hátravan még a tűzijáték is, ha besötétedik valaha.
Ami harc tegnap Danival volt, az hamvába is holt. Miután jól megsértett azzal, hogy szemét vagyok, percek múlva kijött hozzám a konyhába a "balsors akit régen tép" dallamát fütyülve, és megállíthatatlanul fecsegni kezdett arról, hogy a kajakos lányok hány aranyat szereztek a szegedi vb-n, és ez milyen csodás, meg hogy a banknál ingyen káryája lesz, mennyi kamatot kap a fizetésére, ha számlán helyezi el, és az élet különben is szép.
Halb so wild - mondta volna erre Muttilein (Oláh Ibolya után szabadon, ki anyácskának hívja, akitől annyit kapott), ez volt fiam magánszáma, amit bocsánatkérésnek kell tekintenem. Közben élénken figyelte, válaszolok-e, és mit, én pedig válaszotlam, megnyugodhatott, hogy örök harag nincsen. Csak akkor mesél, mint a vízfolyás, ha nagyon helyre akar hozni valamit. Hát ezt nagyon akarta.

Baja van az új egerével, szerinte ez mondernebb, mint a kor, kérdeztem, miért nem használ más egeret. Azt felelte, ez személyspecifikus, a meghosszabbított kezem, egy virtuális irányítóeszköz, más egerét használni olyan, mint más kotonjával baszni...

Uhh, néztem aztán tegnap az örömkoncertet, figyeltem a közönséget, öröm nem látszott az arcukon, Rúzsa Magdi is csak pár sort énekelt majd egy óra múltával, olyasmit, amire sose fogok emlékezni, az egész nagyon hosszú koncenrt egy szőke srácról szólt, aki vadaul hegedült, a lószőr csüngött a vonyójáról, majd citerázott, és általában ő volt a lényeg, és igazán virtuóz is volt, de arra gondoltam, az a sok ember, aki ott áll, biztos nem erre számított. Túl komoly volt, túl változatlan, túl nem közhelyes. És nem tudták, mikor kell abbahgyni. Szerintem már félórával előbb kellett volna. Legalább. Nem lehet a népet komolyzenével etetni ennyi időn át. Aki ezt a koncertet megszervezte, hű, de nagyon szabadkezet kapott valakitől, akinek fingja nem volt a NÉP elvárásairól.

Aug. 19. szombat

Ma is zúgtak eleget Petiék, azaz az egész Red Bull Air Race csapat, akik majd holnap élesben szerepelnek a Dunán valószínűleg több ember előtt, mint amennyit Orbán Viktor kicsődített a Kossuth térre. Tegnap nekiindultam, én balga, majdnem délben, hogy a 7-es busszal elandalogjak a Dunáig. Már az Etele téren leszálltam, megelőzendő a hőgutát. Ásnak és dugóznak arrafele. Bementem hűsölni a piacra, vettem is egy zacskó szép, gyalult tököt kaporral. 500-ért, ami igen meglepett. Hahh, ennyiért egy kiló csirkecombot is vehettem volna!

Nem baj, boldogságom mégis töretlen. Gyermekemben olyan tulajdonságokat, elszánásokat fedezek fel, amikről szeretném hinni, hogy van közöm hozzájuk, legalább annyiban, hogy a magvaikat én ültettem el. Képzeld, tanul! Szombaton! Önként és lemondva róla, hogy a képernyő előtt lövöldözzön, vagy a haverokkal nyüzsögjön akárhova. Banki alkalmazott lesz, vagyis máris az, mert sikeres teszttel felvételt nyert, most pedig a nagyon kemény tanfolyamot gyűri. Engem már most is elképeszt, mennyi adat van a kisujjában, de még mindig csak egy konklúziót továbbít felém: eszedbe ne jusson hitelt felvenni! Ettől nem kell félnie.
Nem emlékszem rá, hogy valaha is noszogatás (sőt életveszélyes fenyegetések) nélkül rávetette volna magát bármilyen tankönyvre...

A boldogságom lényege nem ez, hanem a motiváció: talált olyasmit, talán szakmának is nevezhetem, ami végre érdekli. A jövője lehet. Az út, ami nem a semmibe vezet. Volt ő már király számítógépes játékversenyben, ördögbot-billegtetésben, fociban, biciklizésben, liftrongálásban, tequila-ivásban, csajozásban, majd meghalt a Quasar-ért (amit már bezártak, ott sötétben lövöldözni kellett olyan lézerpuska-szerűséggel), de még egyszer sem hallottam tőle, hogy ezeknél fajsúlyosabb dolgok érdekelnék. Hadd higgyem, hogy ennek a gyereknek az alapjait mégiscsak én raktam le, hogy az én érdemem is (a jutalmam mindenképp) az, ha végre sínre kerül, bár jól tudom, mennyi véletlen kell ahhoz, hogy az ember és a hivatás egymásra találjon valahol rengeteg próba és kitérő után. Igen, igen, győztünk! mondanám, ha nem lenne minden hétfőn vizsgadolgozat, amivel szelektálnak. De mivel most is tanul, és nem hülye (sőt), reménykedhetem, hogy veszi az akadályokat. Tehát boldog vagyok. És ez olyanfajta boldogság, ami nagyon eltér mindentől, amit eddig ennek mondtam vagy hittem. Beteljesülés, megnyugvás, elégtétel, hogy mégiscsak olyan embert neveltem, vagy hadd legyek szerénytelenebb: úgy, olyannak neveltem, hogy ilyesmire képes, alkalmas, és most már hadd szaladjon el a ló: szép és okos és nagyszerű! Hajjde jó is ez!

Már összekevertem a salátaöntetet órákkal ezelőtt, hadd szokják egymást az ízek. Alap: olívaolaj, aztán hagyma, fokhagyma, citromlé, bors, só, olívabogyó leve, tejföl, pici cukor, petrezselyem, de belekevertem a tegnapi tejföllel ízesített babkonzerv maradékát, mondhatom, IGEN íze van. A zöldek felvágásával az utolsó percig várok, főleg a salátáéval, mert az elfonnyad, ha sokat ácsorog. Lesz benne nemzeti szín. Uborka, paradicsom (a paprikát nem szeretem, túl domináns), fejes saláta, fekete és zöld olajbogyó, bébirépácska. Talán mandulát is szórok bele. Két nagy tállal kell készítenem, mert Marihoz naponta bejelentkezik még valaki, pedig alapból csak öten akartunk egyet grillezni. Már legalább tízen vagyunk, és minimum 4 a kutyák száma. Ez egy olyan kutyásnők-találkozója, bár két fiú is színesíti a meg nem hívottak palettáját.

Édes fiam megkérdezte, mikor az öntetet kevertem, hogy mit csinálok.
- Marinál buli lesz, enyém a saláta - feleltem, úgy két órával ezelőtt.
- Kéne valami vacsora - jött be az imént.
- Jaj, pedig úgy terveztem, hogy ellógok a bulira, és megúszom a vacsorafőzést - viccelődtem vigyorogva.
- Milyen buli? - nézett értetlenül, és látható volt, hogy nem érti a humort.
- Mondtam, hogy buli van a Marinál.
- Nem mondtad! Mikor mondtad?! - támad zord arccal.
- Amikor a salátaöntetet kevertem.
- Jujj - csikorgatja a fogát -, milyen szemét vagy! - és el. Utánalovagoltam a szobájába, ahol könyvét lapozgatta, rám se nézve, nehogy azt higgyem, hogy odafigyel.
- Ezt talán visszavonhatnád - fojtottam vissza az őszinte haragomat.
- Mindig úgy mondod (kezével két idézőjelet formál), vagy suttogod, hogy ne halljam, aztán azt mondod, hogy te mondtad!
- Tudod, ki a szemét? Te vagy! - csuktam be az ajtót. Aztán gyorsan körülnéztem, mit főzhetnék vacsorára, a tejfölös krumplifőzelék volt már reggel is az elképzelésem, de a krumplis zsák lent van a kocsiban. Öt kiló. Megint benyitottam az oroszlán barlangjába.
- Megkérnélek valamire. Hozd fel a krumplit a kocsiból, mert én nem merek emelgetni, a sérvem megint nyilall.
- Majd eszem máshol - volt a válasz.
A vacsorát tehát megúsztam. Hülye azért nem vagyok, mondja a reklám, és ezúttal igaza van. Nem fogom felcipelni a krumplis zsákot. Ezennel a mai boldogságom törölve a vacsorával együtt...
Ezt is én neveltem... Én, a szemét. Egyszer azt mondom, az anyaság a legszebb dolog a világon, másszor azt, hogy hálátlan, reménytelen és minden bánat forrása. De most buliba megyek, mindjárt tépkedem a salátát, aztán becsukom az ajtót, és mindenki azt csinál, amit akar.

Aug. 18. péntek

Hadd Mokkázzak egy kicsit megint. Beszélgetés a Sziget zárónapjáról a főrendezővel, aki aggódott, hogy nem lesznek elegen. Csiszár:
- Azért ez várható volt, tehát itt mondtam is, hogy az utolsó napra azért ez várható volt, és azért... azért szerintem itt a... azért, mmm, nem szabad elmenni amellett, azért ti hozzáértően szervezitek ezeket a dolgokat, mostmár, ha máskor nem, a tizennegyedik alkalommal, mer azér az utolsó nap az egy oan, olyan programjában, olyan RETTenetesen erős... nevekkel. Ha csak magamat veszem, tehát a volt sátornál, tehát, tehát ilyen, hogy, hogy Iggy pop, vagy, vagy Prodigy, vagy Anima Sound System ésatöbbi-ésatöbbi-ésatöbbi, szal azért ez prognosztizálható volt, hogy az utolsó napon azé ott egy! (asztalra csap)

Ráz az ideg. Nem voltam elég gyors, hogy átkapcsoljak, mikor Anyuka belefogott az "Amikor manócska még a pocakomban volt" kezdetű mézédes reklámszövegbe. Csiha! (Ez egy hangutánzó szó: ha a tábláról a krétát egy száraz papírral törlöd le, feláll a szőr a karodon és összecsikordulnak a fogaid!)

Aug. 17. csütörtök

Voltál már úgy, hogy egy telefonszámot a kezed tudott, az agyad meg nem? Így jártam a kapunyitogató kóddal. Elvétettem, egyszerre 2 billentyűre nyúltam rá, aztán törlés után fogalmam nem volt, mi a kód. Hátráltam tíz lépést, próbáltam a fejemből kitörölni azt, ami eszembe se jutott, és megint szűzen, gondolat nélkül odalépni a billentyűkhöz, ahogy minden nap, mert a kezem úgyis tudja. Sikerült! De ne kérdezd, mi a kód.

- Pfuj, mi ez a bűz? - lép hátra Dániel, mikor elhaladok mellette. Kissé tántorog, most ébredt, vagy inkább még nem is, összes haja égnek áll, szemöldöke összehúzva. Egy szál trikó rajta, a többi meg lóg.
- Mire gondolsz?
- Mi ez a pacsuliszag?
- Azt a Gilette dezodort kentem magamra, amit te is szoktál.
- Elviselhetetlen a bűz. Nem értem, minek kell parfüm kora reggel!
- Nem érted, hogy nincs rajtam parfüm?
- Mit ordítasz, itt állok előtted!
- Nem ordítok, csak beszélek. Nesze, szagold meg a hajamat, arra fújtam egy kis lakkot. De alig van szaga. Mi a bajod? - Választ nem kapok, tántorgó léptekkel beveszi magát a fürdőbe, és arca tömény utálat. Ja, és meg nem értés. Nem mintha én érteném. Amit tudok: ébredés után nem bírja a hangoskodást, a szagokat, a kérdéseket, meg általában engem se. Valahol én is így vagyok ezzel, vajon mit csodálkozom?

Nők halántékához pisztolycsövet nyomni nem férfias viselkedés, mondotta a rendőr Ambrus Attiláról.
- Ez egy nézőpont az átlagember számára - felelte Csiszár. - A másik nézőpont, amiből él a viszkis legenda, hogy a nép egyszerű gyermeke a bankároktól... meg se fordul az ember fejében (jobb kézzel jobb fülénél csavaró mozdulatokat tesz, mintha vízcsapot nyitna ki), hogy az én pénzemet viszi, a bankárokat... elviszi... és mint a... modern kori Robin Hood éli az életét. Hát azért ez is egy másik old... tehát ez egy másik oldal, de hát azért ez is él...

- A választók telefonon is hallhatják a kormányprogram egy-egy dolgait - na ki mondta? Előbbi.

- Női fürdőruha? Már nincs. Csak férfi úszónadrág - közölték velem a tecsóban. Igaz is, hiszen már lassan hull a hó, mit keresek én ilyenkor fürdőruhát?

Á, emberi hangok, emberi beszéd, jól fogalmazott, kerek mondatok, sugárzó intelligencia - gondolhatod, hogy nem a Mokkáról beszélek. Asszem Dominó az adás címe, az ATV-n. Mészáros Tamás vezeti. Bár a közel-keleti eseményeket taglalják, ami nem kedvencem, rezzenetlen pillantással és olyan odaadással kellett hallgatnom, hogy szinte állt a levegő és megszűnt a külvilág. Lenyűgöz az értelmes beszéd. És annyi mindent megértek az ottani világról, amennyire nem is számítottam.

Ismerem ezt a biztonságpolitikai szakértőt a szikár arcával, hatalmasra tágult, mosolytalan szemével, ami mögött irtózatos tudás és tapasztalat érződik (szinte kiabál), belém fúrja a rezzenéstelen tekintetét (azt hiszem, gyorsan bele tudnék szeretni), kifogástalanul szerkesztett mondatai és célratörő mondanivalója fogvatartanak. Georg Spöttle. Nagyon halvány akcentus érződik a beszédén, valószínűleg a német az anyanyelve - ott is él -, de a magyarral is sokkal jobban boldogul, mint boldogtalan Mokkás ismerőseim. A gerillát gerijának mondja, ebből világossá válik számomra, hogy spanyolul is beszél, az Apache helikopter nevét epecsí-nek ejti, ami arra utal, hogy amerikaiul is tud, a többi elbeszéléséből pedig nyilvánvaló, hogy számos arab nyelvjárásban is otthon van, mint ahogy a közel-keleten is gyakori vendég. Sugárzik belőle a tudás. Egyetlen fölösleges szava nincs, amit mond, arra muszáj figyelni. Boldogan megírnám az életrajzát, sikerkönyv lenne, az biztos. Pár mondat után rájöttem, évekkel ezelőtt is láttam már a tévében, elbódított lenyűgöző tájékozottsága, pedig akkor még nagyon fiatal volt. Titokzatosság lengte körül, ez egy nagyágyú, gondoltam, akit csak ritkán vetnek be, nem szoktak vele verébre lőni. Te jó ég, mi mindent szedhetett magára azóta! Sokért nem adnám, ha egyszer mosolyogni látnám. Szinte vibrált körülötte a feszültség: egy percre sem szűnt meg koncentrálni, másokra figyelni. http://www.nyugat.hu/cgi-nyugat/cikksql.cgi?cikk=12695&printer=on

Aug. 16. szerda

A vandalizmusról szólva Jakupcsek azt mondta: "Szinte alig van olyan dolog, ami nem marad épen." De a mellette ülő Jenő is hozzáadott értéket, midőn kis csalogányunk, Szandi családi életét méltatta így: "Teljesen emberi módon éltek, és ez nekem jó." Majd: "Hadd fejezzem be a végét". Gabika nekikezdett: "Lányával egy hasonló női történet... (itt habozott, hogy is lehetne befejezni, én kiabáltam neki, hogy 'esett meg!', hiába) ...történt meg" - így tehát a történet megtörtént. Gyárfás szült egy új jelzőt: "univerziális". Ha egyszer mondta volna, nyelvbotlás. De kétszer mondta.

Szabadalmat fogok benyújtani a bevásárlókocsik mozgási energiájának hasznosítására! Gondold el: négy kerék, ami naponta rengeteg órán keresztül forog, mennyi elektromos áramot termelhet, már csak a technológiát kell kifejleszteni. Hány boltban hány ember mennyi időn át tologatja ingyen! Jutott ez eszembe arról, hogy a Tescóban a kocsi műanyag fogantyújáról lelógó ujjam és a fémváz között áthúzás keletkezett: tisztán hallottam a szikra pattanását, meg a káromkodást, ami belőlem jött, miután elkaptam onnan a kezem.

Flipper Öcsit (ne kérdezzétek, ki ő, fogalmam nincs, de biztos valaki, ha már a Mokkába hívták) alkoholistának bélyegezte felesége, mire ő: "Ezeket a vádakat sértettségnek fogom fel." Hajjde.

Beléptem a szobába, kutya úgy lapított a szőnyegen, olyan bűntudatos szemmel nézett, tudod, lesunyt fejjel, füllel, csak a szemét emelve rám, mintha ki tudja, mit követett volna el. Nem értettem. Csak fél óra múlva jöttem rá, mikor a kanapéról kivittem a tányért. Amin kellett volna lennie egy falat pizzának. De még e hiány felfedezése is percekbe telt, hisz oda se figyeltem, mit csinálok, az után esett le a húsz fillér, hogy a fény a tányérra vetült, és az amolyan "kutyatiszta" volt. Majdnem, mintha elmosták volna, de látszott rajta néhány nyelvcsapás halvány csíkja. Na végre megvolt a magyarázat a bűnbánó pillantásra, amit igazából akkor nem is próbáltam értelmezni, csak így utólag tudatosult. Nem mondhatnám, hogy sziporkázóan működik az elmém, de azért idővel általában sikerül összeillesztenem a történések mozaikjait.

Várjál, egyszer a fürdőben tollászkodván hallom ám, hogy nyüszögnek a konyhában. Majd halkan, csak féloldalt, lopva rám pillatva a dög eloldalog az ajtó előtt a szoba irányába. Ez is csak később állt össze logikai sorrá, amikor jól megérdemelt reggelimért a konyhába léptem. A széken hagytam sülthúsos szendvicsemet az utolsó szelet kenyérből. Az orrmagasságban illatozó csábítás ellenállhatatlan lévén - bűntudattól nyüszítve, de - megette. Tudja a nyavalyás, mikor bűnözik, de az vesse rá az első követ, aki maga képes legyőzni az életösztönét - végül is kutyáéknál az evés, a zsákmányszerzés annak számít. Nem tudtam haragudni rá, bár a reggelim ezzel elnapolódott. Ez volt életében a második eset, a pizza a harmadik. Elsőre egy kiló, gyönyörűen felkockázott disznócombot szippantott ki a tálból (csont nélkül), amit szintén a kanapén hagytam (ott szoktam húst boncolni a tévé előtt egy nagy tálcán). No akkor nagyon megszidtam, aminek oka nem is annyira a képzelt pörköltről való lemondás volt, hanem az aggodalom, hogy betegséget kaphat tőle, tudod, borsókaveszély. Attól kezdve tudta, hogy ezek az orrszinten elhelyezett falatok tiltottak, tehát kellő bűntudattal - akár sírva - ette meg a másik kettőt (képzelem, mit élhetett át a szendvicsemnél: "Jaj, nem szabad, nem szabad, de mégis... imádlak, légy az enyém, könyörgöm, bocsássatok meg, de nem bírom..." és hamm). Védelmében el kell mondanom: számtalanszor hagyok ott a kanapén tányért, amiben vacsoramradék van, akár másnap reggelig, nem nyúl hozzá. Csak két dolognak nem tud ellenállni: a húsnak és a sajtnak. Mindig mondom, hogy aki kutyát tart és tanít, az maga is sokat tanul. Kutyául. Tudom például, hogy ami akár csak húsz centivel is följebb illatozik, mint az orra magassága, azt sosem jutna eszébe megkaparintani, még ha sajt, akkor se.

Valaki műrepül, hallom a félreismerhetetlen zúgást, biztos a Tétényi-fennsík fölött, mert Budaörsön már tilos. Te jó ég, hány százezer ilyen hangot hallottam már! Bár nagyon távoli hang, mégis felfigyelek rá, és tudom: most vette fel zuhanásból. A következő, sokkal tisztább hang egy villamosé, ami a Fehérvári úton száguld. Ez valahogy nem vált ki belőlem érzelmeket. Csak eszembe jut: mindjárt lezárják majd egy évre a metróépítés miatt. Még szerencse, hogy nem kell a városba járnom, tőlem csinálhatnak, amit akarnak.

Aug. 13. vasárnap

- Mi lesz kaja?
- Hal.
- Milyen hal?
- Sült.
- Köret?
- Rizs.
- Milyen rizs?
- A tegnapelőtti. A hűtőből.
- Már akkor is szar volt... - átlagos párbeszéd Danival. Annyi ideig főztem tényleg szar rizst, hogy csakazértis úgy megtanultam, hogy ma már képtelen vagyok szart főzni. Mindent legrimaszol, bármit teszek elé. Aztán a haverjainak azzal dicsekszik, milyen jó kajákat főz az anyja. Mellesleg szeretnek is itt zabálni mind.

Dévényi "Tibi bácsi" azt mondta a minap, hogy "A tűzoltók élete elég frekventált helyen van". Azután hallgattam némi rendőrnyelvet, ami teljesen más, mint a normális, például "A tegnapi nap reggelén" tegnap reggel helyett és így tovább. Majd Jakupcsek: "Óhatatlan, hogy ne tegyem fel a kérdést." Első hallásra talán nem rossz, de ha belegondolsz, inkább: Óhatatlan, hogy feltegyem a kérdést... Nem igazán szenvedhetem ezt a Jakupcsek-Csiszár párost, túl egy húron pendülnek még a kétértelmű dolgok hangsúlyozását illetően is, amitől nekem minimum hányingerem van. Egy kicsi kislány - Bogi - azt mondta egy iskolatársait illető kérdésre - miután a riporternő azt feszegette, hogy áll a srácokkal, hogy "A fiúk egymással barátkoznak". Mire Jakupcsek: "Ez nagy baj, de ezt majd később megbeszéljük..." - közben Csiszárral összevigyorgott - mit vigyorgott, nyerített -, világos utalás volt ez az előző napi meleg-kérdésre, mikoris azt taglalták, vajon Kiszel Tünde volt barátja tényleg meleg-e, miközben Tünde mellett ott ült egy vadul kifestett transzvesztita a nagy-nagy elfogadás jelképeként. Na az ilyenektől is mentsen meg a jóisten. (Sajnálok mindenkit, akit ez a szar kielégít, meg azokat is, akik ilyenkor kénytelenek csatornát váltani. Szeretném inkább a csatornát sajnálni, hogy ezzel nézőket veszít, de nem vagyok benne biztos, hogy igen.)

Olyan méltatlan, olyan undorító számomra, hogy még egy teljesen ártatlan kislánnyal történő beszélgetés is ilyen gondolatokat ébreszt ebben a két emberben! És méginkább: ezt kívánják ébreszteni egy rakás nézőben. Miért nem tűnnek már le a francba? A saját szintjükre, valahova. Azt még meg is értem, hogy Csiszár (róla nem is feltételeztem mást) mindenre ugrik, aminek nemi jellege van, és félre lehet érteni, hangos gesztusokkal utal rá, hogy ő milyen kitűnően "érti ám!", mintha díjat osztanának minden olyan véletlen szóért, amibe valaki sikeresen belemagyarázhat valami mást, de hogy ehhez Gabriella is parírozik, az végképp nem nőies. Pedig mióta a Mokkánál van, sokat dolgoztak az arcán, hogy a meztelencsiga-külsejét valami nőiesebbé formálják, egész nagy sikerrel. De ami a száján ilyenkor kijön, azt nem tudom se kecsesnek, se gyengédnek, se szépnek nevezni, amik pedig egy nő alapvető tulajdonságai kellene hogy legyenek. Brrr!

Ne húzd fel magad. Ezek miatt nem érdemes.

Aug. 8. kedd

- Mossál! - ez parancs. - Már nincs tiszta gatyám! - Ez szemrehányás. Aztán mikor elmegy, szemrevételezem a fregolit, ott hátul még vagy öt tiszta gatya lóg. Ez volna az az ember, aki sosem néz a dolgok mélyére? És ez az én hibám? Merthogy én neveltem? Ilyenné? Dehogy!! Mindig hidegrázást kapok tőle, ha ő elkezd valamit keresni: biztosan tudom, hogy a dolog ott van az orra előtt, de nem veszi észre. Millió tapasztalatról tudnék beszámolni ez ügyben. Már mondtam: a frigóban is mindig a felső polcra teszem azt, amit nem akarom, hogy lásson, mert lusta annyira lehajolni, hogy az alsó polcokon kívül bármire rálátása legyen. Normál fridzsiderem van, ami a padlóról kezdődik, és max. 1,2 méterig tart. Hajolást igényel, nem vitás.
Gyűjtöttem pár édes mondatot az elmúlt napokban (közben dühöngök, hogy valamiért lelassult a gépem, a leütések nem olyan sebességgel követik egymást, ahogy leütök, ha törlök, nem találom el a ritmust, több betű tűnik el, mint amennyit szerintem deleteltem... valami gáz - fáziskésés - már megint, amiről fogalmam sincs, hogy miért...) Szóval egy szöszi valamilyen miss királynő azt mondta nemrég egy kérdésre, hogy a férfiak mennyire nyüzsögnek körülötte: "Nem mernek odajönni hozzánk, hiszen nincs elég merszük" Hát hiszen tényleg. Anyám. (Miért is, hogy mindig az "anyám!" felkiáltás jut először eszembe, ha ördögi baromságokat hallok? Vagy néha a "Jézus!" Lehet, hogy ez kóros?)
Még mindig szoktam nézni a Mokkát, annak ellenére, hogy nincs ott se Havas, se Claudia, jobb híján Jakupcsek mondataiba kötök bele. Azt mondja: "szeretethetőség". Annyira mondta, hogy riportalanya ott szemben betűre megismételte ezt a szót. Sze-re-tet-he-tő-ség! Anyám! Mia fszt jelent ez?
Csiszár Jenő beszélgetett az Emberibb parkolásért mozgalom alelnökével, olyasmiről, amiről fogalmam nincs. Van állítólag egy honlap, ahol parkolójegyet lehet ingyen venni, de az egész lényegét nem magyarázta el senki, miközben érezhető volt, hogy Csiszár tudja, miről van szó, de mélységesen lenézve a közönséget, egy szó magyarázatot nem adott, hogy én is értsem, mi a frász ez az egész. Sikerült neki: azóta se értem. Az alelnök a honlap címét úgy hadarta el, hogy képtelenség volt megjegyezni. Köszi, most már sokkal műveltebb vagyok!
Hadd fejtsem ki, mennyire utálom azt a riportert, aki a tudás birtokában teljesen megfeledkezik a tudatlan közönség tájékoztatásáról. Csiszár ebben ász, úgyhogy: Csiszász.
"Hogy a haláltudatunk éljen..." - mondá Verebes Felföldi László színésszell kapcsolatban - aki meghalt - egy körmondatot fűzve. Ez már a Napkeltében volt. De ez is hajjde!
Aztán Baja Ferenc így fogalmazott: "Chipkártya lép be az állampolgárok kezébe." jaj, ne, ne lépjen senki és semmi a kezembe, ha kérhetem!
A múlt pénteki vendégség igen jól sikerült annak ellenére, hogy Kati majd 3 órával később vitt engem oda ahhoz képest, ahogy vártak. Lett volna programjuk a házigazdáknak az est hátralévő részére, de hát... miattunk elmulasztották. Nem tehetek róla, én ilyenkor kínosan érzem magam, Kati meg nem. Irigylem ezért. Egy csomó aggályt mellőzhet az életéből. Mindazonáltal jókat röhögtünk, Kati kitett magáért, mikor az önkormányzatnál tett látogatása kapcsán megélt horrorokról mesélt, elejtette, hogy "arcképes fotót kértek" - hát ezen még ma is tudok röhögni, ott is tudtam.

Aug. 6. vasárnap

Meglep, hogy ezek a toronyugró srácok milyen rövid lábúak! Az ilyet én töpszlinek hívom. Lehet, hogy a hosszú lábúaknak nehezebb összerendezni a lábaikat? Az én etalonom egy férfinál a keskeny csípő, és a törzsnél hosszabb láb. Hát ezek a fiúk egyáltalán nem jönnek számításba. Többet is láttam, akinek nemhogy egyforma hosszú volt a lába meg a törzse, de a lába még rövidebb is. Úgy látszik, az ilyen rövidlábú alkat a műugró alkat...
Ne csóváld, ne csóváld! Kutya merően figyel, és ahányszor ránézek, vadul farkat csóvál. Mit akarhat? Istenemre, ha csak titokban fordítom felé a tekintetem, azt is észleli, arra is csóválni kezd. Ki a frász tud ilyesminek ellenállni? Egyértelmű, hogy le kell mennem vele... Olyan kitartóan bámul, és olyan mértéktartóan, alig hallhatóan sípolva lélegzik, hogy elérzékenyülök. És máris megyek.

Aug. 4. péntek

Most vendégségbe készülök, Kati értem jön, naná, hogy már félórát késik. De így legalább iszogathatok. Rudiék látogattak haza Németországból, öröm lesz látni őket több mint egy év után. Tűkön ülök, de minden hiába. A kapucsengő csak nem szólal meg. Addigis.

Augusztus 2. szerda

Türelmet kérek, tárhelyet keresek, addig itt minden dugulva van.