2005.május 14.

Megint baj van. Kollégám csontokat hozott neki a vasárnapi ebédből. Nem láttam köztük szárny- vagy combcsontot, csak aprókat. Megette. Szokása szerint nem igazán rág meg semmit, inkább nyel. Gyorsan. Tegnapelőtt reggel nagyon kedvetlen volt. Máskor a sétálni szóra ugrik, hegyez, farkat kunkorít; most semmi. Bóklászott komótosan, semmi öröm, semmi élénkség. Mikor aztán már enni se volt hajlandó, aggódni kezdtem. Állatorvos, 10 ezer, röntgenfelvétel, valami elakadt a belében, de szerencsére elég hátul, talán kijön; 3 beöntés - a szomszéd utcában, mégse illene a rendelő előtt -, jön kutyából a víz, de semmi darabos. Próbál üríteni, de nincs lényeges megkönnyebbülést prognosztizáló eredmény. Lelkem megint romokban, Csumi megint maga alatt, pirulák kenőmájasba nyomva, antibiotikum is, mert gyanús, hogy a prosztatája se normális méretű... Majd ultrahangot kell csináltatni.

Mindig azt hiszem, egyszer helyreáll az anyagi helyzetem. Hát nem. A gyógyszer is 2000 volt. Az állatorvos baromi rendes, egy szavam se lehet. Mindent próbált megtenni, és megint egy 3-napos ünnep előestéjén, mint a múltkor, mikor babesia-vészhelyzet volt. Kifogom ezeket. Kakált ma a kutya, de ahhoz képest, hogy tegnap óta hashajtókat szed, ez baromi kevés volt. És a kedve se tért vissza. Szenved, látszik rajta. Fájdalmai lehetnek. Megáll az utcán, és csak néz, hogy hova akarok menni. Nekem mindegy, de neki is. A szeme azt mondja: hadd álljak itt, hadd ne menjek sehova! Alig bírom hazavezető irányra csalogatni. Az arca azt mondja, a mozgás fáj neki. Nekem is fáj!!! Még sose fordult elő, hogy a csipát én töröltem volna ki a szeméből, ezt mindig ő teszi ébredés után. Most ez is megtörtént. Ilyenekből látom, hogy nincs rendben semmi. Én őt csipásnak még sose láttam.

április 30..

Kutyakiálltás, őrület, csaj, ki órákig ül az asztalka mellett, kutya, aki órákig fekszik asztalkán mozdulatlanul, és hagyja, hogy szakállát, fülét, fürtjeit ragtapaszba csomagolják, fésüljék, befújják ki tudja, mivel, csak sajnálni tudom őket. És ebből túl sokat láttam. A természet, a természetesség már alig látható valahol. Talán csak a nagytestű kutyák bírói köreiben. Mert pl. egy rottweilert nem kell fényezni, meg egy kaukázusit se.
Barátném két kis tibet terrierje szép sikereket ért el. Az anya megint elvitt minden díjat, a fia pedig ígéretesnek bizonyult, mivel még csak 7,5 hónapos. Barátnőm úgy kiakadt, mintha ő nyert volna díjat. Egész délelőtt olyan ideges volt, hogy szólni nem lehetett hozzá. Kutyája tavaly az Év Kutyája volt, egy sor díjat nyert, neki nem ugyanaz volt a tét, mint másnak, aki először jött kiállítani. Ez az egész kiállítósdi egy életforma, amihez nekem már semmi közöm, bár kutyámat eljuttattam anno a derby-győztes címhez, és CAC győzelme is van. De tovább nem nyomultam. Ma már idegen az egész felhajtás. Már Best in Show is van, amiben a legjobbak vehetnek részt, fajtától függetlenül választják meg a szépségkirálynőt, illetve -királyt. Azt már nem vártam meg. Útközben kifelé még lefotóztam pár agarat, egy szépen fésült chow-chow-t (azaz csaut), ketrecbe zárt óriásokat, meg néhány megfáradt nagykutyát, meg nagyobb kutyát.

április 28.

Ma hajnalban az Alliende parkban furcsa alakot láttam. A játszótér kerítrésének fordulva állt, nekem szemben, és testtartása, mozdulatai arra utaltak, hogy önkielégíti magát. Folyton engem nézett közben. Elég messze volt, de féltem tőle. Sűrű bokrok mellett haladtam, és nem volt érkezésem irányt változtatni. Aztán Csumi előbaktatott a bokrok mögül, az ember pedig gyorsan hátat fordított, gombolkozott, és távolodó irányon sebesen el. Köszönöm, kutyám! Nem először volt már segítségemre a farkasszerű külseje, amiről csak én tudom, hogy báránybelsőt takar. Nem is kell tudnia senkinek, hogy nem egy őrző-védő fajta.

Megtaláltam Csumi kiskori képét. De nemcsak ezt: megint egy rohadt nagy kullancsot a gallérjában. Én már semmit se hiszek el. Vettem ma egy bolhanyakörvet, hátha ez valami biztonságot nyújt. Azt írják, 5 hónapig hat. Hát hasson! Ha ez se, akkor mindenki hazudik.
A dög most épp lábacskázik , azaz fejével túr, közben lábát rám helyezi, ha egyiket lelököm, jön a másik. Mondana valamit, nyilván azt, hogy menjünk már a p---ba. Csak addig csillapul, míg nyakát vakarom. A hátán púp, még mindig a babesia miatti injekció helye. Lihegve áll, mint birka, amíg vakargatom, utána megint jön a lába rám helyezése. Orrával közben a könyökömet böködi, képtelenség így írni. Letelt a 4 perc, odébbállt leheveredni. Amit akart, azt elmondta, ha nem veszem figyelembe, magamra vessek. Majd jöhet a lelkiismeret-furdalás, ha látom, hogy nem megy el a távoli fáig, hanem már a közeli bokrot lepisili, mert annyira kellett. Már amikor leviszem. Tudom, hogy most kéne, ő is tudja, mégis húzom az időt. Hogy látsszon, ki viszi a puskát.

Mindenekelőtt okuljatok: BABEISA

Barátom szokása szerint az átjáróban hever (a nappali és a háló ajtajában), szeret stratégiai pontokra helyezkedni, ahonnan minden történés nyomon követhető. Bár e percben épp nem hihető, hogy bármit lekövetne: morog, fojtott ugatásokkal álmodik és rángatódzik. Arra gondolok, meg kéne nyugtatnom, mint egy rosszat álmodó gyereket, de hát ki tudhatja, hogy rosszat álmodik-e. Talán épp nagyon is jót, zokon venné, ha felébreszteném.

Megjegyzem, mióta, úgy 18 napja, bekentem a híres Frontline kullancs- és egyéb-riasztó folyadékal a hátát, naponta találok benne 1-2 irtózatos kullancsot. Az irtózatos a lelkivilágom tükrözésében értendő: majd belehalok, ha nyaka vakargatása közben beleakad az ujjam egy ilyenbe, és nincs senki, aki helyettem kicsavarná a csipesszel. Nekem kell nekiveselkednem, szemüveget húzva, és látnom, ahogy a rohadék, bab nagyságú, kártékony állat ott csápol mind a 8 lábával az asztalon, ahová teszem, mielőtt a vécébe dobnám. Ezerötszáz egy ilyen lötty, ami állítólag holtbiztosan elriaszt minden élősködőt 30 napig. Hát nálunk nem vált be. Folyton figyelem a vizeletét, nem pirosodik-e, a szeme fehérjét, nem sárgul-e, a fenébe, miért nem élhetünk gondtalanul? Miért nem megbízható egy ilyen drága gyógyszer?

Jó tanács mindenkinek, aki nem látja egészségesnek a kutyáját: a vizelete ne legyen véres. Még gyengén pirosas se. Ha az, már megvan a baj. Babesia a gyanú. Kullancsméreg. Ha ehhez a szemfehérje sárgulása társul, a gyanú megalapozott. Fontos a fogíny színét is nézni, alapvetően rózsaszín kell hogy legyen. Sajnos, nem tudom, milyen az a szín, ami már kóros. De az állatorvos elmondja.

Ha bekapta a kórt, rögtön látni, hogy levert lett. Általában láza is van, amitől persze nem tud boldog lenni. És amit talán észre se veszel rögtön. Az a baj, hogy ez a kór nagyon gyorsan támad. Mire észreveszed, mire rájössz, hogy a kutya nem olyan, mint lenni szokott, késő is lehet. Oda kell rá figyelni nagyon! Főleg tavasz és ősz elején. Vagy akár mindig. Ne hagyd figyelmen kívül az intő jeleket: kedvetlen, nem olyan az étvágya, mint máskor: ez nagyon fontos. Az egészséges kutya mindig hajlandó enni. A beteg kutya nem. Ha nem a szokott örömmel reagál a szokott örömteli dolgokra - séta, kaja, játék -, akkor feltételezheted, hogy baj van. Én azt mondanám, ha gyanús bármi, dugj a fenekébe egy lázmérőt, akkor is, ha utálja. Ha 39 fok fölött van, akkor baj is lehet. Sőt, valószínűleg baj van.