elejére

2017-19

2014-16

2012-13

2011

2010

2009. szep-dec
2009. júl-aug.
2009. máj-jún
2009. már-ápr.
2009.jan-feb.
2008. nov-dec.
2008. szep-okt.
2008. jul-aug.
2008. máj-juni
2008.már-ápr
2008. jan-feb.
2007. nov-dec
2007 szep-okt
2007 júli-aug.
2007 máj-jún
2007 ápr
2007 márc
2007 feb
2007 jan
2006 dec
2006 nov
2006 okt
2006 szept
2006 aug
2006 júli
2006 jún
2006 máj
2006 ápri
2006 márc
2006 febr
2006 jan
2005 dec
2005 nov
2005 okt
2005 szept
2005 aug
2005 júli
2005 jún
2005 máj
2005 ápr

elejére

2006

Január 11.

Még el se mondtam, hol szilvesztereztem! A szomszédban. Ez abból állt, hogy egy üveg pezsgő után elaludtam a szófán, jobbról kutya, balról kutya, lábamnál kutya, Mari betakargatott, előtte-utána kis tévézés, aztán éjfél fele hazajöttem, mielőtt kitör a tűzijáték, és elrohan a kutyám ijedtében. A Mari 2 kutyájával együtt összesen hát 5-en voltunk. De jól éreztük magunkat, semmi extra.
Ági nálam aludt 27-én, hozta a brazil képeket, sajnos a kamerája egy nap után kaput lett, de a repülőn találtak egy olyan egyszer használatosat (férje mindig, mindenhol talál valamit!), így csak 2 csomag képet kellett végignéznem a rémálom 6 csomag helyett, ami csak azért lett volna megpróbáltatás, mert Ági, amellett, hogy elég rosszul fotóz, minden képhez több perces kommentárokat fűz, ami, ugye, nyilván csak számára olyan érdekes, aki nem volt ott, nehezen talál benne élvezetet.

Asszem, életemben csak egy ember utazási fotóit, videóit tudtam őszinte lelkesedéssel nézni, ez pedig Besenyei Peti. Ami azért is könnyű, mert hihetetlenül tehetséges fotós és videós, a kalandjai se mindennapiak, azonkívül eszelős jó kamerái vannak. Művészi értékű felvételeket csinál. Biztos gonosz vagyok, de rossz képeken megörökített, számomra idegen élményeket, embereket (tudod, ez volt a szomszédunk, ez meg olyan jópofa volt, itt meg a felesége, a nemtudomki stb.) nem tudok lelkesen befogadni, se elképzelni (mert minek), még "szövegalámondással" se. (Ha őszinte akarok lenni, de nagyon, akkor egyenest irtózom ezektől...)
Én igyekeztem mindig mértéktartó lenni, ha úti élményeimről kérdeztek, kb. annyit mondtam, nagyon jó vagy szar volt, aztán ha kaptam kérdést, válaszoltam rá.
Ági rettentő lelkes volt, azt mondta, most már csak azért fog élni és pénzt gyűjteni, hogy még egyszer visszamehessen Rióba, mert az elképzelhetetlenül csodás világ. Még hevenyészett helyszíni naplót is írt, amiben megörökítette, mikor keltek, mit ettek, ittak, hova mentek, mikor tértek nyugovóra, meddig esett az eső, és ilyenek. Hát... Persze meghallgattam, vigyorogtam, mert udvarias ember vagyok, és kinyílt volna a lelkemben a virág is, ha a leíráshoz szókincs, fantázia, elbeszélőképesség is társul, de hát Ágotám nem erről híres... mondom, hogy gonosz vagyok... szenvedtem.

Sokszor elgondolkodtam rajta, miért félek annyira Ági úti beszámolóitól, fotómutogatásaitól, amiket persze sose tudok megúszni, mert ha nem előbb, akkor később át kell esnem rajta, ha egy évig nem megyek ki hozzájuk, akkor is, de az még rosszabb, mert akkor több is összegyűlhet. Olyannyira lelkes, annyira imád utazni, hogy el se tudja képzelni: a meséi esetleg fárasztóak, érdektelenek lehetnek azoknak, akik nem voltak ott. Olyan ez, mint az izzó vágyat megpróbálni leírni egy olyan ember számára, aki még sose élt meg ilyet.
Tele vagyok én is élménnyel, utaztam eleget, de csak egyszer mutogattam fotókat, akkor is az unokanővéremnek, mégpedig azért, mert tudtam, ha nem teszem, órákig fog gyötörni az aktuális reménytelen szerelméről szóló, teljesen hiábavaló sirámokkal, amiket már hetek óta, naponta hallgattam telefonon, tűrtem, tanácsokat adtam, együttéreztem, de mikor beállított az irodámba, hogy ott folytassa, rámtört a menekülési vágy, nem tudtam jobbat, mint a számítógépen megmutogatni, milyenek a Plitvicei-tavak és Dubrovnik. Mivel volt vagy 150 képem, a végére úgy belefáradt a hallgatásba, hogy elment, hagyott dolgozni. Akkor is gonosz voltam, de önvédelemből. Megjegyzem, a szereleme 25 évvel volt nála fiatalabb... drogos... mi ez, ha nem hiábavaló? Azóta már rég feledésbe is ment az egész.
Meg tudom érteni, ha valaki majd szétreped az élményeitől, alig várja, hogy elmesélje valakinek, és persze én is szeretem elmesélni: leírom magamnak. Hogy évek múlva újra átélhessem a hangulatot, emlékezzem a részletekre, nagyon jó ez így. Kielégít, és mást nem fáraszt.
Vannak azért különleges emberek, és a különleges alatt azt értem, hogy képesek színesen, izgalmasan, lebilincselően mesélni, akiknek iszom a szavát, és át tudom érezni, mert át tudják adni, hogy mit éreztek kalandjaik során. Meglepő, de ezek az emberek általában tőmondatokban mesélnek. Rámhagyják, hogy hozzáképzeljem a mellékmondatot, az érzést, az izgalmat. Nehéz megfogalmazni, miképp, de csodás élményeket kaptam már ily módon másoktól. Szinte úgy élnek az agyamban, mintha filmen láttam volna. Bár a Besenyei Peti nem tartozik se a szűkszavúak, se a tőmondat-kedvelők közé, elbeszélései mégis színesek, magával ragadóak, tele vannak eredeti humorral, bukfencekkel, életszerű apróságokkal; még sose unatkoztam, amíg ő beszélt (amihez testesen hozzájárult, hogy néhány tucat mondat után rendszeresen kitűnő vörösbort töltött a poharamba...). De mondhatnék mást is, pl. a régi férjemet. Órákig tudom hallgatni (nem is engedné, hogy megszólaljak, imád beszélni, de nem bánom), mert fordulatos, színes, mert időnként felröhög a saját viccein, amiken tényleg lehet röhögni; élmény őt hallgatni. Aztán ott van Rudi: mindig ötletesen, humorosan ír, meg persze beszél is, a legkisebb történés is érdekessé válik attól, hogy nem akar túltengeni, belefullasztani az élményei tengerébe. Mert ő tudja, hogy amit megélt, azt más úgyse élheti meg ugyanúgy. Kiszedi az érdekes részleteket, és elkápráztat velük. Meg a képeivel, amikből pont annyit kapok, amennyi kell.

Ezt a sokat csak azé írom, mert próbálom kisebbíteni a saját gonoszságomat, mert bánt, hogy az Ági beszámolói szenvedést jelentenek számomra. Talán ha ő is az e-mailre korlátozódna - de nincs neki -, nem lenne semmi bajom. Imádok levelet kapni. A levél egy csomó gondolat sűrítménye, aminek határt szab az idő, a pillanatnyi helyzet, ettől célratörő és tartalmas - szerintem. Azért, mert fogalmazni, gépelni kell, az ember lefarag egy csomó fölösleges dolgot, amire nincs is szükség. Persze nem azt mondom, hogy ne is beszélgessünk, mert az is csodás, amennyiben mindkét (három-négy) fél egyenlően szóhoz juthat. De ha nem... hát az a szenvedés.

Most aztán leírtam mindazt, ami ellen itt szónokoltam. Ebből is látszik, mennyire nincs igazam, vagy hogy az igazság mennyire többdimenziós.

Január 5.

Miközben e sorokat fordítom: "A TKS jégtelenítő rendszer elektromos vezérlésű, folyadékos jégtelenítést biztosít. Különleges, porózus burkolatot kaptak a szárny belépőélei, valamint a vízszintes és függőleges vezérsíkok, ezekre szivárog a jégtelenítő folyadék, ami meggátolja a jégréteg kialakulását. A légcsavarokat és a kabint ugyanezzel az eljárással védik jegesedés ellen.
Egy 30 literes (8 gallonos) üzemanyag-tankot helyeztek az elülső csomagtérbe, miáltal 2,5 óra repülés válik lehetővé fokozott jegesedési viszonyok között. Normál jegesedés esetén a védelem 50-100 órára elegendő. Már most biztos, hogy a DA42 Twin Star jelenleg a leggazdaságosabb és legmodernebb kétmotoros repülőgép a maga kategóriájában." - szóval eközben odakint a feketerigó dalol, mint ahogy mostanában minden hajnalon, pedig most alkonyodik. A szürkületet szereti. Mindig ugyanazon az utcasarkon énekel, ami szerencsére épp az ablakommal szembe esik. A cinegék szintén vadul kiscipőznek reggelente, én nem értem, mi ez, ha nem a tavasz ígérete? Ők ne tudnák, hogy a tél csak most jön? Valaki valamit itt nagyon elszámolt, vagy a madarak, vagy a meteorológusok. Kiderül!

Január 2.

"A tökéletesség aránytalansággal is járhat párban, de a szépség csak arányos lehet" (Goethe). Hát igen, ismerek tökéletes, de csúnya embereket.

Azt mondá egy idegenforgalmi ember, hogy "A kereskedelmi szálláshelyeket eltöltött vendégéjszakák száma..." - atyaisten. Túl azon, hogy a szálláshelyeket (bár mitől kereskedelmiek, vagy mitől nem azok, szóval e jelző fölösleges) betölteni szokták, ezenkívül számolnak még vendégéjszakákkal, amiket a vendég esetleg megvesz, vagy tényleg eltölt, ez a mondat egy csúcskeveréke mindannak, amit egy nagyon hivatalos megfogalmazás összes buktatója jellemez.

A híradóban hallottam azt is, hogy "a robbantás egy templomtól mintegy 100 kilométernyire történt"... micsoda pontos helymeghatározás!

A kozmodiszk nevű teleshopos szuper gyógyító "rendszerről" - mivel ezek mindent rendszernek hívnak, akkor is, ha csak egyetlen pici darabból áll a kínálat - azt mondá egy lovakkal foglalkozó egyén, hogy "azóta sokkal könnyebben állok neki a munkavégzésnek". Gondoltam, ha a munkának állnál neki könnyen, akkor a végzés is hamarabb eljönne...

Jaj, nem hagyhatom ki a "Real, a vágtató elegancia" című reklámot. Ahol senki se vágtat, sőt, lassítva sétál egy darab fekete kabátban egy darab ifjú, miközben az alámondás minden, csak nem figyelemfelkeltő, és soha nem fogom megérteni a dolog logikáját, ha volt valaha valaki fejében ilyen egyáltalán ezzel kapcsolatban. Szóval ha az elegancia így vágtat, ekkora léptekkel, ilyen sebesen, akkor a reál nem is reális, de egyáltalán.

Ajj, a TVpaprikán is mondott egyet a drága szakácskedvencem, hogy aszongya: "Összevágjuk kockákra a szalonnát, no persze, előbb csíkokra..." -- megint megindult az agyam, vajon ha a csíkokat kihagyjuk, hogyan tudnánk kockákat előállítani? Egy nagy lepedő szalonnából egyenként kikockáznánk az anyagot? A pogácsaszaggatás mintájára, csak késsel? Ha humor volt, akkor jó! Bocsesz.

Már csak Lucia mai szóvirágai vannak hátra: "A hőmérséklet halmazállapota, illetve ennek hatása meglehetősen vegyes összképet mutat" - alapállásból cifrább volt, de nem bírtam észben tartani, míg odasiettem a füzetemhez, amikbe ezeket szoktam lejegyezni. Á, szerintem így is elég jó, nem? Imádom Luciát, annyi gyönyörű célszerűt és értelmetlen körmondatot tud mondani, hogy ez kész gyönyör egy ilyennek, aki folyton a fogalmazási hibákra ugrik, mint én.

2006. január 1.

Most már semmi se állhat útjába az új évben a gazdagságnak, szerencsének! Miután Maritól megtudtam, hogy a csirke elkaparja a szerencsét, nem főztem csirkét, s miután azt is megtudtam, hogy a lencse sok pénzt jelent, de csak malacsülttel együtt, átmentem hozzá, és megettem, ami maradt a családi ebédjéből. Hát ilyen önző disznó vagyok én. Nem tettem semmit a szerencséért, csak kihasználtam, hogy valaki más tett. Megettem! Így jutottam munka nélkül ahhoz a szerencséhez, ami az új év kezdetén, pont az első napon rendkívül fontos. Még szerencse, hogy a szemetet ma nem vittem ki, mert - ezt is Maritól tudom -, balszerencsét hoz. Készen állok tehát a rengeteg pozitívum befogadására, és ennek immár nincs tárgyi, ténybeli akadálya sem. Túl azon, hogy reggel óta százat tüsszentettem, és elfújtam orrilag egy csomag vécépapírt, tulajdonképpen jól vagyok, a gyerekem se jött haza, hogy feladatokkal terheljen, szabad vagyok, mint a madár, és tele reménnyel. Minden jobb lesz idén, mint tavaly volt! Asszem, elég, ha ezt elég erősen hiszem, mint ahogy a hit mindenhez elég. Prüssz. Azt mondják, ha rátüsszent valaki a mondatára, akkor az igaz is. Megtörtént.
Raktam fel új, havas képeket a www.szepkutyak.freeweb.hu címre. Marinak nagyon tetszenek, nekem egyáltalán nem. Minden kép nagyon zajos lett, képtelenség volt normálisan fotózni a hófehér hóval mint háttérrel. Szenvedtem mindenféle beállítással, de úgy érzem, egy jó, igazán jó kép se született. Hogy ez most a kamera hibája, vagy az enyém, meg nem mondom. Eszelősen vágyom egy sokkal jobb kamerára, ez az, ami biztos. El is fogom érni, hiszen mindent megtettem, hogy el ne keféljem a szerencsémet, nem igaz?