2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr
2006
Április 26.
Lehet, hogy ezzel kisebbségben vagyok, de én nagyra tartom Havas Henriket, leginkább a Mokkát is miatta nézem. Becsülöm a tudását, tájékozottságát, és számomra még a tekintélytisztelettől gyakran mentes, laza modora is külön öröm. Na tehát ma épp egy Védegyletből való kisfiút próbált meggyőzni arról, milyen buta ötlet a paksi atomerőműhöz vezető utat Csernobilról elnevezni. Magamhoz szólva tökéletesen értelmetlen az ötlet, de jobban nem tudtam volna kifigurázni, mint ő, a kérdésével: "Akkor a dohánygyárhoz vezető utca legyen Tüdőrák utca?" ... Olyan hangosan felröhögtem, hogy a kutya hozzám sietett, fejét az ölembe tette, hogy megnyugtasson.
Április 18.
Szóképzavar: "Nagy falatba vágtuk a fejszénket" ...elképzelem, ahogy a tányérra csap a fejsze, porcelánszilánkok és ételdarabok repülnek szerteszét, vajon mit is képzelhetnék el mást ettől? Nézve helyett "nézvést", sikerült helyett "sikeredett" és hasonlók, annál szomorúbb ez, mivel újságírók, riporterek ragadtak le ehhez hasonló eltorzított magyar szavakhoz, ők, akiktől azt remélem, megvédik a nyelvünket, netán alakítják is, de nem ebben az irányban. A "támogatottság" szót szintén nagyon utálom ott, ahol a "támogatás" lenne az igazi. Jól van, biztos nem haladok a korral, egye a fene.
Április 17.
Az
én drága barátném túlhajszoltan, túlpörgéstől elszürkült jövőképpel küzdve
közölte velem fotelja mélyéről, ahová mintegy belerogyott számos ide-oda
futkosás és dolog után, hogy mindig akkor kell szakembert hívni, ha én
hozzányúlok a gépéhez. Namármost, szoktam én hozzányúlni akkor, amikor
valamit már annyira eltolt, hogy némely dolgok nem működnek üzemszerűen.
A segítő szándékom nem kérdőjelezhető, asszem, tanult is tőlem annyit,
amennyi ahhoz kell, hogy a mindennapjai zavartalanul teljenek a monitor
előtt. Továbbá leginkább csak ahhoz nyúlok, amiről tudom, nem lehet rossz
vége, hiszen a valódi szakember nem én vagyok. Mindössze 15 év előnyöm
van vele szemben mint felhasználó. A némileg igazságtalan megjegyzését
tehát lenyeltem, annál is inkább, mert csak rá kellett néznem reménytelen
és elgyötört arcára. Azt meg úgyis fölösleges magyaráznom, mi mivel függ,
illetve nem függ össze, mert az első két, számára nem értelmezhető szó
után látva lévő, hogy oda sem figyel. Így tehermentesíti az agyát, amire
minden oka meg is van. A mai nagy kihívás abból adódott, hogy miután uninstalláltam
két egymást ütő programot, ahelyett, hogy rendbe jött volna a rendszer,
megszűnt az internet-kapcsolat. Izzadtam és kétségbeestem: csak nem én
okoztam mindezt? Logikát nem találtam ugyan benne, de a vád súlya alatt
meggörnyedve küzdöttem, végül visszaállítottam a rendszert egy 2 hónappal
korábbi időpontra, ezzel mintegy leporolva magamról a hamut is, amit a
fejemre hintettem két óra alatt. No kapcsolat. Tudtam, hogy részemről
az elszúrásnak semmi esélye, mégis gyötört a bűntudat, hogy ő azt hiszi:
miattam nem tud levelezni se.
Hazatérvén rögtön a gép elé ültem, oh, minő megkönnyebbülés: nálam sincs
kapcsolat. A UPC húsvéti ajándéka! Se telefon, se internet. Köszönjük,
igazán! Bár most a neten nem tudok utánanézni, jogos-e a kijelentésem,
azért felteszem: a világ legdrágább szolgáltatója teszi ezt velünk az
ünnepen. Se levél, se honlap-karbantartás, az információs sztrádán pedig
behajtani tilos tábla. Hol élek? De ezt már kérdeztem.
Április 15.
Biztos
találkoztál már olyan öreg asztalfiókkal, amit ha nem középen taszajtasz
meg, féloldalasan elakad, és ha nem vagy elég türelmes az egyenesbe igazgatásával,
akkor legalábbis ököllel kell a helyére pofozni, jó nagy csattanás és
káromkodás kíséretében. Képzelj tehát el egy ilyen félig nyitott, ferde
asztalfiókot, amibe beledobsz egy éles tárgyat, hogy a melletted ülő erőszakos
kislány elől elzárd, miután az istennek se hajlandó elfogadni, hogy ezt
nem veheti a kezébe. Az erőszakos kislány máris utánanyúl a csakazértis
szellemében. A fiók elakadt, és mivel mindenáron nyomatékosítani óhajtod
az akaratodat, alaposan meglököd. A fiók bevágódik. Hú, ez biztos fájni
fog! - mondod feltámadó lelkiismeret-furdalással. A fiók milliméter pontossággal
illeszkedik a helyére, az idő lelassul, beszorult ujjacskát nem látsz,
ide be sem férne, a gyerek viszont, érzed, nem lehetett ennyire gyors...
Visítás, hiszti nincs, pedig várod. A kislányra nézel, aki elfehéredett
arccal, némán nézi a saját kezét, amiről mutató- és középső ujja tőből
hiányzik. Nem is vérzik, a sebszélek annyira összepréselődtek. Elképzeled,
ahogy a két kis ujj bent hever a fiókban, magában. A kislány apja az asztal
túlfelén még a monitort bámulja, nem figyelt fel a horrorisztikus csendre.
Ilyenkor csak egyet tehetsz: felébredsz. Fel is ébredtem hajnali 3-kor.
Alig kaptam levegőt. Először egy csiricsáré mintával színesre festett
húsvétitojás-arcú nyúl vicsorgott rám a sarokból, félelmetes tépőfogait
mutogatva, aztán pókok másztak ki az ágyam melletti lambéria repedéseiből.
Mindenáron ébren akartam maradni, ami nem volt nehéz, úgy dobogott a szívem.
Sokszor hallottam: "te ezt úgyse tudod elképzelni, nem veled történt"
- hát ezt cáfolom. ÁTÉLTEM, mintha valóság lett volna. A saját rettenetességem
teljes valójában ott állt előttem. Az ébrenlétbe menekültem a szörnyű
következmények elől.
Április 13.
Dúlnak az események! Az ember már aludni se mehet el anélkül, hogy az
utolsó villanás, amit még felfog a tévéből, ne az legyen, hogy pl. Orbán
lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. Ez nekem az este már túl sok
volt, beállítottam a videót, vegyen fel mindent, majd pihent aggyal megnézem,
végül is az álmaimat már csak nem fogom a politika alá rendelni!
Megnéztem. Okosabb lettem. Vagy mégse. Egy mokkás sms ragadott meg: "Orbán
alulról szagolja az Ibolyát? Vagy mi?" Bevallom, ezen muszáj volt
röhögnöm. Akármit is gondolok, a mondat humoros. Még azt is ilyennek találtam,
amiben Pokornit Pokolnyi-ra ferdítették. Isten bocsássa meg nekem, imádom
a szójátékokat. Ámbátor ez az egész, annak ellenére, hogy vicclapba való,
mégse egészen játék. És nagyon nem humoros.
Worlukot én oldalnélküli, objektív indexesnek tartottam mindig, ha van
kedvetek, olvassátok el, ő mit ír a mostani helyzetről:
http://index.hu/velemeny/jegyzet/grofaz/
Nem igazán tudnék mit hozzáfűzni. Legfeljebb annyit, hogy kevés alternatívát
(mentséget? megértést? lehetőséget?) kínál a szegény vesztesnek.
Az egész őrületből, ami hónapok óta zajlik, számomra csak egy meglepetés
származott, mégpedig az, hogy az igazi tökös magyar hapsit Dávid Ibolyának
hívják. Azért ez tényleg valami.
Mikola
világa, 168 óra, valamiért leközölték a cikkemet:
http://www.168ora.hu/cikk.php?id=5001
Sajnálom
Orbán Viktort. Annyi mindent kellett feladnia nagyhirtelen, amiről azt
hitte, sosem kell. Hogy miért erről jut eszembe, ne is kérdezd, de eszembe
jut: Fridi készített egy riportot egy idős hölggyel "Nincs feloldozás"
címmel, amit ma néztem meg. A hölgy 2002-ben azért nem látogatta kedvenc
templomát a kampány végéig, mert a plébános arról akarta meggyőzni híveit,
hogy feltétlenül a fideszre szavazzanak. Az idei kampány megint ezzel
kezdődött, ő pedig inkább otthon maradt. Igazi hívő lévén bűnnek érezte,
hogy nem látogatja az Isten házát, hát meggyónta ezt a plébánosnak nemrég.
Aki őt hazaárulónak nevezve - mivel bevallotta baloldali elkötelezettségét
- nem adott feloldozást. Tanulság? Talán nektek sikerül találni. A hölgy
40 év után másik templomba fog járni, ennyit tehet, semmi többet. Hogy
ott mi fogadja? Talán egy olyan pap, aki Istenről prédikál, nem pedig
politikai pártról. Amen.
Ott hagytam abba, hogy sajnálom Orbánt. Ma reggel összes energiája birtokában
nyilvánult meg a tévében, nem adta jeleit, hogy vesztes volna. Talán nem
is az. Tőle még az is kitelhet, hogy fordít egy nagyot. Minden képessége
megvan hozzá. Az elszántsága példás. Csak azt nem tudom elképzelni, hogy
fogadjam el mint választó, hogy ő már nem A Vezér, a Leendő Kormányfő,
hanem csak ("csak") egy párt feje, amely párt vesztett az első
fordulóban? Most mi van? Vagy mi lesz? Miként, kiként óhajt engem meggyőzni
arról, hogy van még hatalma végigvinni, amit megígért? Olyan párt még
nem indult a győzelemért, amelynek nem volt kormányfő-jelöltje. Szóval,
megint, most mi van? Mi lesz?
Orbán úr azt mondta, kb. 3000 kilométert fog ma bejárni az országban kampánycélból
(Betlen János riporter gyorsan ki is számolta, hogy ez Budapest-Oslo távolság).
Ez nagyjából hatszoros szélessége az országunknak. Egy sznob barátnőm,
aki imád "amerikaias" lenni, erre azt mondaná: upps! Én anyámat
hozom például, aki azt mondaná (ha élne): ajvé! Én viszont számolni kezdtem:
százas átlaggal 3000 kilométert 30 óra alatt lehet megtenni. Orbán úr
félnyolckor még a Napkeltében ült. Mondjuk 8-kor útjára indult, és itt
kénytelen vagyok arra - a minden párton felül álló fizikai törvényre -
utalni, hogy a nap 24 órából áll (mínusz 8, mert előbb nem indulhatott).
Az viszont nem fizika, csak józan ész, hogy a magyar utakon még a 60-as
átlag is jónak számít, megállás nélkül. Ezzel az átlaggal tehát a 3000
kilométer megtételéhez 50 óra kell (plusz 8, mert előbb nem indulhatott).
Ez így már sokkal több mint két nap. Persze csak akkor, ha sehol nem áll
meg mondjuk 30 percre kampányolni.
Nézd, lehet, hogy Viktor nem tud számolni, mert azt mások teszik helyette,
ő meg elhiszi. Lehet, hogy turbófeltöltésű autója szárnyalni képes a magyar
utakon is, és megtesz 24-8=16 óra alatt 3000 kilométert (éjfélig), ami
majd 190 km/óra átlagot feltételez, de itt akár hagyjam is abba, mert
az egész egy vicc. Nem azt mondta, hogy ez 3-napos programja, hanem azt,
hogy ez a mai. Holnap Nagypéntek van, utána sorban jönnek a húsvéti ünnepek.
Ha ezt nem hiszem-hihetem el neki, akkor mit?
Április 11.
Barátnőm
jól leszúrt, hogy nem írtam még semmit a választásokról. Ezen azért csodálkozom
igazából, mert kerültem a politizálást jó sokáig, így tán nem is volt
igazán elvárható tőlem.
Oké, mesélek. Voltam tegnap a várban a fidesz gyűlésén. A Lánchíd aljából
a rendőrök nem engedték fel a 16-os buszt, jó sokadmagammal szuszogtam
fel a hegy tetejére (miután elhagytam Schmitt Pál ezerszeres életnagyságú
"papírszobrát"?? szóval poszterét). Odafent már több daruról
lógtak az erősítők, kivetítők, és meglehetős tömeg volt a szokásos zászlókkal,
miegymással. Sikerült egy állóhelyet rögzítenem a lépcső utáni első járda
szélén, ami helyzeténél fogva mintegy 15 cm "emelkedettséget"
jelentett nekem a színpadra rálátás szempontjából. Felérkezésemkor éppen
összeszokottan pfújolt a tömeg valami közlemény nyomán, amiben Gyurcsány
neve szerepelt.
Hamarosan mögém nyomult egy nagy keblű, éltesebb hölgy, akinek szívesen
hoztam volna tudomására, hogy kebleit legalább 5 cm távolságra próbálja
szeparálni tőlem, de persze nem tettem, ki tudja, mit vált ki ilyen közegben
egy kritikus szó, ugye. Előttem nem messze egy néha tántorgó srác állt,
időnként felfeszített egy nagy nemzeti zászlót, amitől nem láttam a színpadot,
szerencsére nem bírta sokáig, pihenésül a barátnője vállára terítette.
Időről-időre öklét a levegőbe emelve ismételte meg a színpadi szónok szavait,
pl. hogy "nem hagyjuk!" "le velük!" (mármint a kormánnyal).
Kóka Jánosról is szó esett odafent, mire megszólalt bal vállamnál egy
éltes úr: "szomorodjon meg!" (helyeslő félszavak körös-körül).
Eggyel előbbre egy szintén nem igazán fiatal hölgy mormogta eléggé hallhatóan:
"szabadítsatok meg tőlük" (a kormánytól). A tömeg úgy működött,
mint egy felhúzott játék: pontosan akkor és azt kántálta, amire programozva
volt, amit elvártak tőle. A húsz perc alatt, amit ott kibírtam, csak kormányváltásról
volt szó, szitkokról és hasonlókról, muszáj volt mielőbb elindulnom a
lejtőn a várból lefelé, nem bírtam kivárni a nagyvezírt (aki szokása szerint
mindig jó nagyot késik, hogy a tömeg puhulása, várakozása megfelelő szintet
érjen el). A lejtőn egy ifjú mellettem elhaladván azt mondta társának:
"hát ezek mindent beszopnak?" - közben egy pillantást vetett
rám, nem bírtam önkéntelen mosolyomat elrejteni. Még egy darabig előttem
haladtak a kutyáikkal, egyikük mintha nekem játszott volna színházat a
mosolyomon felbátorodva, időnként visszapillantva; lekiabált a biztos
magasból az alant felfelé mászóknak, hogy aszongya: "Orbán monnyon
le! Nincs buli, mehettek haza! Éljen Lenin!" Kapott valami választ,
aminek lényegére csak abból következtettem, hogy ezt szólta vissza: "Édesanyám
nincs jelen".
Ha ez a kis közjáték nem lett volna, eléggé hiábavalónak éreztem volna
az egész kirándulást. De így érdekes volt, ha rövid is. A beszédeket aztán
felvételről megnéztem, és rájöttem: nem vesztettem semmit.
Én most itt szobám magányában Dávid Ibolyának drukkolok, hogy tartsa meg
a gerincét. Ennyi.
Április 5.
Wahorn,
az igazság angyala
Gusztos-Szíjjártó metszéspontjában üldögél ez a kortárs festő- és egyéb
(ahogy a képernyőn megjelent: multikulturális) művész, akit én főleg abból
kifolyólag ismerek, mert Dudi lakásában (akit szintén nagyra tartok a
festészetet illető ízléséért, tudásáért, műveszettörténeti ismereteiért)
több eredeti festményét láthattam, sőt csodálhattam, ebből kifolyólag
szívembe is zártam, s azért is tartom nagyra, mert a korral haladva mindenféle
számítógépes irányon nyomulva egy sor ritka alkotást hozott létre a multimédia
(kép-zene) világában is, bizonyítva ezzel univerzális tehetségét. Na szóval
Wahorn számomra egy mai mindenre kiélezett zseni-etalon. Ennélfogva csak
elfogult lehetek irányában. Semmit nem von le az ő, a mi politikai életünket
illető véleményéből az sem, hogy az utóbbi évtizedben Amerikában élt,
sőt, szerintem e messziről való rálátás kifejezetten jót tesz az objektivitásának.
(Láthatjátok őt a Cadillac Drive c. sorozatban, amint Fábryval róják Amerikát.
De nem ez az ars poeticája :))
Az ATV-ről rögzítettem Wahorn pár mondatát, íme:
- A szavahihetőséget illetően: Egy olyan párt, amelyik az elmúlt 4 évben
uralmon volt, most azzal jön, hogy csökkentené az adminisztrációt. Ez
azért furcsa, mert eddig is megtehette volna. Mi akadályozta meg?
- Nem a politikusok a rosszak, hanem az emberek, akik eltűrik őket. A
politikusok csak figyelnek, mit kell mondaniuk, hogy kapjanak elég fizetést
az emberektől, hogy ottmaradjanak a posztjukon.
(Közben itt szavakon nyüglődök, azt mondanám, Gusztos egy helyes fiatalember,
vele szemben Szíjjártó helytelen. De ennek már más az értelme. Ha azt
mondanám, előző csinos, akkor azt kéne mondanom, utóbbi meg csintalan.
Édes magyar nyelv, igazából csak azt akarom mondani, egyik tetszik, a
másik meg nem. Egyik csinos, a másik nem. Persze kizárólag szerintem.)
Lássuk Wahorn többi kinyilatkoztatását:
- Az elmúlt évben többször hallottunk az Orbán vagy a Gyurcsány stiklijeiről.
(Szíjjártó felé) Na és mi van avval a bizottsággal? Elítélte a Gyurcsányt,
vagy nem? (Gusztos felé) Vagy mi van a ti bizottságotokkal? Elítélte az
Orbánt, vagy nem? Hogyhogy nem tudtok a végére járni? Mert amíg nem jártok
a végére, addig nem hiszek nektek, akármit is mondtok! És ahhoz, hogy
a végére járjatok, egyetlen út van: a törvény! De ha nem hoztok olyan
törvényt, amit ti is betartotok, akkor az országot így nem lehet kormányozni.
- Jó példa: nem lehet dohányozni a Parlamentben. A törvényhozók megszegik,
akiket ebben a pillanatban azonnal ki kellene rúgni, mert törvényhozó
nem szeghet meg törvényt! És erre mi a válasz? Kitiltják a televíziót,
hogy ne lássák, hogy dohányoznak a törvényhozók! Ez a legszebb, gyönyörű
példája annak, amiért én még Magyarországon kiabálok egy kicsit.
Hajrá, Wahorn András! (Szerintem többször nem hívják meg talk show-kba...)
Talán nem szegek törvényt, ha lehetővé teszem nektek e nagy művész honlapjához a hozzáférést: www.wahorn.com
Április 3.
Azt mondta ma reggel Schmitt Pál, hogy "A kommunizmust szidni jól esik, hiszen sok jót nem kaptunk tőle." A riporter nyelt egyet, nem reagált, de nekem muszáj. Én bizony az életem legszebb éveit a régi rendszerben kaptam, amikor is ingyen lehetett repülni, versenyezni, amit tettem is majd 20 évig. De ez a szegény Pál biztos sanyarú éveket mondhat magáénak abból az időből, elnyomták, nem hagyták, hogy olimpikon legyen, nem toltak a segge alá semmit, még egy-két nyugati nagyköveti állást se, és a gyermekei sem tanulhattak elit külföldi iskolákban... annyira sajnálom, hogy semmi jót nem kapott... Mindjárt letörlöm könnyeimet.
Április 2.
Biztos
nem vagyok elég naprakész ma, mikor - tegnap után - a másik nagy párt
tart épp nagygyűlést a Kossuth téren, de hát hadd ne politizáljak, nem
az én műfajom. Sokkal inkább fontosnak tartok egy pár hete, egy kórház
orvosától elhangzott mondatot: "Bababarátok lettünk! Szoptatni lehet
a szülés után rögtön!" - Uhhhhh. Ha arra emlékezem, hogy 82-ben ez
Kölnben, ahol szültem, teljesen természetes volt, így 24 év után azt hallani,
hogy végre a magyar szülészetek is "bababarátok" lettek... Gratulálok!
Az Isten szerelmére! Hát eddig nem az volt természetes, hogy a megszületett
baba azonnal az anyja emlőjére szívódjon, mivel az előtejnél fontosabb
alig is létezik egy újszülött számára?? Megturbóznám még azzal is, amiben
nekem - és ma 24 éves fiamnak - szerencsére része volt: hogy nem öblítették
le őt azonnal a vízcsap alatt, mert tudták, hogy a máz, amivel világra
jött, rendkívül fontos a bőrének, egész valójának, tekintve, hogy a bőr
a legnagyobb kiterjedésű befogadó felület, a máz pedig minden ízébe beszívódik,
és táplálja azt. Azonnal, úgy mázasan, véresen a mellemre tették, szopott
is, persze. Ma pedig itt arról beszélnek, hogy "eljutottak idáig".
Hol élek? De ezt már sokszor kérdeztem.
"Nem tételezni olyat neki, amit mi nem tennénk" - bizony ezt
mondta egy politikus tegnap. Nyilván elhamarkodta.
"Megerősödve fussunk neki a következő hétre" - hát, mit tagadjam,
ezt a nyelvtanilag - szintén - vitatható mondatot Pelczné mondta, és az
előzőt is az ő párttársa, remélem ettől még nem tűnök Fidesz-ellenesnek.
Én csak megjegyzek rossz mondatokat, amik megütik a fülemet. Az előbb
énekelt a nagygyűlésen Papadimitriu Athina, olyan szinten, amivel az általam
egy órával előbb visszajátszott - csupa amatőrökből álló - Megasztár válogatásából
- szerintem - azonnal kiesett volna.
Egy kicsi lány most énekelte el a Fidesz-nagygyűlésen a "Tavaszi
szél vizet áraszt" kezdetű népdalt, nagyon megható volt, igazi találat!
A nép vele énekelte. Szeretem ezt a dalt. Jól esett. Csak az nem, hogy
a kislány annyira meg volt riadva, hogy a levegőt is rosszul vette izgalmában.
Nem tudom, hogy egy ötévest szabad-e százezer ember elé kiállítani, ilyen
stressznek kitenni. Én nem hagynám a lányomat. De hát ez is én vagyok,
senki más.
Kudlik Juli elmondta, hogy nálunk most nem a magyar ember a legfontosabb.
(Hát ki? Erről nem világosított fel.) Azt is mondta, hogy "árkot-gödröt
átugorva" kell megvalósítanunk a jövőnket. Egy szót nem szólt arról,
hogy eme árkokat-gödröket ki ásta, és hogy esetleg jobb lenne betemetni
átugrás helyett. Miért? Ezek után "egységélményről" beszélt.
"Kölcsönkapott életével megérkezik a földre" - mármint a te
meg az én gyerekem. Muszáj vitatkoznom ezzel, tőlem a gyerekem nem kölcsön,
hanem örökbe kapta az életét! Á, elég az egészből, a rohadt politikából!
Dőljön el végre, hogy piros vagy narancs, aztán hadd éljem tovább az életemet!
Éljen április 9, akármi is lesz a vége! Schmitt Pál épp azt mondja, "győzni
fogunk", tegnap Gyurcsány ugyanezt mondta, könyörgöm, győzzön már
valaki, hogy utána már csak annyi gondom legyen, mikor fogy el a wc-papír,
vagy a krumpli, és legyen miből megvennem. A hócipőm tele van ezzel a
sok énekléssel, fohásszal, jézusozással, akinek ugyan mi köze lehet egy
választási kampányhoz, mégis belekeverik, undorodom!!! Elég. És akkor
a "Viktor! Viktor!" még hátravan, Isten óvjon. Nem bírom én
ezeket. Tegnap a Gyurcsány már fél 4-kor feltűnt, most Orbán várat magára,
pedig már 4 óra van. Ha magamból indulok ki, és ott ácsorognék, már rég
leülni vágynék 2 óra óta, rettenetes lehet végigállni ennyi időt. Akármit
dalolnak a színpadon, akárhány "Hajrá, magyarok!" kiáltás hangzik
el, az ember csak szeretné már látni, amiért idejött. Viktor pedig lapul
valahol. Biztos tudja, miért. Oh, most jön Áder János, Kövér és Pokorni.
Kövér azzal kezdi 2 mondatát, hogy "adjon isten békességet".
(Komolyan?) Áder a "csornai Charles Bronsonnak" nevezi magát,
és láthatólag tetszik is neki, majd nem többet mond, mint hogy jövő hétvégén
kell elegen lennünk. Pokorni szerint "Miénk itt a tér, mert mi nőttünk
itt fel. A miénk is. És ezt mondjuk el nekik is." Már megint a mi-ti-ők
műsor. Közlöm veled, Pokemon, hogy én is itt nőttem fel, és nekem ezt
nem kell elmondanod, mert már akkor is ott sétáltam a Kossuth téren, amikor
te azzal küzdöttél, hogy beletalálj a bilibe. A fenébe! Hol élek? De ezt
már kérdeztem. Mit tegyek, rémesen idegesít, mikor valaki ki akarja sajátítani
pl. a Kossuth teret, vagy a nemzetet, vagy a polgár szót, vagy a köztársaságot,
vagy akármit, amihez ugyanannyi közöm van, mint neki!
Orbán beszél végre negyedötkor. Nagy papírszobrokról beszél, amik nagyobbak,
mint amiket Sztálin vagy Kim-ir-Szen állíttatott magának. Ebben speciel
igaza van. Bár én szobrot nem, csak óriásplakátot láttam. Fuj! Ez tényleg
nem kell. Nem kellett volna. Ne "lopakodjon vissza a városba".
"A múlt szobrai kiszabadultak a múzeumból, és a város felé tartanak.
Jönnek, akik eladósították és csődbe vitték az országot". És ilyenek.
Lehet! Ki tudja? Állítólag "ők" - mármint a maszoposok - uszították
a magyart a magyarra, és beszéltek krumplilevesről, miközben limuzinokban
közlekedtek. Ojjé! (Anyám szokta ezt mondani.) Orbán szerint "Ébresztő,
Magyarország!" (oh, bár végre hagynának aludni!) - mert hogy észre
kellene venni, mi folyik itt. Tényleg, mi folyik? (Szegény Orbán úgy ordít,
hogy néha már elcsuklik a hangja.) Szerinte gumibottal csépelik őket.
Nem minket, őket. Kiket? Ó, nem folytatom. A sok taps, az ordítás azt
jelzi, Viktor az Viktor. Bár azt mondja, nem ítélkezik, nem tör pálcát
senki felett, mégis ez a következő mondata: ne engedjük, hogy milliárdosok
oktassanak ki bennünket. A nép pedig ritmusban ordít: "Nem hagyjuk!!"
Van itt szó spekulánsokról, arról, hogy 750 ezer embernek nincs munkája,
külföldi befektetésekről, amikre épülünk, adósságról, ami a szánk széléig
ér, és nem látjuk, hova tűnt a rengeteg pénz, amit hitelbe felvettek.
Persze "azok". Ő amúgy készen áll gazdaságot teremteni, ami
mindenkinek tisztes munkát és megélhetést biztosít. (Miből?)
Édes fiam hirtelen hozzám lépett, mutatóujját a fején megcsavarta, és
azt mondta, ha minden rossz, ami külföldi, akkor itt valaki hülye! Óh,
az ifjúság spontán őszintesége! A tudatlansággal párosult paraszti logika
fényes szikrája!
Asszem, tovább én ezt nem is nézem. Semmi értelme. Majd egy 7 múlva kiderül,
ki mit hitt el. Addig meg minek gyomorfekélyt gerjeszteni magamban, mikor
ezt el is tudnám kerülni. ? Nekem mindegy, ki lesz a nagyfőnök, csak a
nyugdíjamat ne vegye el. A többit leszarom. És ne papírból olvassa a kinyilatkoztatásait,
ez nekem fontos szempont. Mert az csak egy verítékes, napokon át írt és
újraírt szóözön, nem kinyilatkoztatás. Még azt is felolvasta a vezér,
hogy "el kell mennünk választani". (Talán ha nincs leírva, elfelejti
megemlíteni?) Számtalan további mondat után belső zsebébe gyűrte papírjait,
és elhangzott a Himnusz, majd az erdélyi himnusz is. Most muszáj kimennem
pisilni, bocsesz. Remélem, közben nem fog visszatérni a múlt! Amitől azt
hittük, egyszer már megszabadultunk, de most átöltözve, újracsomagolva
vissza akar lopakodni - ahogy most hallottam. Várjál, múlt, amíg pisilek!
Ne lopakodj túl gyorsan. Amúgy meg Isten tartson meg mindenkit legjobb
hitében, amen.
Április 1.
A mai nap - meg a holnapi is - a tömegmegmozdulásoké. Én csak egy gyönyörű népdallal tudok ehhez hozzászólni:
Megkötöm
lovamat szomorúfűzfához,
megkötöm szívemet gyönge violámhoz,
lovamat eloldom, mikor a hold fölkel,
de tőled, violám, csak a halál old el...
Ha
én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer virágba borulnék,
Nyílnék a gyereknek, nyílnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.
Ha
én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.
Ha
én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.
Ha
én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.
Ha
én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa volnék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.