jEditRegion4
2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr
2009. április 30.
Ahogy szokott, kéretlenül mellém szegődött a Zsombor utcai kikent öreglány, szerencsétlenségemre épp akkor mentem el a kapuja előtt, amikor betette maga után.
- A villamoshoz megy? - kérdezte félig a hátamtól, de nem tudtam megúszni.
- Nem - feleltem, és örültem, hogy a mindössze 50 méterre lévő sarkon lefordulhatok, mert tudtam, hogy viccet fog mesélni. Gyurcsány-viccekre volt kihegyezve, de természetesen, a korral haladván, immár Bajnai Gordon az, aki számára a téma.
- Milyen az új nemzeti zenekar? - kérdezte a mindenttudó rúzsos mosolyával.
- Nem tudom - felelém kötelességszerűen.
- Középen egy gordon-ka, körülötte meg tízmillió bőgő-s.
- Hehe.
Nem tudom, te hogy vagy vele; én gyakran kritizálom anyaságomat. Rengeteg hibát találok a módban, ahogy gyereket neveltem. Sok mindent csinálnék másként. Néha csodálkozom, hogy lett a gyerek normális, rossz társaságtól és szokásoktól mentes, talán még azt is rámondhatnám, hogy jó. Százszor több figyelmet érdemelt volna tőlem, amikor kicsi volt. Amikor a bolgár aranyhomokra vittem egy hétre, és a fák között sétálva beszélgettünk, akkor ébredtem rá, hogy addig szinte még nem is beszélgettünk ilyen ráérősen. Ő is ezt mondta. Volt vagy öt éves. Soha el nem múló lelkiismeret-furdalás gyötör azért, hogy biztos lehettem volna jobb anya. Igaz, hogy majd minden edzőtáborba és versenyre magammal vittem, de azért volt, ahová nem. És azokat a heteket nem pótolhatom be soha.
Talán attól lesznek a csodálatos nagyanyák, hogy már ismerik anyai hibáikat, és még egyszer nem követik el: az onokát példaszerűen szolgálják ki. Nagyon szeretném megérni, hogy unokám legyen, de semmi remény. Daninak még barátnője sincs évek óta. Ki érti ezt? Több mint 180 centi, jó alakú, szép arcú, sűrű szőke haja van, ami akkor is jól áll, ha reggel felkel, jó a dumája (ebből él), értelmes és határozott jellem. Amit leírtam, az valakinek akár ideális is lehetne. Ha nem lett volna két, évekig tartó kapcsolata, kezdenék aggódni, hogy talán nem is érdeklődik a nők iránt. De tudom, hogy igen. Csak nem eléggé.
 |
Aj, sikerült elmennem végre felülvizsgálatra. Kiírták, hogy hozott cd-re örömmel másolnak röntgen-felvételeket, mégis, mikor az ominózus ablaknál átnyújtottam a lemezt, a nagyon negatív hölgy (sugározta a mit miért nem akarok, nem tudok, nem lehet megtenni) azt mondta, túl sok a várakozó, csak akkor tudják cd-re menteni a képet, ha belefér az időbe. Nem sokkoltam őt olyan megjegyzéssel, hogy ez max. egy percbe kerül, sorsára hagytam az ügyet. Ám sikerült. |
Remélem, nem sokkol a csípőm látványa a beépített vasakkal. Én már megszoktam. A leletben az szerepelt, hogy megrövidült a lábam, plusz a combfejben van két félcentis "degeneratív ciszta". Talán a sötét foltok lennének azok. A sebésztől kérdeztem, mit gondoljak erről. Azt felelte - már megint, mint a múltkor -, hogy kérdezzem a radiológust. Aki mindenfélét leír, amit lát. Neki ehhez semmi köze. Ne törődjek vele? - kérdeztem. Ne, felelte. Nos, tehát, akkor most élek itt két degenratív cisztával, és nem tudom, kit kérdezzek meg arról, hogy mi ez. Igazából nem is érdekel. Isten kezében vagyunk, legyen, ami akar. Maradjunk annyiban, hogy minden ciszta le van szarva.
Dani naplemente
Az An-2-esben repültünk hazafele egy edzőtáborból. Az ablakon besütött a vörös, késői nap. Dani arcára. Panaszkodott, hogy hányingere van - elég kicsi volt még -, tanácsoltam a mély lélegzetvételeket és a nyugalmat. Ült is szépen. Álmos volt, meredt szemében gyűlt egy nagyon fényes könnycsepp, amin átsugárzott a lemenő nap sugara. Mindjárt kicsordul, gondoltam, de elmulasztottam a pillanatot. Mire újra ránéztem, becsukta a szemét, a könnycsepp pedig eltűnt. Talán igaz sem volt.
2009. április 27.
Naná, hogy nem mentem el a vizsgálatra. Valamiért gyanús lett (a pénz meg éppen - mostanában soha - nem állt rendelkezésre). Az egészségem meg amúgy is ráér.
Egész hétvégén rekvirálva volt a monitorom, megfosztattam tőle, mivel minimum 3 srác dekkolt nálunk. Mindnek monitor kellett a játékhoz. Aztán még Moto GP, Forma-1. Hajnalban, délután. Hatalmas lábas gulyáslevessel járulatam hozzá a kollektív élvezethez. (Amikor Dani bejön, és száját nyalogatva azt mondja: anya, ez isteni volt! - akkor én olvadok.) Mivel szeretek olvadni. Mivel mindenben megfeleltem (rendelésre kalácsot, vajat, majd virslit mustárral) szervíroztem reggelire stb), és még Forma-1 is volt, istenien telt a hétvége.
Maci. Kivitték a Duna-partra, az újjáépített részre, a Galvani út végén. Sajnos, a szórakoztatásra épített részre nem lehet kutyát vinni (minden ízem berzenkedik ellene, hisz már 27 évvel ezelőtt is nem volt olyan étterem, ahová a kutyát be ne vihettük volna az NSZK-ban!), viszont attól jobbra van egy partrész, ahol lehet kutyázni. Macit próbálták bevontatni gyengéden a vízbe, előző rossz és hirtelen tapasztalatai miatt ez lassan ment, de azért hasig hajlandó volt vízben maradni. Az úszásra szerintem csak úgy lehet rávenni, ha valaki előúszik neki. Majd ha melegebb lesz. Türelem. Nagyon szép, hogy Dani ennyire magáénak érzi, és mindenhová vinni akarja. Akár éjjel 2-kor is sétál vele. A Duna-kaland után Dani berakta a kádba, és lezuhanyozta, mert sáros volt. Ilyenkor lehetetlen kivédeni azt, hogy végigcsurgatjuk az útvonalat, amelynek a végére lehelyezzük a kutyát - ez esetünkben a lépcsőház volt -, és végre megpróbáljuk megtörölgetni (sok felmosás). Maci virgonccá vált a zuhanytól, első útja az ágyamra vezetett, felugrott, hogy kinézzen az ablakon. Bizony elhajtottam, ezek - és jól látható lábnyomok - után különböző iszonyatkodásokat hajtott végre még. Lekushadás, ugatva játékra hívás mindenkitől, aki jelen volt. Végül a srácok elhajtották hozzám, hogy én dobáljam neki az oroszlánt, a zoknikat, meg bármit, amit boldog diadallal előhozott valahonnan.
Maci már a tv-távirányítókat is ismeri. A mediabox szürke távkapcsolója arra szolgál, hogy csatornát váltsak. Semmi reakció. A feketével szoktam a tévét kikapcsolni. Amikor azt a kezembe veszem, máris fülhegyezés, figyelem, felugrásra kész, mert ez előzi meg a sétálást. A gazdasági válságra tekintettel mindig kikapcsolom a tévét, ha őt leviszem. És tudja.
2009. április 21.
Felhívott egy x cég, hogy 10500-ért jutányosan teljesen kivizsgálnak. Kaptam időpontot holnaputánra. Mikor megkérdeztem, miért csinálják, azt felelte a nő: Segíteni akarunk az embereken. Nevettem. Ő is nevetett. "Olyan hihetetlen ez?" - kérdezte. Igennel feleltem. A felsoroltak szerint a vizsgálat szinte mindenre kiterjed, csontokra, fejre, testre, belső szervekre. Ha egy nagy humbug az egész, majd megírom. Ám az is lehet, hogy meggondolom magam. Messze van még a holnapután.
Macival ma reggel nagyon türelmetlen és durva voltam. Rákiáltottam, hogy jöjjön már, miután percekig dekkolt valami szagon, én meg menni akartam. Tényleg durván szóltam hozzá, talán még káromkodtam is. Ezek után, a kanapén ülve, hiába hívtam, két métert tartott és csak nézett. A szemében azt láttam, hogy nem szeret, és nem fog odajönni. Nem is jött. Megcsapott a kiközösítés szele, rossz érzés volt, hogy nem hajtja le a füleit, nincs arcán semmi gyengédség, csak figyelt és nem mozdult. Egy órába telt, mire fokozottan gyengéd gügyögéssel elértem, hogy odajöjjön, és hagyja magát vakargatni. A mindenit. Ez a kutya végül meg fog nevelni. Ahelyett, hogy fordítva lenne.
Besenyő gépe kigyulladt Dubaiban, bár még nem azzal repül, ami magyar gyártmány, de ez is MX-szel kezdődik (mint az az ultrakönnyű, ami a levegőben szétesett, és az a cég gyártotta, amely Peti új gépét is). Eloltották, nem lett semmi zűr, de az, hogy csak 10. lett, magáért beszél. Egész nyáron aggódnom kell, pláne, miután beül a magyar típusba. Nem tudom leküzdeni az aggodalmamat. Augusztus 20-áig fog ez tartani. Ha ott nem lesz semmi baj, megnyugszom.
2009. április 20.
A rigó hangosan dalol. Maci tegnap ÚSZOTT! A Margitsziget híd felőli oldalán bedobtak neki egy flakont, gondolkodás nélkül utánaugrott. Amikor elmerült, nagyon meglepődött, és gyorsan kimenekült a partra. De nem csapkodott, hanem úszott. Nem volt több ez pár percnél, és azt is tudom, hogy a lehető legrosszabb kezdet, de mégis van már fogalma a vízről. Nem lehet minden olyan ideális, mint Csumival volt: egy délegyházi sekély tóba besétáltam, és ő úgy jött utánam, mintha ez volna a világon legtermészetesebb. Innen kezdve imádta a vizet, nem félt semmitől. Szerintem Maci víz-hozzáállásával még lesz bajunk. Én már annak is nagyon örülök, hogy a fiam ennyire saját kutyájának tekinti ezt a jószágot. Ez egy vadonatúj hozzáállás a kutyához. Volt részem némi manipulatív irányon, hogy ez így legyen, de szerintem mindenki hasznára van.
2009. április 19.
Jellemző a rossz anyára (rám), hogy a fia pánikroham-közeli állapotát fel se jegyezte. A kutya elütése napján Dani nagyon közel volt megint a pánikhoz. Simogattam, és megígértem neki, hogy nem lesz semmi baj (ahogy azt authentic american filmekben szokták előadni, és mennyire utálom őket, de hatott).
A figyelmem azóta se lankad, gyerek-kutya viszont a világon semmit nem produkál, amiért aggódni volna ok. És mivel minden rosszban van valami jó, Dani hozzáállása mostantól az Igazi Gazda hozzáállása, és amikor napjában háromszor felhívott a baleset után, mindig úgy kezdte: "Hogy van a kutyám?" Itten a birtokosragon van ám a hangsúly, merthogy Csumit sose nevezte a kutyájának. Ez a kis Maci viszont teljesen beette magát a lelkébe.
A Forma-1 nálunk olyan, mint arabéknál a kötelező ima: szent és kötelező, sőt kikerülhetetlen. Azt, hogy rossz anya vagyok, ma is megkaptam két plusz vendég jelenlétében.
Mivel ma reggel volt esedékes a kínai futam, gyerekem két barátja már este bevette magát némi sörrel a lakosztályba, hogy reggel ne menjenek messzire, és ágyból nézhessék a történést. Nyolckor benyitottam a három alvó szobájába, és indítványoztam Daninak, hogy ha most felkel, és lemegy reggeliért, sőt kutyát sétáltat egyúttal, akkor pont minden meglesz, mire a futam kezdődik. Nem voltak illúzióim, mivel tudom, hogy minden tízpercnyi alvásért durván tud küzdeni, most is ezt tette. Motyogott valamit arról, hogy vigyem a hitelkártyáját, és fizessek azzal, ha netán reggelit vennék, de nem akartam venni. Más irányban szoktam reggel sétálni, ahol nincs közért, csak fák és bokrok. Ezt is tettem. Lazán. Jött aztán a mély hangon előadott szemrehányás, hogy miért nem tudtam vajon a CBA irányába sétálni?! A hangsúlyában benne volt, hogy micsoda anya is vagyok én, és egyáltalán. Most tehát jól meghúzom magam, mert hogy is néz az ki, hogy három felnőtt férfi szükségleteiről hajnalban nem gondoskodom? Hogy képzelem én, hogy Dani talán maga intézze a saját vendégei szükségleteit? El sem mondtam neki, hogy van itthon 3 zsömle és 6 tojás, csodás kolbászos rántottát tudtam volna - és akartam is volna - készíteni, ha nem így beszél. Most tehát megint rossz anya vagyok, így ment el, szinte dúlva-fúlva, két haverjával együtt, viszont mégis nagyon örülök, mert kutyát is elvitte a Gellérthegyre kirándulni. Ez délben volt, most mindjárt 7 óra. És az én dolgom mi? Hogy aggójak, vajon nem történt-e megint valami. Vastagon bízom abban, hogy odafigyel rá, és többé nem kockáztat. De nem bújhatok ki a bőrömből: csak aggódom, amíg haza nem térnek.
Overdose most izgalmam tárgya, nemsokára kezdődik a futama, ami idén egyetlen Magyarországon. Talán még a Forma-1-nél is jobban érdekel. Büszke vagyok erre a lóra, biztos elsírom magam, ha ma győzni fog. Még sosem vesztett, remélem, ma se fog. Christophe Soumillon belga zsoké maga jelentkezett azért, hogy lovagolhassa, holott ő - sztárzsoké lévén - felkéréseket szokott kapni. A ló tulajdonosa 850 ezerért vette ezt a lovat, ahogy mondta, az árverásen "reá maradt", és most másfél milliárdot ér. Mikor leszek én ilyen jó szimatú üzletember?!
Overdose persze nyert, és persze meg is könnyeztem. Végre egy magyar büszkeség!
Fú, az éjjel lerúgtam egy 50 éve fennálló üvegvázát, amit voltam hülye a keskeny tévém tetejére rakni. Anyám őrizte azelőtt, én meg az utóbbi 29 évben. Csak annyi kellett, hogy hajnalban nekimentem a tévéállványnak, és a tévé keskeny pereméről rögtön lezúgott a súlyos üvegváza, valami cseh üvegfúvó remeke. Volt olyan szíves, hogy csak pár szilánkot produkált, amit már össze is szedtem, és csak 3 nagy darabba törött. Viszont a szőnyegen találtam sok amerikai centet, plusz egy 200 Ft-ost, ami ezüst. Nem emlékeztem rá. Ezek voltak benne. Meg Csumi egyik zöld plecsnije, ami azt volt hivatott bizonyítani, hogy megkapta az x évi oltását.
2009. április 17.
Egy 82-ben született arrogáns, mindenttudó ifjúnak hogy mondhatnám - pontosabban: milyen hangszínnel, milyen meggyőzőerővel, amiben mégsem látszik se a könyörgés, se a parancs - azt, hogy pórázon sétáltassa a kutyát? Hogy érhetném el, hogy ne söpörje le, ahogy szokta, aggodalmaimat azzal, hogy persze, és a hangsúlyában benne van, hagy anya, hagyj végre békén, tudom, mit csinálok? Minden nap próbálok hatni rá, különféle stílusban, hangsúllyal, és mindig pontosan tudtam, hogy mégis azt fogja tenni, amit akar, és nem azt, amit tanácsolok. Szabadon hagyja a kutyát, hiába túl fiatal, és még tavasz is van.
Este 10-kor ágyamban olvastam, amikor mindenttudó fiam beállított falfehéren.
- Macit elütötték. Átrohant az úton. Legalább 40-50-nel ment neki egy autó, ami nem állt meg. Nagyot szólt. Becsuktam a szemem (hogy ne lásd, ahogy a belei szétfolynak az aszfalton, vizualizáltam azonnal, szintén falfehéren és ágyból kiugorva).
- És most mi van?!
- Nem tudom. Egyszer csak ott láttam a túloldalon, hegyezte a füleit, és sántított a bal lábára. Tapogattam, simogattam, nem látszik rajta semmi.
Maci bejött a szobába, miután sok vizet ivott, én is át-meg áttapogattam, semmije nem fájt. Még a lába sem. Értetlenül álltunk a tény előtt, hogy ez a kutya így megúszott egy igazi elütést. Azt nem mondanám, hogy én is megúsztam. Órákig nem tudtam elaludni, miután egy darabig csak a fejemet fogva próbáltam nem vizualizálni, mi minden történhetett volna, és űztem el Csumi emlékét, meg az összes ezzel kapcsolatos rémálmot.
Ha van ebben az egészben pozitívum, az az, hogy Dani a sötét előszobában magához ölelt, mint kisgyerek, aki anyjához bújik (merthogy azt tette), és szakadozott hangon a nevemet mondogatta, meg azt, hogy soha többé póráz nélkül nem viszi le a kutyát, megígéri. És ezúttal tényleg tudom, hogy komolyan gondolta.
Ma is egész nap figyelek, a traumát még ki nem heverő igen szar hangulatban és félelemben, hogy mégis valamit észreveszek, de még nem vettem észre semmit. Kutya teljesen normálisan viselkedik. Nem sántít, hiába tapogatom, masszírozom, nem jelez fájdalmat sehol. A vizelete sem véres. Azt kell hinnem, hogy ez a kutya gumiból, méghozzá legalábbis autógumiból van. Nem fog rajta semmi. No, azért egy dolgot észrevettem: amikor a széles úton átkeltünk, és várni kellett, míg egy autó elhúz, attól megriadt. Amit azelőtt sosem tett. Talán mostantól tisztelni fogja az autókat. Ami nem baj.
Nem állhatom meg, hogy ne filozofáljak egyet: ha úgy érzed, egyhangú, szar az életed, akkor hirtelen a jóisten megmutatja egy ilyen történés által, hogy örülj annak, amid van, mert sokkal rosszabb is lehetett volna. Ha az autó maga alá gyűri a mi gyönyörű és imádott kutyánkat, akkor tényleg volna mit siránkozni. Viszont, mivel ezt megúsztuk, ideje örülni annak, hogy legalább ez nem történt meg. Ahhoz képest, ha megtörtént volna, igazán minden rendben van. Ideje tehát köszönetet mondani a Gondviselésnek! Mondom is.
2009. április 16.
Gyilkos indulatok! Anno a tónál töltött sátorozásunk idején kiröhögtek, hogy nem bírtam egy bogár, egy hal halálát végignézni. Most viszont! A nyomorult lepkék, amik lakásomban felütötték fejüket, gyilkos indulatokat váltanak ki belőlem. Ha egyet repkedni látok, addig tapsolok, míg tenyeremen szétkenődve nem látom az aljas kis jószágot. És közben VICSORGOK! Nem is tudom, hová lettem. Sikerélménnyé nemesült a gyilkosság, ami egy ilyen pici szárnyas (szar) jószág agyönütése révén valósul meg. Ma kettőt vertem le, és nagyon boldoggá tett. Lehet, hogy rákapok a gyilkolás ízére, és aberrált leszek?
2009. április 15.
Hajléktalan csodálta kutyámat, akit odakötöttem a közért elé a korláthoz. Sok szépet mondott róla. Majd így szólt: "Tudna adni egy fél kiló kenyérre valót?" Persze. Behúzott a csőbe. Megpuhított, szakértő volt. Adtam neki egy 200-ast. Tudtam, hogy vodkára fogja költeni. Nem baj.
Ma hajnalban virágszőnyegeken sétáltam. A tegnap esti zápor szinte mindent levert a fákról, amit le lehetett verni. Elmentem a közeli iskola majd 200 méteres kerítése mellett is, a járda tele volt a fákról lehullt apróságokkal. Tegnap egy idős házaspár óraszám söpört ott, sokkal kevesebb ok miatt, mint amit az esti zápor hozott. Milyen jól jártak volna, ha pihennek tegnap. A lelkiismeretesség néha hiábavaló.
Attól meg eldobom az agyam, hogy az ősszel elhagyott munkahelyemről eltűnt egy videokamera, és ahogy a dolgok állnak, még a végén én is gyanúba keveredhetek, mert egyáltalán tudtam róla, hogy a kamera létezik. Anélkül, hogy láttam volna valaha. Volt főnököm izgatottan szervezte a kamera vásárlását, beszélt szakértővel, üzlettel, végül meg is vette, de hogy hová tette, azt csak ő tudhatja. Ahogy ismerem, vele aludt, és a kezéből sem engedte ki, amíg minden csínját-bínját ki nem tapasztalta. Csakhogy addigra én már nem voltam ott. Undorító érzés, hogy a gyanú talán kinyújtja felém zöld, takonyszerű csápjait... Utoljára úgy 8 éve vettem egy kamerát, de annyira nem érdekelt a filmezés, hogy Katinál hagytam, aki végül negyedáron meg is vette tőlem. Összesen talán 3 hónapig volt a birtokomban - nem a kezemben -, mert nem vagyok egy filmezős alkat. Csak fotózni szeretek.
I would give anything I own
giving my life, my heart, my home
I would give everything I own just to have you...
egy német sorozat elején-végén szól ez a dal, ha nem szólt volna, a filmet se néztem volna. De nem bántam meg. A német sorozatok igazán elviselhetők. Nekem pedig van időm rájuk.
Te jó ég, egy pillantra azt hittem, a padló alatt bekapcsolt valami zajos villanymotor, de kiderült, hogy a mélyen alvó Maci adta ezt a körfűrész-szerű hangot: álmában morgott egy nagyon komolyat. Maga is megijedvén magától azonnal fel is ült, és furcsán nézett: vajon ki morgott itt?
2009. április 13.
Sokszor gyötör a tudat, hogy gyermekem olyan munkát kényszerül végezni, ami nem teszi boldoggá. Ennek kapcsán jutott eszembe a floridai bár, ahol a félsötét, sok színtől villódzó helyiség közepén egy hajószerű pult állt, amit minden oldalról megközelíthettünk, és ahogy odaléptünk, máris készen állt egy fiatal lány, hogy kívánságunkat teljesítse. És nem volt a fülében dugó. A nagyon közeli és nagyon kis színpadon egy baromi hangerejű élő zenekar nyomatta a dalokat. Csak ordítva kommunikálhattunk. Fél óra múlva csengő füllel kivágytam onnan, és azóta sem értem, hogy lehet ilyen helyen - hozzá kell tennem: folytonosan kedves mosollyal - dolgozni egyáltalán. A floridai szakszervezetet nyilván távolról sem érdekli, hogy egy ilyen helyen valaki pár hónap alatt halláskárosulttá válik. Mert azonnal százan jelentkeznek az állásra. Ha ezt Dani meg tudná érteni... ha lehetne vele ilyesmiről beszélni... Ha jobban megbecsülné, ami neki jutott... az jó lenne.
Mrs. House-nak érzem magam. Botot nem használok, de jól esne. Csak hiú vagyok hozzá. Még sántítani se merek, inkább összezárt fogsorral szenvedek. Már amikor lát valaki.
Hogy még ennyi idő után is el tudta szorítani a torkomat az Elfújta a szél vége, azt nem hittem volna. Nézni se akartam, hisz annyiszor olvastam, annyiszor láttam, de ami örök érvényű, az az is marad. Ez a film valahogy bekerült az evergreenek közé. Legalábbis nálam.
Holnap tán új miniszterelnöke lesz az országunknak. Bár tudnám, hogy nekem ebből mi lesz a jó...
2009. április 12.
Az a kis Mazda nem is igazán lila, még inkább királykék, mint a Twingóm volt. A minap láttam, hogy gazdája egy vadiúj Mazdát próbál ki, miközben a régi, általam akár évtizede ismert kis Mazda azonnal villogni kezdett a szemfenekemen, hogy: Eladó! Mondtam Daninak. "Soha, érted? Soha nem ülnék bele egy lila autóba! Nem érdekel, hogy milyen!" - Na ezzel kezdj valamit. A színe miatt adta el a Twingómat is, akit én emberként szerettem. És még mai is kitűnően muzsikál ismerősöm kezében. Mit tehetnék ilyen állatság ellen? Vadul próbálok emlékezni a huszonéveim vége felé járó időszakra, hogy vajon én mennyire voltam idióta és szemellenzős. Ennyire nem is lehettem. Nálam nem volt kérdés, hogy a Trabant, amit anyámnak sikerült megvennie, milyen színű, meg egyáltalán. Boldog voltam, hogy kifizette a 39 ezer forintot, és lett egy klasszissal jobb autóm, mint az ősöreg Fiat-500, amit alig tudtam eladni, miután barátaim egyáltalán felépítették hamvaiból.
Macit megtámadta egy nagyobb, fekete kutya a futtatóban. Talán nem lett volna konfrontáció, ha két kis nőstény nincs ott egyidejűleg. A nagy fekete nagyon határozott hangon kifejezte, hogy Maci itt csak csicskás lehet. Némi közelharc után szinte ráállt a hátára, amivel abszolút fölényét demonstrálta. Maci ezek után fejvesztve rohanni kezdett a pálya túlfele irányába. Szerencsére a nagy fekete nem volt vérengző, megelégedett azzal, hogy a nőstények közeléből elhajtotta. Jött aztán a gazda, megfogta a nagy feketét, én meg Macit, és elég gyorsan elvonultunk a bánatba. Látod? Mindig a nem agresszív, a barátságos kutyák szorulnak ki a közterületről! Macin nem látszott semmi önbizalomhiány, mindene jól működött, farka, füle az égben, szóval lelkileg sértetlenül került ki a párbajból. Mondhatom, hogy a dolog semmi nyomot nem hagyott rajta. Csak az én kezem-lábam reszketett, amíg ezek nagy hangon marni látszottak egymást: tudod, porzik a föld, birkóznak, mondhatni, üvöltenek, én meg mit tehetek, markolom a szatyromban a gázspray-t, de úgyse használnám, meg úgyse érek oda időben. Különben is: azt csak staffordshire-ek ellen szándékozom bevetni.
De most Talmácsi nyomatja, úgyhogy rá fogok figyelni.
2009. április 11.
Amikor a Hyatt szállodában dolgoztam, volt módom találkozni külföldi szakácsokkal. Az Old Timer étteremben az egyik brazil azt mondta: "marakuzsa". Én onnan számítom, hogy kell mondani a marakuját. Úgy tűnik, rajtam kívül senki nem így gondolja.
A világ csupa illat. A kapu melletti nemtudommilyen fáról 24 óra alatt lerepültek a virágszirmok. Tegnap még rajta voltak, ma meg sehol. Még a földön sem. Elfújta a szél. Ne legyél már ilyen gyors, kedves Tavasz! Nem normális, hogy ápriilis közepe előtt ilyen nyári napokat küldjön ránk az Ég, biztos lesz még ennek böjtje. Idegesít, hogy hajlnalban a fűtéscsövet tapogatva rá kell jönnöm: ezek az állatok még most is fűtenek! Hatása nulla, de ha fizetni kell majd, az nem lesz négyjegyű, hogy az ég rogyjon rá a távfűtő művekre!
2009. április 8.
Anyát néztem, aki most szült gyereket, és hatalmas műkörmökkel ölelte magához. ?! Anyát néztem, aki arról beszélt, mi minden jó származik neki abból, ha szoptat: pl. nem lesz mellrákja, immunproblémája, viszont egy szót se szólt a gyerekéről. Ettől kiakadok. Milyen anya az, aki műkörmökkel indul szülni? Ajjaj, túlsok szarság van a világban, amit nehéz tolerálni. A parkban ma épp összeszedtem Maci hátrahagyásait, ott volt a kezemben a zacskó, mikoris egy idős házaspár letámadott, hogy mit keresek ott, biztos nem is ott lakom, és mért nem a saját házam előtt szaratom a kutyámat. És hogy nem a kutya a hibás, a gazdáját kellene megmérgezni. Így lettem én egy megmérgezendő. Az ilyenekkel nem tudok mit kezdeni, csak annyit mondtam, vegyenek kutyát, utána jobb emberek lesznek. Nem díjazták az ötletet. Tovább sétálván azon morfondíroztam, vajon hány ezer évvel ezelőtt alakult ki az ember-kutya barátság, és vajon hány ezer ember még ennyi ezer év után sem fogta ezt fel?
Ha kutyával élsz, feladod az önzésedet. A nemtörődömségedet. Felelős leszel egy élőlényért, törődnöd kell vele. Szeretetet adsz, és viszonzásul a szeretet egész tűzijátéka zúdul rád. Van, aki ezzel sem tud mit kezdeni. Ajándékot dob el. Nehezen békélek meg ezzel a gondolattal, de sajnos tény, hogy az emberiség bizonyos hányada szimplán irtózik minden állattól. Kifejthetném, milyen lelki szegénységre utal ez, de minek. Azokat nem fogja megérinteni, akikre vonatkozik. Akik meg velem éreznek, azok melegét most is érzem. Szavak nélkül.
 |
 |
Maci kibámul az ablakon. Szereti. Ha a jobb hátsó lábát nézed: igazán csámpásan áll.
 |
A pöttyös nyelvét sokan megcsodálják. Én is minden nap. Annyira nem is tavasz, hanem inkább nyár van, hogy alig tudunk megbirkózni vele. Az még rendben van, hogy egy szál ruhában, mezítláb - papucsban a törött kisujjam miatt pláne - közlekedem, de hogy kutyám egy kisebb örömködés után, amit más kutyákkal adott elő, simán lefekszik a fűre, és nem mondja, de érteti: elfáradtam! - ez már tényleg furcsa így áprilisban. Az elején meg különösen. |
2009. április 7.
Felhívott Besenyő, nagyon megnyugtatott, hogy az említett céggel és a repülőgéppel minden rendben van. Azzal fog repülni a nyáron a magyarországi futamon. Sokmindent mondott (hadart, ahogy szokott), a dolog lényege az volt, hogy kezdettől ott volt a gép építésénél, mindent látott, mindenben bízik, és ez egy jó gép lesz. Én amúgy nem bánnám, ha egy magyar cég áttörést érne el a műrepülőgépek világpiacán, sőt! Csak képtelen vagyok elhinni, hogy sok tízéves múlt, tapasztalat, begyakorlott technológiák stb. nélkül ez csak így hirtelen kialakulhat. Sajnos, ebben nem hiszek. Könnyen lehet, hogy hitetlenségem nem korszerű, sőt avítt, viszont aggódom. Petiért. Aki szerintem már nemzeti kincs.
2009. április 5.
http://www.kbsz.hu/legi_
A fenti link alatt igen hosszú olvasmány található, de ajánlom mindenkinek, aki Besenyei Peti éltéért aggódik. Én nagyon. Az idézett iratban szereplő (úgy is mondhatnám, leszerepelt) cég repülőgépére óhajtja bízni az életét. Uramatyám! Ne tedd!
2009. április 4.
április 4-ről szóljon az ének
felszabadulva zengje a nép
érctorkok harsogva zúgják a szélnek
felszabadítónk hősi nevét!
ÉLJEN A MEGBONTHATATLAN SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG!
Bocsesz, ez volt az én ifjúságom kötelessége ezen a napon.
Felvettem és ma néztem meg a tegnapi pokerstars.hu oldallal fémjelzett pókerpartit, Korda + feleség, és úgymond celebek részvételével. Zana József kiesett a vége előtt eggyel. Bent maradt a döntőre Puskás Peti és Oszter Alexandra. Bódi Guszi - ki már jóval előbb kiesett - azt mondta Zana Józsefet vigasztalandó:
- A fiataloké a jövő. Így van?
- Ezek fiatalok? - kérdezte Zana. - Hát a Puskás Peti harminc, a csaj meg hetven, csak ki van tömve!
 |
Ez itt Zana József. Ahogy épp azt mondja. Aki az őszülő haját sem meri felvállalni. Valószínűleg még a gyér szemöldökét is festeti. Ez persze nem baj, ha valaki amúgy jó ember.
 |
Ez Oszter Alexandra (megjegyzem, még az apja sincs 70, aki maga volt Rúzsa Sándor), ő végül is levert mindenkit pókerben, s megnyerte az egymilliót sokak fájdalmára. Akiről azt mondta az előbb említett "úriember", hogy 70, csak ki van tömve. A kijelentés élét csorbítandó az alámondó így szólt: "Józsiról nem tudjuk, mennyi idős, a stílus viszont maga az ember."
Heuréka. Ilyen kulturáltan nem tudtam volna kifejezni magam.
Csak annyit mondtam volna rém vulgárisan, hogy egy hatalmas bunkó, aki nem tud veszíteni. (Magánvélemény: annyira visszataszító a pasas, hogy lehetőleg életemben nem szeretném viszontlátni sehol.)
 |
Iszonyatkodás folyik megint. Maci le nem száll Daniról. Ugatva csábítja játékra, bármire, csak foglalkozzon vele. Ennek időnként belefáradás és kiutasítás a vége. El kell ismernem: a kifelé szót tökéletesen érti. És végrehajtja. Ha tányérral, lábossal érkezem a szobámba (mindig a tévé előtt zabálok), eszébe nem jut a küszöbnél tovább jönni. Ha már leraktam az asztalra az edényt, amiből ettem, akkor lassú léptekkel bediffundál a szobába, felágaskodik hozzám, és beleszagol a számba, hogy tudja, mit ettem. Ha bármi ízes falatot megérintettem, akkor az ujjaimat is lenyalja nagy átéléssel, lassan. (Gézád, a tisztaságmániás, biztos azonnal elájulna ettől, majd sürgős fertőtlenítésbe kezdene...)
2009. április 3.
Túl sok gondolat jár manapság a fejemben ahhoz, hogy írjak. Nézem pl. Lisa Williams műsorait, elképesztőek. A csaj médium és látó. Life Among the Dead, azaz élet a halottak között. Gondold el: megszólít az utcán, és azt mondja, lát melletted valakit - mondjuk halott anyádat, férjedet, gyerekedet -, és közvetíteni kezdi a szavait. És pontosan leírja, milyen volt, ha szeretett mondjuk ugrálni, akkor ő is ugrál, ha gyomorbajban halt meg, akkor a gyomra neki is fáj, mindent hűen leír. Hihetetlen. Neki köszönhetem, hogy egyre kevésbé félek a haláltól, mert el kell hinnem általa, hogy "odaát" is van valami, élet, lét, és még üzenni is lehet az ittmaradóknak. Nagyon érzékeny vagyok a csalásra, manipulációra, de ez a nő igazi.
Sok barátom cikizett már azért, hogy képtelen vagyok megölni egy bogarat, irtózom minden kegyetlenségtől, ami élőlényeket érint. Bevallom, kivételt eddig csak a szúnyogok jelentettek, de mostanában az apró lepkék is kiváltják gyilkos ösztöneimet. Nagyobbak, mint a molyok, szürkék, némi fekete foltocskával a szárnyukon. Az ablakon szoktak bediffundálni, talán rajzás alkalmával, aztán megtelepednek nálad a tapéta alatt, meg az isten tudja, még hol. Daninak sikerült beengednie párat, azóta küzdök ellenük. Amikor feltűnik egy lassú röptű ellenség a légtérben, odaugrok - kutya marhára nem érti, mi bajom -, és hatalmasat tapsolok. A légigyőzelem után lemosom tenyeremről a gátlástalanul szétlapított lepkét, de ha nem sikerül, soha többé nem találom. Gondold el: egyet tapsolok, hiába, és a lassújáratú jószág úgy eltűnik, hogy akár holnapig sem találom meg. Érthetetlen, és dühítő.
Ma éjjel lesz a pókerparti - asszem, az RTL-en -, holnap meg a Viasaton a másik, az Unibet, a kedvenc műsoraim. Mindegy, hánykor, felveszem, és másnap reggel első dolgom elélvezkedni rajta. Imádom. Aztán a hétvége megint a Forma-1-é. Haj, de szeretem a hétvégéket, mióta póker és Forma-1 van!
Amúgy ma olyan meleg volt a virágok illatától terhes délután, hogy szinte rosszul lettem, mire hazaértem sétából egy nagy szatyor állandó bevásárlási ösztönből nyakamban lógó tehertől elcsigázva. Esküszöm, a lépcsőházban hűvös fogadott, mikor megérkeztem kutyával. Szegényt sajnos nem tudtam ma a parkban megfuttatni, mert már messziről hallottam, hogy a bekerített pályán rúgják a labdát, amitől ő extázisba esik, berohan a kapun, amit rögtön megtalál, és megbénítja a meccset. Mivel már elég nagy, megijednek tőle, nekem meg nem kell a balhé. Csak remélni tudom, hogy Dani nem annyira későn ér haza, hogy le ne vigye egy futásra. Mivel tegnapelőtt belerúgtam az ajtófélfába, és eltört a kisujjam - persze nem a fájós, hanem a jobbik lábamon -, most azt se tudom, merre sántítsak. Elég nehéz az élet így. Ilyenkor szoktam azt mondani magamnak: van két jó kezed? Örülj annak! (Anyám régi mondata persze így hangzott: addig örülj, amíg van két jó lábad... Most épp nekem egy sincs, basszus.)
2009. március 31.
Kerítés mögött hatalmas cirmos. Lapul, meredt szemekkel nézi Macit. Megállok, járjunk a végére, elkél már egy macska-kutya csúcstalálkozó. Maci rácuppant a látványra, ugyanolyan meredten nézte a cirmost, mint az őt. Macska lassan, lapult testhelyzetben, mint egy nőstényoroszlán a szavannán, lépésenként araszolt előre, tágult pupilláit meresztve. Végül elért a kerítésig. És BUMM! Ugrott, csapott és fújt. Macinak jó reflexei révén semmi volt hátraugrania. Mély torokhangon ugatni kezdett, és nem hátrált meg, újra a kerítéshez közelített. Macska megint előadta az akciót, de korántsem mert olyan közel nyomulni oda, ahol Maci már táncolt, ugatott. A környék összes kutyája bekapcsolódott. Nos, eleget láttam, meggyőződtem róla, hogy kutyám nem egy gyáva nyúl. Ezzel elégedetten elhagytuk a helyszínt.
Merészeltem elmenni a Tescóba, amelynek szomszédságában lakik a gyilkos kutya, akitől rettegek. Kikötöttem Macit egy csőhöz, szemben vele, a lámpaoszlopnál ugatott egy másik eb, szintén kikötve. A pénztárnál állva én is lestem, mi van odakint, jött az ismerős fekete kutya, akinek gazdája egy guberáló a környéken. Sosem tartja pórázon. Előttem aggódott egy idős hölgy, látva, hogy egy kóbor jószág szaglássza a kutyáját. Már indult kifelé, mikor szóltam: "Ez rendes kutya, nem kell félni tőle". Hálásan fordult vissza, mondta, annyira fél, hogy kiszolgáltatott ebét valami baj éri. "Az enyém is ki van kötve" - nyugtattam meg. Mikor már én is pakoltam a táskámba, látom ám, hogy kintről integet a hölgy, és kiabál: "Gyönyörű ez a kutya!" - az enyémre értette, akit csak akkor pillanthatott meg, miután kiment az ajtón. Hálás mosollyal nyugtáztam az eseményt. Ó, igen, Maci gyönyörű.
2009. március 29.
Elgondolkodtató, mi lakozik az emberekben. Egy hajléktalan csavargónak látszó egyén, vodkásüveggel a kezében arra a korlátra könyökölt, ahová Macit kikötöttem a bolt előtt.
- Eurázsiai - jegyezte meg csak úgy.
- Honnan tudja? - csodálkoztam rá. Erre nem igazán felelve annyit mondott: - Van ebből ma már sok szín. Ez is szép.
Vajon mennyit tudunk, tudhatunk, akarunk tudni egymásról mi, emberek, az utca népe? Ki sejtheti, mi mindent tudhat még ez az ember, akit simán csavargónak néztem? Volt modora, nem tolakodott, csak szólt pár szót, ami nekem jól esett. Amikor kijöttem a boltból, elköszöntem tőle. Ő is. Talán megérte volna beszédbe elegyedni vele. De láttam, nem tart rá igényt. Talán már megszokta, hogy mások nem tartanak igényt rá. Ez az élmény meglepő és elszomorító volt.
Megvolt a Forma-1 első idei futama. Gyerekeim (Dani + Balázs, aki már tegnap ide táborozott) a megváltozott időszámítással megrövidítve, illetve annak ellenére hajnalok hajnalán már ébren voltak, hogy nézzék élőben. Én is. Nagyon élveztem, az új szabályok, és az ebből következő megváltozott, izgalmasabb versenystílus igazi meglepetéseket hozott. Alig várom a jövő hetit.
Rájöttem, hogy Maci nemcsak a srácok szobájában heverő zoknikat csőröli be hozzám, hanem alkalmasint az előszobában nyitva felejtett zoknis fiókból is eltulajdonít darabokat. Ma végre rendet csináltam, összeszedtem a szanaszét hagyott lábtyűket, és szaglás útján állapítottam meg, melyik hova való (Lenorszagú a fiókba, lábszagú a mosógépbe). Ja, és a fiókot is becsuktam, amit Dani rendszeresen kihúzva hagy.
Hej, nagy zápor zúdult ránk alkonyatkor, kutyám épp akkor ment sétálni a fiúkkal. Mondhatom, ronggyá ázva kerültek elő. A lépcsőházban tartok egy ócska törülközőt (a múltkori nem volt elég ócska, egy héten belül ellopták), azzal borulok rá áldott ebem hátára, majd hasára, lábaira, amit bizonyisten élvez. Merthogy igazából ölelgetem, becézgetem, miközben vízteleníteni próbálom alul-felül.
Tudod, azt szeretem, amikor ember/asszony megáll, és átszellemült mosollyal rábámul a kutyám zabálni való pofájára. Nem vicc, ilyenkor megáll az idő, a mosoly mosolyt szül, és boldog vagyok. És látom, az is boldog, aki csak nézte, nézhette.
2009. március 27.
Van, akinek egy élet sem elég ahhoz, hogy egy puha sertéskarajt elő tudjon állítani. Jelentem: én vagyok. Voltam. De ma megváltozott minden. Mivel csak 6 percem volt rá, hogy megsüssek két karajt. Előzőleg - nem sok időre - citromlét facsartam rá, hogy oldja a rostokat, majd hamarosan szükséggé vált, hogy véglegesítsem a készenléti állapotát, mivel Dani dolgozni indult ezen a tavaszi péntek estén. Tehát felitattam a citromlevet, megszórtam liszttel a karajok mindkét oldalát (a borsos só után), és beleejtettem a sercegő zsiradékba. Három perc volt egy oldal, másik három a másik oldal, és már kész is volt. Tényleg! (Persze van, akinek ez már évtizedek óta természetes, de én ma debütáltam igazi karajból.)
Hónapok óta folyik a visszaszámlálás a gyerekeim között (gyerekeimen értsd fiamat + haverjait, kik ittalvással együtt általában idejárnak), nagy izgalommal tekintünk tehát a holnap reggel 7-kor kezdődő futam elé. Danielzon ma éjjel is dolgozik, pontban reggel 7-kor nyomja meg a gombot, ami munkaideje végét jeleni, és ama percben nyomja meg a tévé gombját is: kezdődik a Forma-1 futam. Amit saját irodájában hanyatt dőlve fog nézni, miközben társai dolgoznak, ő meg - akár alsógatyában - ott dőzsöl a tévé előtt, és időnként nyelvet nyújtogat rájuk. Én is felkelek, sőt, nemcsak, de már a kutyasétáltatást is befejezem reggel 7-re, mert ez közös élményünk. Lesz. Hajrá, holnap!
 |
Maci húzza a zoknit. Tucatokat hord a szobámba.
2009. március 26.
Maci. A vajszínű partedliját már kemény fekete szőrszálak teszik mákossá. Egész testén kezd eluralkodni ez a fényes, messze nem puha szőrzet. Már csak a feje körül és a hátsóján lelhető fel a markolászásra csábító plüssmaci-szőr. Amikor üdvözöl, amikor kedveskedik, ujjaimat egyenként a szájába veszi, és finoman rágcsálja. Az elmúlt éjjel hallottam először, hogy valami külső zaj miatt hangot adott. Éjjel egy óra volt, valaki a lépcsőházban motozott, hallottam a liftajtó csapódását. Maci mély torokhangon ugatott vagy hármat. Persze, hogy felkeltem, ezért tudom, hogy valaki lement a lifttel. De vajon mit keresett itt? Nagyon megdicsértem, már kezdtem azt hinni, hogy boldogan beengedne egy betörőt ahelyett, hogy megugatná.
Ki lesz az új kormányfő? Senkit senki nem fogad el. Lehet, hogy téged nem érdekel, de elhiheted: ez véresen komoly helyzet. Mindannyiunkra hatással lesz, és szerintem rosszal. A zsigereimben érzem. A káosz országa vagyunk, ráadásul válságos gazdasági helyzet közepette, mi a frász kéne még, mint egy új választás? Ami mindent felforgat, átrendez, és közben egyetlen lépés nem történik a megoldás irányába? Sajnálok mindenkit, akinek nehéz hitelek nyomják a hátát, és örülök, hogy nekem, bár szinte semmim nincs már, legalább hitelem sincs. Isten óvja Magyarországot az elkövetkező hetekben!
2009. március 25.
Bocsássa meg nekem a köztársasági elnök, de én őt egy végletesen gátlásos, sőt szorongó embernek látom, akit kikészít a nyilvános szereplés. Az aurája mint a dísztök: minden oldalon horpadt. Engem is szorongás fog el, mikor nyilatkozatait látom, annyira együttérzek vele. Gyötrődik ez az ember a kamerák előtt. Vele én is. Ha mégis ezt az életformát, illetve pozíciót választotta, annak csak egy oka lehet: valami borzalmasan szeretetlen, sivár gyerekkor. A folytonos bizonyítási kényszer. Viszont hiába bizonyít, nem lesz tőle boldog. Mert ez az ember genetikailag boldogtalan. Csak rá kell nézni. Láttad már mosolyogni? Az arcán az a sok függőleges ránc azt mondja, ritkán húzta szét a száját vízszintesbe.
Maci. Még mindig tanulom őt. De nem hagy kétséget kívánságai felől, arra már rá kellett jönnöm. Egy ideig csak le-fel járkált, túrta a fejét belém, hiába vártam, hogy megnyugodjon. Végül leszegte fejét a földhöz, segge az égnek, és rámugatott. Akkor már biztosan tudtam, hogy hiába van reggel 9 (két órával a séta után), mégiscsak menni kell. És bizonyította is: az első bokornál kiderült, hogy hasmenése van. Hogy mitől, az rejtély. Semmi nem változott étrendjében az előzőekhez képest. Viszont mostanában nagy odaadással nyalogat pisifoltokat, amiket nyilván szukák hagynak maguk után a füvön. Talán emiatt?
Egyetlen felkarikázott virsli elég volt ahhoz, hogy Dani szobájába lépve bemutassam tehetséges kutyám mutatványait: 45 fokban felemelt öklömre leült, lefelé mutató tenyeremre pedig lefeküdt. Szó nélkül. A parkban futkosás után simán megáll, ha megkérem, és hagyja magát pórázra fűzni. Azelőtt némileg rettegtem, hogy fogom elcsípni, volt rá példa, hogy üldöznöm kellett, mire meg tudtam fogni. Fejlődik! Legnagyobb aggodalmamra Dani szinte mindig póráz nélkül indul el vele. Pedig ha az út túloldalán feltűnik egy izgalmas kutyabarát, semmi nem tartja vissza. Hiába mondom. Viszont mióta anyává váltam, az aggódás, a folytonos féltés amúgyis életem része, el kell fogadnom. Bele kell törődnöm. Csak szerencse kell, és nem történik semmi jóvátehetetlen.
Megint meghalt egy igazi sportember, ezúttal egy nagymenő hokis, 33 évesen, krisztusi korban. Én ebben a korban egy új életet vártam éppen, igaz, hogy a halál is közel járt hozzám, de még nem tudtam, és végül nem haltam meg. Fel sem tudom fogni, hogy állhat meg a szíve annak, aki szenvedélyektől mentesen, sportosan, egészségesen él, és ráadásul még boldog is, mert azt teszi, amit szeret. Főleg ez utóbbi furcsa nekem. Mert lehet valaki bármilyen hős az egészséges életmód terén, ha boldogtalan, magára hívhatja a végzetet. De ez az ember - és több más is, akiket váratlanul elvesztett a sportvilág - nem volt boldogtalan. Sem. Én miért nem haltam még bele a rengeteg cigarettába? Az ivásba? A sport teljes hiányába? Miért pont ők? Ilyenkor kezdem jobban hinni azt, hogy a sorsunk valahol meg van írva, és bármit teszünk is, a vég akkor jön el, amikor a dátum. A sors könyvében. Fatalistának éreztem magam sokszor, de ilyenkor méginkább.
2009. március 24.
Nem merek belemerülni a politikába, mert rémít. Inkább Maci füleivel foglalkozom. Egy nyugodt időszakában lesimítottam az egyik füléről a szerteágazó szőrszálakat, és láss csodát: egy sima, kicsi, piramisalakú fülecske lépett elő. Igazi spiccfül! Nem sokáig engedte, hogy működjem a fején, de azért láttam, amit látni akartam.
Ajjaj, azt hiszem, ma Doktor House lesz műsoron, amiért lelkesedem. Amúgy meg csapkodom a lepkéket - valamikor bediffundáltak a lakásba, és azóta gátlástalanul szaporodnak -, továbbá csontlevest főzök Macinak, és egyáltalán a boldogság fogalma eléggé rám illik. Vagy inkább mondanám elégedettségnek. Hogy a lábam fáj, és minden hajnalon minden átfordulás az ágyban kínokkal jár, az szerintem csak alátét az alapvető boldogsághoz. Hiszen emez nincs amaz nélkül, illetve össze kell őket adni, hogy a Valami kijöjjön, nem?
2009. március 23.
Nem tudom, hogy lehetne kívül maradni ezen az őrültségen, hogy a választás előtt egy évvel, és a legmélyebb gazdasági válságban a miniszterelnök vissza akar vonulni. Engem megrémít ez a fejlemény. Első reakcióm: gyáva vagy, másra akarod hagyni a megoldást. Második reakció: én is ezt tenném, áldatlan az állapot, te már senkinek nem lehetsz jó, ott ordít a fradista tábor, hogy "Gyurcsány takarodj!" - minden ünnepen. Mit tennék én? Azt hiszem, hagynám magamat megbukni, mint ő. Illetve némi méltóságot megőrizve lemondanék. Csakhogy ettől még a válság nem oldódik meg. A jelölt személye pedig borzasztó fontos, de még senki nem sejti, ki lehet. Remélem, igazi gazdasági szakember lesz. Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy egy új miniszterelnök esetén a "Ria-ria-Hungária", illetve "Gyurcsány takarodj!" szlogeneket kántáló "kemény mag" mi a frászt fog üvölteni a legközelebbi ünnepen?? Már olyan jól megszokták, beüzemelték az egészet... A Molotov-koktélok is igazából Gyurcsánynak voltak szánva... ha ő nem lesz, akkor vajon miért fogják majd tovább dobálni? Gondold végig, ez itt az igazi kérdés. Alig várom a következő október 23-át. Elképzelni sem tudom most az ott kántált szlogeneket. Te tudod?
Végül is a legfontosabb a folyamatos változás. Csak az aggaszt, hogy kiszámíthatatlan a vége. A fenébe.
Már másodszor hallom a repülőgép-katasztrófa kapcsán, hogy "letért a megadott útvonalTÓL" - az égre, letérni valamiRŐL lehet, nem valamitől! A másik lehetőség az, hogy ELtért a megadott útvonaltól. Miért csak engem irritál ez?
2009. március 22.
Tudod, hogy már egy napja hivatalosan tavasz van?! Én tudom, figyelek. Amit most a legjobban szeretnék: Floridában, a Szivárvány-folyón úszni lamantinokkal. A folyó kristálytiszta, mert számtalan föld alatti, szűrt forrás táplálja. Olyan átlátszó, mint az üveg. És ott éldegélnek a gönyörű, szelíd lamantinok. Akikről furcsa volt megtudnom, hogy igazából az elefántok családjába tartoznak.
Maci. Hasból előadott, szoprán hangfekvésű, kb. "eu-eu-eu" modulációjú nyafogással jelzi, ha valami kell (természetesen az Európai Unió gondolata is kizárva). Nagyon ritkán alkalmazza a kabócafrekvenciás, amolyan igazi nyüszítést. Szinte soha. Tökéletes érthetőséggel jelzi, ha menni kell, ha enni kell, ha játszani kell.
2009. március 20.
Tétényi út sarok. Hölgy megtorpan, Macit nézi.
- Szép kutya!
- Igen! - felelem lelkesen, ahogy szoktam kóbor járókelők előtt.
- Eurázsiai.
- Honnan tudja? - csodálkozom -, ezt nem szokták tudni.
- Nemzetközi bíró vagyok.
- És még így is szép?
- Szép. Mennyi idős?
- Hét hónapos. Fog még nőni?
- Nemigen.
Ezt ugyan nem hiszem, ha Ronnisra - apjára - gondolok, de jól esik, hogy miattunk megszakította útját, ami haladási irányából ítélve a MEOE felé vezetett, innen pár száz méterre.
Hé, kihúzom magam: szép kutyám van. És nem kellett azt hazudnom, hogy ez csak egy keverék. Mint ahogy máskor szoktam. Kaptam egy ingyen bírálatot megtorpanással együtt egy nemzetközitől.
Csak annak van joga beszélni, aki tud néma maradni, mondta egy hindu bölcs (Joshi Bharat tolmácsolásában). Elgondolkodtat. Van néhány ismerősöm, akiknek eszerint nem volna joguk megszólalni sem. Örömmel veszem tudomásul, hogy jól tudok hallgatni. Hehe.
Reggel, kanapé, Dani a zokniját próbálja felhúzni: ez Maci kedvelt műsora, minden ruhadarab után kapkod, ahogy mi mondjuk, iszonyatkodik. Kérdezem:
- Milyen nap van?
- Szerintem szerda - feleli Dani, aztán kissé bizonytalanul: - vagy csütörtök?
- Nekem is szerdaérzésem volt, de mégiscsak csütörtök lehet.
Nos, ehhez képest meggyőződtem róla azóta, hogy igazából péntek van. Úgy tűnik, nemcsak Maci iszonyatkodik, hanem mi is. Ha ez mind igaz, akkor holnap már megint szombat lesz. Hogy a fenébe telik el egy hét ilyen gyorsan?
2009. március 19.
 |
Elképesztően szép felhőket lehetett ma látni. Igazi cumulusokat. Nekiindultam volna vitorlázni, biztos találtam volna emelést. Amelyik felhő széle már foszlóban van, az alatt nincs emelés, de láttam gyönyörű, tiszta, sértetlen élű, karfiolszerű felhőképeket is, amik biztos felemeltek volna a magasba. |
 |
Nehéz ilyenkor nyugton maradni... Úgy látszik, a pilótaságból nem lehet kigyógyulni. Amúgy a felhőket megszíneztem, alapból a cumulusok nagyon fehérek, azok is voltak, mikor lefotóztam, de rájuk engedtem a Photshopot, így karakteresebbek lettek. |
Maci egy szót azonnal megtanult. Egyetlenegyszer mondtam neki: "Elveszem!" Tettem ezt a táljához térdelve, úgy téve, mintha meg akarnám enni a kajáját. Előzőleg épp kétkedve nézte a tálat valamiért, talán mert szokatlan volt a főtt csirkefarhát, ezért akartam érdeklődését felkelteni egy kis performansszal. Rögtön odanyomult. Mostanában, hetekkel később megint furcsamód engem nézett ahelyett, hogy a táljába töltött nagyszerű főtt csontokat nézte volna, és én messziről így szóltam: "Elveszem!" - ettől beindult, azonnal rávetette magát az étekre, alig tudtam megnyugtatni, hogy nem fogom elvenni, nem kell annyira sietni.
Gyakran kérdezik, milyen kutya ez. Mondom: keverék. Van benne spitz meg chow. Csak olyannak árulom el az igazat, akitől nem tartok, mint pl. egy öregasszonynak, aki küllembíró volt sokáig, meg boxertenyésztő, és néha találkozunk a parkban. Sajnos, ez is hiába volt, mert alapból valami kaukázusira, vagy a frász tudja, mire tippelt, gőze nem volt az eurázsiairól. És már nem is lesz, mert annyira feledékeny, hogy ahányszor találkozunk, mindig újra be kell mutatkoznom. Na, ő nem fog ártani nekem, meg a kutyámat se akarja ellopni. Ez a lényeg. Túlságosan féltem Macit, csak megbízható barátok tudhatják, milyen értékes.
2009. március 18.
Sándor, József, Benedek hol késik a zsák meleggel? Tudtam, hogy ez egy jeles ünnep, csak azt nem, hogy Sanyi születésnapja-e, vagy a névnapja. Azóta kiderült, hogy Sándor napja van ma. Első férjemé.
Reggel 45 fokos szögben kellett a szélnek ellenszegülnöm. Minden, kabátból kiálló testrészem lefagyással fenyegetett. Maci úgy élvezte, mint legutóbb a havat. A kutyafuttató közepén jártam, mikor az ajtón bejött egy rhodesian ridgeback típusú ellenség, azonnal sarkonfordultunk és kimenekültünk a legközelebbi kapun. Sajnos, Macit már nem mindenki tekinti kölyöknek. Példa erre a múltheti találkozásunk Mexszel, akivel már többször futkároztak együtt, de utolsó alkalommal verekedés lett belőle. Gondolkodtam, mi történhetett a kezdeti békés játék után. Azt hiszem, a gazdája követett el hibát. Mindketten álldogáltunk, ő azt akarta, hogy a kutyák fussanak, így futni kezdett. Mex meg utána. Mivel Maci is követte, Mex nekitámadt. Valószínűleg azt gondolta: ez az én gazdám, hogy képzeled, hogy te is utána futsz? És megtámadta. Maci védekező pozícióban ült és vicsorgott, mint egy felnőtt. A gazda elkapta Mexet, igazi balhé nem volt, csak nagy morgás, meg a szívem dobogott kétszeres sebességgel. És eggyel több ellenséget könyvelhetek. Nem hiszem, hogy legközelebb merném odaengedni Macit.
Az Animal Planeten hallottam, hogy egy nősténymacska az utódaival együtt 7 év alatt 400 ezer (!) utódot képes létrehozni. Nem erősségem a négyzetre emeléssel kapcsolatos számítás, de ha ez igaz, akkor tényleg sok macsekot érdemes ivartalanítani. Másrészt viszont, ha ez igaz, akkor városunkat már ellepték volna a macskák. Akkor most mi van? Szoktam belekalkulálni a sok marhaságnak tűnő kijelentésbe a fordítók hibáját (talán néha egy-két nullával tévednek), de ha a 400 ezer helyett csak négyezer, vagy négyszáz, az is igazán nem kevés. Na de hol vannak ezek a macskák? Én nem látom őket. Azt a négyet-ötöt, amit már megszoktam, látom naponta, de többet nem. Szomszédnőm - kutyájával - naponta indul őket etetni egy nagy szatyorral. Meghatározott helyeken kiszórja a tápot sétája útvonalán. Van egy kis cirmos, amely hosszú távon követni szokta őket, és a kutyájával haveri viszonyban van, odadörgölődzik a nyakához, aranyos látvány.
2009. március 17.
Maci 7 hónapos lett 3 nappal ezelőtt. Sosem ugat. Csak ha mindenáron játszani akar. Odaáll Dani széke mellé, és felszólítja, hogy játsszon vele. Sorban hordja át hozzám a ruhadarabjait: zoknikat, pólót, gatyát.
 |
2009. március 16.
Elképesztő az emberi hülyeség. Az apa azt hiszi, hogy a családja jóllakik a fénnyel. Fénnyel! Ezért nem esznek. Az anya belehal, az apa majdnem, a gyerek is majdnem. Na de, a jó isten áldja meg, ehhez egy hülye anya is kell, aki inkább meghal, minthogy azt mondja a hülye, fénytől begőzölt férjének, hogy "adj már egy vekni kenyeret, vagy kiverem a szemedet!" Nem beszélve a gyerekről, akiről minden ősi anyai ösztönét félretéve nem óhajt megfelelően gondoskodni. Ennyi hülyét egyrakáson! Képtelen vagyok megérteni. Ezt épp egy mai hír alapján írom, aminek előzményét már jóval ezelőtt közzétették.
Egy szép, cseresznyeszínű szekrény jut eszembe. Aminek tetejét, ajtóit, polcait törölgettem sok hónapon át. Volt benne sok gyönyörű aranyékszer, számtalan francia parfüm, másutt sok számla, csekk, irat. Tetején pár szobor: fából készült zsiráf, vázák és hasonlók. Szerettem azt a szekrényt. Alatta egy vörös szőnyeg feküdt, kopott, a vörösből már kitűntek fehér foltok, amiket vörös filctollal tüntettem el porszívózás után. Megszállottként suvickoltam akkoriban minden vízszintest és függőlegest, hogy a látogatóba jövő Frau Rita, vagy Annemie, vagy Onkle Walter ne találjon hibát. Végül is sikerült, visszahallottam, hogy mióta itt vagyok, mintha minden sokkal tisztább lenne. Muttiért tettem. Magamért akkoriban már rég nem akartam tenni semmit.
Vajon hol van az a szekrény? Vajon hol van a sok aranyékszer? Vajon hol a végrendelet, amit Mutti megírt a mi javunkra? Szegénykém annyira butuska volt, hogy valószínűleg csak leírta golyóstollal egy vonalas füzetbe, és azt hitte, ez elég. Mondta nekem, hogy gondoskodott rólunk. Nem tudta, hogyan kéne ezt jól. Szegény drágám, ő megpróbálta. Nem sikerült. Fia mindent vitt a halála után. Unokájának, Daninak semmi nem jutott. Pedig Mutti akarta. Szuttyoghatnék persze, hogy mennyi veszteség ért már, de azt hiszem, amíg megvan az, ami megvan, jobb, ha befogom a számat. Mert elég egy sima földrengés, amiről senki nem tehet, és már az sem lesz, ami most megvan. Tehát: kuss. És huss rossz gondolatok!
2009. március 14.
2012. december 21-én bekövetkezik a mayák szerint a doomday, azaz az ítélet napja. Mondja a chalanbalan könyve, a mayáké. Nostradamus szerint ez az időpont 2014-ben jön el. De most maradjunk az igen fejlett csillagászati tudományukról ismert mayáknál. Szerintük 2012. december 21-én a Nap egyvonalba kerül a Tejút középpontjával, és ekkor a Föld befejezi tengely körüli forgását. Ez minden 26 ezredik évben következik be, most pont az előbb említett időpontban (csak remélni tudom, hogy a Föld úgy áll meg, hogy mi a napos odalon maradunk...). Precessziós ciklusnak hívják a jelenséget. A mayák szerint ez egy korszak végét jelenti, avagy új korszak születését, miközben nem kizárható az emberiség teljes pusztulása, ráadásul víz által. Ez a maya prófécia. Ők sajnos számtalan bekövetkezett katasztrófát megjövendöltek, mielőtt kulturájuk végleg eltűnt a föld színéről. Lehet ezt persze úgy is felfogni, hogy vagy újraértékeljük egész földi életünket, vagy tényleg jön a katasztrófa. Mindenesetre a mayák tudták már nagyon régen, hogy az idő fogytán van.
Ebből kifolyólag ideje volna nagyon gyorsan sokat élni, nehogy valamiről lemaradjunk. Békülj ki azzal, akit régóta mellőztél, keresd meg, aki nagyon hiányzik, tedd jóvá, amit elkövettél. Az idő fogytán van.
Már attól boldog vagyok, hogy Dani végre hazaesett, és rögtön vitte Macit focizni. A kis dög úgy örült neki másfél nap nemlátás után, hogy szinte leírhatatlan.
2009. március 12.
Hajnalban barátnőmtől értesültem róla, hogy a hozzám képest délkeleti irányon lakik egy nagy farkaskutya, aki eddig nem volt itt, és a gazdája, amikor rárohan egy másik kutyára, elengedi a pórázt. Imígyen sebesült meg alaposan az egyik staffordshire, aki ott lakik, amerrefelé soha nem merek menni. Délnyugati irányon is feltűnt egy hasonló eb az Allende parkban, szintén agresszívan és szabadon támadott. Ehhez jön az, hogy ma a másik járdán sétáltattak egy vadonatúj pitpull-szerű, igen izmos, felnőtt és fekete kutyát, akihez persze Maci azonnal odarohant volna, ha nem tartom vissza. Így most már minden égtáj felé veszélyesnek érzem a létet, a sétát, az alapvető boldogságot, amit egy kutyasétáltatás akár jelenthet is. Nem tudok elvonatkoztatni a tragédiámtól, hiába is akarok. Mindenütt veszélyt látok. Szeretnék már akárhol vidéken élni, saját kertemben ugrálni a kutyámmal, ahol senki nem támadhat ránk. Sajnos, 40 km-es körzeten belül nincs olyan ingatlan, amit a lakásomért kaphatnék. Ez azt jelenti, hogy messzebbre kell költözni. Itt nem bírok tovább élni, nem akarok rettegni minden séta alkalmával, és szeretném ezt a gyönyörű kis dögömet biztonságban tudni.
A második, rugós pórázt simán elrágta egy rövid tárgyalás alkalmával, amit az akkor még aktív ingatlanossal folytattam a szobában. Mivel Maci minden oldalról mindenképpen rá akart mászni (végül bevallotta, hogy menstruál), Macit kikötöttem a lépcsőházba a rugós pórázánál fogva. Nos, a húsz perc elég volt, hogy a pórázt utána egy mozdulattal ketté tudtam tépni, úgy elrágta. A második rugósat, amit nemrég vettem, szintén meggyengítette már, ezúttal senki nem menstruált, csak belegabalyodott lábilag, ami nagyon zavarta egy bolt előtt, ezért majdnem ezt is kettérágta. De még tart. A francba! Darabja 5 ezer.
2009. március 11.
Tegnap este óta nem tudok feltölteni a blogomba. Az Extra szolgáltató folyton karbantart. Bocsesz, nem tehetek róla. Lehet, hogy ők sem. De akkor ki? Oké, ne hőbörögjön az, aki ingyen birtokol tárhelyet.
Tudtad, hogyan tisztíthatod meg a serpenyődet, lábasodat, amibe feketén odaégett a cucc? Kólát önts bele, tedd a tűzre, hagyd nyomulni a szert, majd fogj egy kefét, és sikáld le. Le fog jönni. Akár kétszer is felforralhatod a trutymót, annál hatásosabb lesz. (Nem hiába riogattam gyermekemet kiskora óta azzal, hogy a kólában reggelre elolvad a foga.)
Tudtad, hogy kell a mikrót kiganézni? Végy 2 deci vizet, 1 deci ecetet, egy üvegedényben forrald a mikróban 5-6 percig. A gőzei úgy működnek, mint a hámlasztó a csajok arcán. Csak le kell törölni.
Aztán ha tudsz szerezni valami fűrésztelepen egy 20 négyzetcentiméternyi libanoni cédrus deszkácskát, azt felakaszthatod a ruhásszekrényben: el fog űzni minden kéretlen betolakodót, gondolok itt főleg a molyokra.
2009. március 10.
Délelőtt 11-kor ráeresztem kutyát Danira. Összenyalja. Elhárító mozdulatokat tesz. Hallom, hogy zúg a számítógépe. - Megint egész éjjel ment? - kérdezem. - Semmi közöd hozzá - feleli, és a falnak fordul az ágyban. Kimegyek. Kutyával együtt. Hadd aludjon még. Hisz csak délután 4-re megy dolgozni. Nem tehetek róla, hogy előjön a januári 40-ezres villanyszámla emléke, amit év végén adnak hozzá az átalányhoz. Nem hiszem, hogy nincs ehhez köze az állandó, egész éjjel bekapcsolt számítógépnek, amit Dani rendszeressé tett. De hát mi közöm is hozzá?
2009. március 9.
Vannak dolgok, amiket soha nem bocsátok meg magamnak. A kicsi fiam totyogós korában annyira felbőszített, hogy belerúgtam a lábába. Igaz, hogy elhallgatott, és tette, amit mondok, de az a kék folt, ami a puha kis lábán keletkezett, életem végéig kísérteni fog. És így már bűntelenné soha nem válhatok.
Volt egy Pajti nevű szőke kis pulikutyám nagyon régen, aki engem nagyon szeretett. A Duna partján ültünk, és én azért ütöttem az orrára, hogy lássam, milyen boldogan "bocsát meg" nekem, miután újra átöleltem, és neki fogalma sem volt, mit követett el. Akkor nagyjából 7 éves lehettem, de az arcát, a boldogságát, hogy a pofon után megbocsáthat, pedig semmit nem ártott, soha nem fogom elfelejteni. És magamnak megbocsátani sem azt, hogy ok nélkül, szinte csak kísérletezés céljából megütöttem. Olyan emlékek ezek, amiket már soha nem tehetek jóvá, de gyötörnek, amíg élek. Oktalan bántás, a gyenge, az ártatlan bántása... Nincsen ennél rémesebb.
Fél szemmel nézem a Hal a tortán c. műsort, de halálosan riaszt Paudics Béla személye. Olyan, mint egy zombi, és úgy is viselkedik. Ijesztő. A normalitás perifériáján van szegény, szerintem.
Most le kell mennem a kutyával, mert Dani éjjel 2-ig dolgozik. Minden ilyen lemenés félelem számomra, markolom a zsebemben a gázspray-t, de nem tudom, hogy alkalmaznám, ha tényleg kéne. Mindenesetre valami biztonságot jelent.
2009. március 8.
Nem szeretek visszanézni, de a sárgaborsó-főzelék jól sikerült. Azóta már paprikás krumplit is főztem tarhonyával. Jó sok lé volt benne, mikor a tarhonyát beletöltöttem, nem sokat, mégis alaposan összeállt. Megvizsgáltam a főtt tarhonyaszemet, összehasonlítva a szárazzal, próbálván megállapítani, hányszorosára nő végül is. Se tolómérőt, se mikrométert nem vettem igénybe, csak szemmértékemet. Azt mondanám, minimum 4-, max 6-szorosára nő a tarhonyaszem a főzés során. Már ezzel is előbbre jutottam, mert a jövőben csak egy sima szorzási feladat lesz megállapítani, végül mennyi lé marad a paprikás krumplin a tarhonya beöntése után. Ami nem árt, ha marad.
Feketerigó dalolt egy randa panelház tetején, onnan nézett le rám, és boldogan áriázott, mint Yma Sumac (nem csodálom, a rengeteg nedvesség miatt a szerencsétlen giliszták kimásznak a földből, és tálcán kínálják magukat, alig tudom őket még az aszfalton is elkerülni). Nálam a tavasz ezzel el is kezdődött. Gyönyörű volt a dal! Messze hangzó. Az alkonyi séta pedig - bár mindig káromkodva szedelődzködöm fel - jótékony a lelkemnek: valami rejtett rózsás árnyalat az égen, valami megnyugodott szél és kellemes hőmérséklet... Amikor hazaérek, sose bánom meg, hogy lementem. Kutya pláne nem.
Kutya háta közepe, a lapockájától hátra úgy néz ki, mintha padlólakkal öntötték volna le. Valami új, felnőtt, lapos, sprőd és fényes fedőszőr nőtt rajta. Ugyanez a minőség - de színben és fényben nem - keletkezett a gallérján is. Sőt, már a hasán is. Már csak a sörényében és a segge felé maradt meg a plüssmaci-szőr, aminek se tartása, se fénye, csak isteni puhasága van. Van egy kisfiú a lépcsőházban, akihez mindig ösztönösen odamegy, aztán rájön, hogy ez nem az ő kis régi gazdája, és elugrik, amikor meg akarja simítani. Ma végre hagyta magát. A gyerek igazán türelmes és normális, engedi, hogy szaglássza, ezért lett eredmény. Megtapogathatta a sörényét, belemélyeszthette az ujjait, hát mi is lehet ennél élvezetesebb?
2009. március 6.
A szájbalökött sárgaborsó nem akar megfőni! Már vagy hat órát áztattam, és két órája főzögetem lassan, de még mindig ellenáll. Ahhoz képest, hogy múltkor áztatás nélkül sikerült igen gyorsan főzelékké varázsolnom, ezt mos nem értem. Daniel egyébként tegnap este mégis hazajött, nagy hiányérzete volt már tiszta gatyából-zokniból. Csak virslit tudott enni, mert más nem volt. Beérte ezzel. Mit is tehetett volna? Most megyek teregetni, mert délelőtt megkaptam a parancsot: "Mossál!" Szóval.
Tudod, én fakanállal (frászt, műanyag!) kevergetés útján szoktam megállapítani, hogy az anyag - krumpli, rizs, lencse, sárgaborsó - eléggé elvesztette-e a keménységét. Ahogy az anyag a fakanálba ütközik, illetve már nem, abból tudom, hogy megpuhult-e, vagy nem. Most jött el a perc, talán a sárgaborsóm végre, legalább 3 óra után elérte azt a szintet, amikor nem ütközik. Ebből csak annyi a tanulság, hogy soha ne vegyél a Tescóban ilyet. Most mennem kell rántást csinálni. Fokhagymával. Ne örüljetek, én azt is képes vagyok elbaszarintani.
Sikerült. Van két csirkecomb halálra klopfolás és citromlében egynapos áztatás után, fűszerezve és lisztbe forgatva, majd kisütve. Még meleg. A citromlé igen jót tesz a rostoknak. Felpuhulnak, és nem lesz a hús savanyú. A kettőből akár négy adagot kreálhatok: sosem tudhatom, hányan jönnek ma vacsorára, mivel itt a hétvége. Dani e percekben teszi le a lantot, hamarosan megjön. Maci örülhet, megint fociznak egyet a nagyfüvön.
Maci estebéd után bejön, két lábbal felágaskodik mellém a kanapéra, komolyan rám néz, aztán, igazán felsőbb szintről, mintegy leereszkedően böfög egy jót, amivel, gondolom, azt fejezi ki, hogy ízlett a kaja. (A kínai kultúrában ez egyenesen dicséret.) Ezt persze követi a kanapé széleibe történő ajaktörlés változatos művelete. Azért változatos, mert a jobb és bal féltekéjét a pofájának egyaránt megtörli váltakozó fejmozdulatokkal.
Egy kicsi lány, Lara szívre vár. Szenved régóta. Szívtiprók a képek, amiket róla mutatnak az RTL-en. Azt mondták, már 100 napja van műszíven. Pedig ezt csak maximum fél évig lehetne. Akkor elosztottam a 365-öt 2-vel, és kijött 180-nál több. Na de tényleg: attól, hogy tévés műsorvezető vagyok, muszáj elfelejteni számolni?
2009. március 5.
Nos tehát a sárgaborsó-főzelék receptjét ma se kell még megtanulnom, mert Danielzon jelentette, hogy ma is inkább óbudai haverjánál dekkol, hisz mennyivel közelebb van az a munkahelyéhez. A vacsorafőzésről lemaradok, hálistennek. Legközelebb talán holnap este láthatom fiamat, mert jócskán kifogyott a tiszta fehérneműből. Szombaton reggeltől melózik, tehát talán végre alszik is itthon egyet. Főzelék elhalasztva, csirkecombok lefagyasztva, boldog semmittevés ma estére levajazva. Huh, de szép estém van! Végre pihenhetek... :))
El se hinnéd, mennyi stressznek vagyok kitéve naponta. A jobb mamuszom cipzárja elakad, ha teljesen felhúzom. Meg kell állnom fél centivel előbb. A bal mamuszom cipzárja alul szétesett, de sikerült összeillesztenem, így azt nem szabad egészen lehúznom, minimum egy centivel előbb meg kell állnom. Naponta legalább négyszer szembesülök ezzel a problémával, és mindig időre van szükségem koncentrálni, hogy ez most a jobb, vagy a bal lábam-e, felhúzhatom-e egészen, vagy lehúzhatom-e egészen. Szerintem te már biztos eltévesztetted volna, de én, mivel nagyon profi vagyok koncentrálásban, még egyszer sem! Ehhez mit szólsz? Aztán mi van még? Most nem jut eszembe. De már ebből is láthatod, milyen küzdelmesek a hétköznapjaim annak ellenére, hogy hivatalos munkahelyem nincs is.
Á, kutya kezd felnőtté válni, már beveti az őseitől öröklött "elkaparom a szaromat" mozdulatokat a hátsó lábaival. Épp ezt gyakorolta, a felázott földön túl jól sikerült: nekiütődtek a rögök egy ott álló autó oldalának. A koppanásoktól úgy megijedt, hogy két métert ugrott előre, de mivel röptében is hátrafele nézett, ahonnan a zaj jött, belefejelt a kerítésbe, ami az ugrása irányában zárta le a játékterét. Aztán úgy állt ott, füle-farka behúzva, mint aki semmit sem ért. És nem is értett. Figyelj, ha jókat akarsz röhögni, vegyél te is kölyökkutyát.
2009. március 4.
 |
Egyre egyételműbb, hogy Dani az ő igazi gazdája. Azt az örömünnepet, amit az ő érkezésekor előad, senkinek nem adja elő. Kóstolgatja az ujjait, a ruháját, ágaskodva próbálja elérni a füleit, az arcát, és nyomul mindenütt, a lábai között és körülötte állandóan. Ha nincs itthon, időről-időre előhozza valamelyik zokniját, nadrágját. Ha elmegy dolgozni, nyüfögés van egy ideig - nem sokáig -, ajtó előtt állás. Gyorsan megérti, hogy a távozás végleges. Viszont ma reggel nem találtam őt az ágyam lábánál. Már egész éjjel Daninál dekkolt. És persze Balázs mellett, mert ő is itt aludt.
Honvágyam van Köln után. Ki érti ezt? Talán Rejtő Jenő Csontbrigádja (ha nem olvastad, ki ne hagyd!) tudna rá magyarázatot. Szenvedésem színhelyére szeretnék visszatérni. Egy rohadt percig sem voltam ott boldog, és most mégis naponta nézem az Unter Uns c. sorozatot az RTL-en, mert Kölnben játszódik. Mert láthatom a dómot. És mert németül beszél. Szeretnék újra a Vogelsangerstrassén sétálni, elmenni a Venloerstrassén a Gürtelig, és ott venni Reibekuchent (ez nem bonyolult, reszelt krumpli, reszelt hagyma, só, liszt, ebből plecsniket kell formázni és olajban kisütni - nagyon jó!).
Mennyire undorít a kifejezés, amit annyit hallani mostanában: "ha és amennyiben"! A HA és az AMENNYIBEN pontosan ugyanazt jelenti. Mégis egymás után szokták használni főleg jogász végzettségűek. Hogy az ég rogyjon rájuk! Töltelékszavak, talán csak arra jók, hogy amíg kimondják, legyen idejük gondolkodni egy normális válaszon.
Van jó hír is: egymás után számolják fel a tisztelt keletről érkezettek (általunk toleránsan elfogadásra ajánlottak) által működtetett marijuana-ültetvényeket. Heuréka. A felkiáltójelet csak azért nem teszem ide, mert szerintem ültetvényekből százszámra van, isten óvja a vietnami és kínai "honfitársainkat"! Ha valaki ezután azon csodálkozik, hogy én azt mondom: inkább csinálják ez otthon, akkor biztos rasszista volnék. Próbálkoznak egy olyan országban, ahol nem 600 millió, hanem csak 10 millió ember él, pedig a matematikai logika szerint könnyebb lenne az előbbi népességszám ölében láthatatlannak maradni. Tehát hazájukban próbálkozni. És ők mégis ide jönnek. Sosem fogom megérteni, miért kell ekkora kulturaváltásnak, és mellesleg éghajlatváltásnak kitenni magát valakinek, aki egész máshoz szocializálódott. Saját hazádban nem lehetsz próféta, mondják. Na de kanabisztermesztő csak-csak?
2009. március 1.
Kaptam hideget-meleget barátnőmtől, akinek viszont szavára sokat adok, azzal kapcsolatban, ahogy drága gyermekemet próbálom (hiszen tökéletesen kezelni, ugye, sosem lehet) irányítgatni. Vagy kritizálni. Ő azt mondja, hagyni kéne, hadd tegye, amit akar. Az elmúlt sok évben én tényleg hagytam, tegyen, amit akar. Igazából most sincs különösebb befolyásom a tetteire. Csak az aggodalmaimat nem tudom elhallgatni, ha arra gondolok, hogy többé nem kap fizetést, és a számlák tovább jönnek, mintha mi sem történt volna. Ez a kilátás rémít engem. Amúgy péntek óta csak ma láttam a gyermekemet, hazaugrott egy fürdésre, egy többdobozos kaja-pakolásra, és már ment is vissza Mikihez Óbudára, ahol töltötte az elmúlt napokat. Persze számítógépezéssel.
Estefelé jött a meglepetés: egy telefon: "Anya, hiányzol. Szeretlek." Mit mondhatnék erre? Elolvadtam, mint a szaloncukor a fenyőfa gyertyája mellett. A világon semmi nem ér fel ezzel. Boldog vagyok, valaki vagyok, akit szeretnek, és pont az, aki nekem az életemet jelenti. Gondold végig, de tényleg; ennél szebb és fontosabb mi lehetne? Egy mondat - vagy kettő, de rövid -, és a mennyország máris eljött. Talán azért, mert kinyitotta a dobozt - az egyiket, amiben finom húsleves volt -, és ízlett neki. Vagy a másikat - amibe igazán jó rizseshúst pakoltam -, és mégjobban ízlett neki. Nem mindegy? Ott van még a két nagyon ízes szendvics, zölddel, hússal gazdagon. Én ez vagyok, ezt tudom nyújtani. És ha ezért jó szót kapok, vagy pláne nem ezért, akkor szárnyra kelek!
http://hu.netlog.com/go/explore/videos/videoid=34966
A fenti link olyan, amitől sírnom kellett. Nemcsak azért, mert már nem él, aki csodálatosan előadta a dalt- Darvas Iván -, hanem Konsztantyin Szimonov géniusza miatt. (A fordítót sajnos nem tudom megnevezni, pedig biztosan említést érdemelne.) Aki ezt nem hallgatja meg, talán nem is akar tudni semmit a szerelemről. Mármint az igaziról.
Kutya. Találkoztunk egy cirmossal. Ő belül volt, mi kívül. Nemhogy visszahúzódott volna, amikor meglátta Macit, hanem közelebb jött a kerítéshez, és kerekre tágult pupillákkal meredt a kutyára. Macit sokkolta a látvány. Az ötméteres rugós póráz teljes hosszát kihasználva, engem piruettre késztetve, az adott ötméteres sugarú körön futott, pánikolt. Egy sima macskatekintet miatt. A macska csak lapult és figyelt. Na látod, mit lehet egy jól irányzott nézéssel elérni?!